Európai Tanulmányok Műhely
Ki az Európai Unió főnöke?
Heti egyszer 90 perces foglalkozás, angol nyelven. A kurzus célja, hogy a különböző hátterű hallgatók pontos ismereteket szerezzenek az Európai Unióról, miközben saját álláspontjukat is kidolgozzák, felkészítsék őket arra, hogy rövid határidővel, nyomás alatt dolgozzanak, fejlesszék angol nyelvű szóbeli kifejezőkészségüket és tárgyalási készségüket).
Az EU migrációs politikája: Költözni vagy nem költözni, nem ez az egyetlen kérdés
Ez a kurzus lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy megértsék a migrációs folyamat valamennyi lépését, a származási országok helyzetétől és demográfiai jellemzőitől kezdve a migránsok harmadik és negyedik generációjának integrációjáig (vagy annak hiányáig), beleértve a határigazgatást és a menekültügyet is. A kurzus kitér az európai polgárok EU-n belüli szabad mozgására is. A hallgatók számos, a migrációval kapcsolatos mítoszt fognak lerántani a leplet.
Az EU a világban: irreleváns vagy nélkülözhetetlen, érdekek kontra értékek, a globalizáció vektora vagy pajzsa?
A hallgatók megismerkednek a döntéshozatali folyamatban aktívan részt vevő uniós intézmények, így a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Tanács és a Miniszterek Tanácsa hatáskörével és jelentőségével. A második szakaszban megtanulják, hogy ezek az intézmények hogyan működnek együtt az európai jogalkotás során. Ennek eredményeként maguk fogják azonosítani, melyek a legbefolyásosabb uniós intézmények. Végül pedig egy gyakorlati eset (a Miniszterek Tanácsában történő szavazás szimulációja) segítségével a gyakorlatban is kamatoztatják tudásukat.
Nemzetközi állásra való jelentkezés: A teendők és a nem teendők
A próbainterjúk és a javítási stratégiákra - többek között az önéletrajz-készítésre - összpontosító kurzus révén a hallgatók értékes betekintést nyernek az interjú etikettjébe, a kiemelendő kulcspontokba és a kerülendő témákba. Ezután lehetőségük nyílik arra, hogy az újonnan megszerzett tudásukat egy utólagos interjún alkalmazzák.
Külgazdasági Műhely
A kína gazdaság a 21. században
A tantárgy elsődleges célja, hogy képest adjon a kínai gazdaság 1978-as reformok utáni fejlődéséről, ugyanakkor a fókusz az évezred forduló utáni szakaszon van.
Japán gazdaság: felemelkedés és stagnálás
A kurzus célja, hogy a hallgatók képet kapjanak Ázsia egyik legfejlettebb gazdaságai előtt álló kihívásokról.
A kurzus három nagy blokkból áll, az elsőben a második világháború óta eltelt időszak gazdasági fejlődésének főbb elemeivel ismerkednek meg a hallgatók (fejlesztő állam), majd ezt követően a 90-es évek japán válságára fókuszál a kurzus, illetve arról is számot adunk, hogy alakul át a japán gazdaság, miközben a felemelkedő kínai gazdaság radikálisan átalakítja a régió gazdasági erőviszonyait.
Nagyhatalmi vetélkedés Kelet-Ázsiában
A kurzus célja, hogy a hallgatók képet kapjanak az elmúlt években meghatározó kelet-ázsiai geopolitikai átalakulásáról.
A kurzus három nagy blokkból áll, az elsőben az elmúlt időszak nagyobb geopolitikai hatású kezdeményezéseit (BRI, AUKUS, RCEP) és töréspontjait (Tajvan) elemezzük. A második blokkban elsődlegesen a térség gazdasági erőviszonyainak átalakulását vizsgáljuk meg, illetve a harmadik blokk a térségre vonatkozó jövő szcenáriók.
A világgazdaság fejlődése
A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a világgazdaság átfogó és egyes részterületeire (pl. tőkeáramlás, pénzügyek, versenyképesség, gazdasági ciklusok) vonatkozó elméleti összefüggéseivel. Kiemelten foglalkozunk a közgazdasági elméletek nemzetközi tételeivel, hangsúlyt fektetve a fejlődés-gazdaságtan legfontosabb megállapításaira és tényeire is. Emellett meghatározó cél még a válságelméletek mélyreható elemzése, valamint a nemzetközi egyenlőtlenségek okaival és kezelésükkel kapcsolatos ismeretek áttekintése is. Az elméleti megközelítés mellett a gyakorlatorientált eszközök számbavételére is sor kerül, különösen az olyan területekre koncentrálva, melyek egy gazdaság felemelkedését, az életszínvonal emelését, így különösen a szegénység leküzdését tűzik ki célul.
