Történet

Magyarország legnagyobb multidiszciplináris kollégiuma 1996-ban magánkezdeményezésre jött létre. Az alapító Tombor-család jelentős összeget ajánlott fel kiemelkedően tehetséges, a szűkebb közösségük és az ország jóléte iránt egyaránt elkötelezett fiatalok képzésére.


Ismerd meg történetünket!

1990-es évek

1996-ban magánkezdeményezésre létrejött Magyarország legnagyobb, a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, több tudományágban is magas szintű képzést nyújtó műhelye. Az alapító Tombor-család jelentős összeget ajánlott fel egy olyan intézmény kialakítására, amelynek célja a kiemelkedően tehetséges, az ország jóléte iránt elkötelezett fiatalok felkarolása és képzése. Az MCC diákjai kezdetben a középiskolások és a felsőoktatásban hallgatók közül kerültek ki. Az oktatási szempontból formabontó és hiánypótló munkában hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberek egyaránt részt vettek. A képzési foglalkozások mellett elindult a tutori rendszer, megkezdődtek az MCC első, havi rendszerességgel megrendezett előadássorozatai, ahol a diákok neves előadókkal találkozhattak, és több diák már az első időszakban külföldi tanulmányúton szerezhetett maradandó ismereteket.

2000-es évek

Az MCC hozzálátott a bentlakásos kollégium megszervezéséhez és közben folyamatosan modernizálta szervezeti működési modelljét. Az MCC igazgatója Dr. Maróth Miklós lett, az intézményben oktatott valamennyi szakirány pedig külön irányítás alá került. A sikeres előkészítő munkák befejezésével, 2001 szeptemberében a bentlakásos kollégium 47 hallgatóval megnyitotta kapuit a Gellért-hegyen, a Somlói út 51. szám alatt. Az MCC célja nem az volt, hogy egyetemként működjön és ezáltal egyetemleges tudásra épülő, mindenre kiterjedő képzési modellt alakítson ki. Az intézmény ehelyett a jog, a közgazdaságtan, a társadalomtudományok, a nemzetközi kapcsolatok és a kommunikáció terén kezdett kétéves, oklevelet adó képzést nyújtani, amelyekre a Juniorképzést sikeresen elvégző hallgatók jelentkezhettek. A szakirányú képzéseket követően a diákok a Vezetőképző Akadémiára is felvételt nyerhettek, amely 2009-től indult azzal a kifejezett céllal, hogy egyedülálló felkészültséget, világlátást és nemzetközi gondolkodásmódot adjon a fiataloknak. A képzési rendszer megújítása mellett, 2008-tól kezdődően az MCC társkiadóként a könyvpiacon is megjelent.

2010-es évek

A tevékenység folyamatos bővítésének jegyében az MCC Kolozsváron és Székelyudvarhelyen elindította erdélyi középiskolai programját, amelyhez pár éven belül egyetemistáknak szóló képzés is társult. Az újabb fordulópontot a 2015-ös esztendő jelentette, amikor az MCC nyitott az általános iskolás korosztály felé is és útjára indította a Fiatal Tehetség Programját. A diákok itt a közoktatási modellben nem oktatott, a mindennapi élethez ugyanakkor szorosan kapcsolódó területeken szerezhettek gyakorlati tapasztalatokat, elősegítve ezzel, hogy megtalálják az érdeklődésüknek, képességeiknek, személyiségüknek leginkább megfelelő kibontakozási lehetőségeket, és megalapozzák későbbi pályaválasztási döntéseiket. Az MCC 2017-ben a képzési portfóliót közéleti vezetőképzők szervezésével kiszélesítette elsőként az Erdélyi Politikai Iskola elindításával. 2018-ban további két posztgraduális képzés is elstartolt: a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző, majd a Női Közéleti Vezetőképző Program. Ezen programokat azzal a céllal hívták életre, hogy a résztvevők a készségfejlesztő tréningek mellett praktikus közéleti ismertekkel gazdagodjanak, így saját közösségük alakítói, véleményformálói lehessenek. Szintén 2018-ban indult útjára a roma fiatalokat támogató kezdeményezés a Roma Tehetség Program, valamint az Egyetemi Program képzési portfóliója is ebben az évben bővült ki a Mindset Pszichológia szakiránnyal. A demokratikus párbeszédkultúra építését célzó Vitaakadémia, és az olyan nagysikerű nemzetközi rendezvények, mint például az MCC Budapest Summit vagy az MCC Budapest Lectures 2019-ben kezdődtek. Az MCC mindig is elkötelezett volt a közéleti ügyek értelmiségi megközelítésen és érveken alapuló vizsgálata mellett. Ebben a szellemben szerveztünk 2019-től kezdődően egyre több szakmai összejövetelt, konferenciát, kerekasztal-beszélgetést. Ezen tevékenységet az MCC kutatóműhelye is segíteni kezdte, amelynek missziója, hogy az aktuális társadalmi témákat tudományos értékű, mégis közérthető formában, minél több oldalról vizsgálja és tárja az érdeklődő publikum elé. Az MCC a 2010-es években a könyvpiacon is egyre több önálló, kereskedelmi forgalomban is kapható kötettel jelent meg.

2020-as évek

2020. júniusában az MCC hatalmas mérföldkőhöz érkezett. A korábbi intézményi alapokon egy Magyarországon egyedülálló szellemi építkezés indult el. Az Országgyűlés által biztosított támogatás keretében az MCC tulajdonba kapta a működési helyéül szolgáló Somlói úti ingatlanegyüttest, valamint a MOL Nyrt. és Richter Gedeon Nyrt. részvényeinek 10-10 százalékát. A vagyonátruházásnak köszönhetően az MCC mind szakmai, mind földrajzi értelemben elkezdte kiszélesíteni közcélú hazai és nemzetközi tevékenységét. Az MCC törekvése, hogy a kezelésébe került részvénytulajdon változatlanul hagyása mellett, annak hozamait felhasználva, hosszú távon biztosítsa ingyenes, így minden érintett számára elérhető tehetséggondozó szellemi kultúraközvetítő programjainak fenntarthatóságát. A megújulással párhuzamosan az MCC szervezete és testületei is átalakultak. Az egykori alapítók által irányított Tihanyi Alapítvány megszűnésével egy időben felállt az új Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, amelynek elnöke Dr. Orbán Balázs lett, Szalai Zoltán főigazgatóként folytatta munkáját.