A világgazdaság és politika aktualitás kérdései
A kurzus elsődleges célja, hogy megismertesse a hallgatókat a világgazdaság és világpolitika aktuális kérdéseivel, ugyanakkor legalább ugyanilyen fontos célkitűzése, hogy olyan technikákat és gondolkodásmódot adjon át a hallgatóknak, amelyekkel tartósan tájékozottak tudnak maradni az általános kérdések és egy általuk választott szakterület tekintetében. A kurzus tartalmi leírása: az óra két részre oszlik, az első részben a tanár által behozott anyagokra építve egy aktuális világgazdasági és világpolitikai kérdést vitatnak meg a hallgatók strukturált módon, az óra második részben pedig a hallgatók az általuk választott szűkterület egy aktuális kérdését kell bemutatniuk, amelynek része az is, hogy a terület feltáráshoz szükséges forrásokat rendszerezett formában kell bemutatni.
Diplomáciai Műhely
A külkapcsolati háromszög "titkai"
A kurzus célja a külpolitikai stratégiai gondolkodás történelmi és strukturális bemutatása, különös tekintettel a külkapcsolati háromszög pólusainak, a külpolitika, a diplomácia és a nemzetközi jog egymásra gyakorolt hatásaira.
Egy (tér)kép többet mond ezer szónál - 23 térkép a világról 2023-ban
A kurzus célja a világpolitika kiemelt kihívásainak megvitatása, ehhez pedig térképeket hívunk segítségül. Olyan térképeket vizsgálunk meg a kurzuson, amely valamilyen aktuális nemzetközi témát, kihívást mutat be informatív módon. A térképek megvizsgálása mellett értelemszerűen ezeknek a kérdéseknek a megbeszélése képzi a kurzus tárgyát.
Diplomácia a gyakorlatban
A kurzus célja, hogy a hallgatók megismerjék a külpolitikai gondolkodás és gyakorlati működés alapvető struktúráit. Ennek keretében a kurzus áttekinti azt a fejlődési utat, amely a nemzetek közti érintkezés ma ismert formáját kialakította. Bemutatja, hogy egy modern állam milyen intézményrendszeren keresztül valósítja meg az állami külkapcsolati feladatokat. Önállóan tárgyalja a diplomáciai feladatok sarokkövét képző jelentő- és elemzőmunkát, annak nyilvános és nem nyilvános formáit. Végül megvizsgálja a
modern, diverzifikált diplomácia egyes speciális formáit (multilaterális diplomácia, uniós diplomácia, public diplomacy és szakdiplomácia).
Nemzetközi jog és diplomácia
A kurzus célja a diplomácia gyakorlati területeinek megvizsgálása a nemzetközi közjogi szabályozási struktúráin keresztül.
Nemzetközi politikai és diplomáciai szimulációk
A kurzus célja a szimulációs játékok módszertanának segítségével fiktív vagy valós nemzetközi válsághelyzetek, dilemmák komplex megoldásának elérése. A kurzus tömbösített alkalmain bővebb időkeretben, 2-3 órás időtartamban van lehetőség az adott óra témájául szolgáló eset feldolgozására, megoldási lehetőségek feltárására és a szereplők közötti kompromisszumok kialakítására. A kurzus során több tárgyalási formátumban próbálhatják ki magukat politikai döntéshozói és diplomáciai szerepekben.
Nemzetközi jog a popkultúrában
A kurzus a nemzetközi jog egy-egy kiemelt tematikus kérdését járja körül olyan
ismert vagy kevésbé ismert filmek tükrén keresztül, amelyek a vonatkozó jogi
dilemmák dramatizált bemutatását vállalják.
Filmek: Argo, Hotel Rwanda, Dr. Strangelove, KAL-007
A diplomácia szerepe a gazdaságban (A kormányzati és a vállalati (üzleti) diplomácia kihívásai)
A kurzus célja, hogy a hallgatóknak gyakorlati oldalról mutassa be a vállalati és kormányzati diplomáciában rejlő lehetőségeket valamint annak kihívásait.
Tárgyalási stratégiák
A kurzus célja, hogy a hallgatók gyakorlati módszerek alkalmazsával sajátítsák el a tárgyalási technikákat és stratégiákat, melyek segtíégével folyamatosan fejleszthetik prezenticáiós, kommunikációs és tárgyalási készségeiket. Az elsajátított tudásokukat pedig majd a gyakorlati életben is tujdák alkalmazni a diplomáciai, üzleti és a protokolláris helyzetekben.
Diplomáciai protokoll
A kurzus célja, hogy alapot teremtsen a hallgatóknak a diplomáciai élet alapvető kérdéseivel kapcsolatban, melyre későbbi tudást építhetnek. A kurzus során a hazai és nemzetközi diplomáciai élet sajátosságairól, kihívásairól és kérdésiről kapnak elsőkézből, gyakorlati megközelítésből átfogó képet.
Külpolitikai döntéshozatal és tárgyalási stratégiák
Diplomáciai szakágak: digitális, sport, tudományos és kulturális diplomácia