Diákjaink kezdeményezései

Amigos

Az Amigos egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet, melynek célja, hogy súlyosan beteg gyerekek napjait szebbé tegyék egy hasznos eszközön, a nyelvtanuláson keresztül. Ezt jelenleg a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán teszik meg nap, mint nap.

Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogram

A Mathias Corvinus Collegium Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogram néven képzést szervez, amelynek célja a 9–11. osztályos, tehetséges és jövőjükért tenni akaró kárpátaljai fiatalok mentorálása egy iskolai tanévet lefedő program keretében. A program által egy, a fiataloktól fiataloknak szóló információhálózat kiépítésével segítünk a kárpátaljai diákok tehetségének kibontakoztatásában. A mentorok a Mathias Corvinus Collegium egyetemista diákjai, illetve a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző alumni közösségének tagjai. Minden diákkal személyre szabottan foglalkozik egy-egy mentor. Az érdeklődő fiatalok számára ezen felül elérhetővé válik az MCC Középiskolás Program e-learning rendszere, ahova heti rendszerességgel elérhetőek videóelőadások, valamint középiskolások számára feldolgozható szakirodalmak.

Ars Boni folyóirat

Az Arsboni egy szakmai közösség és online jogi portál, amely a jog és a jogászi hivatás reformjával egy igazságosabb társadalomért dolgozik. Az Arsboni legfontosabb célkitűzése, hogy politikától függetlenül, szakmai szempontok szerint, kritikai attitűddel értékelje hazánk jogfejlődését, elősegítse a szakmai és tudományos párbeszédet, emellett növelje az állampolgárok jogismeretét és jogtudatosságát. Az Arsboni 2013-as indulása óta egy közel harminc fős közösséget épített fel, amelynek tagjai társadalmi kérdések iránt fogékony fiatal jogászok. Az elmúlt három évben számos sikeres, országos elérésű projektet bonyolítottak le:

  1. Ars Boni (amely latinul „a jó művészetét” jelenti) címmel online tudományos folyóiratot adnak ki, ahol főként a legfiatalabb jogász generációnak, a jövő véleményformálóinak biztosítanak lehetőséget szakmai álláspontjuk megfogalmazására és ütköztetésére, így vonva be őket a hazai tudományos párbeszédbe.
  2. 2013 elejétől működtetik a www.arsboni.hu honlapot, amely jogi hírportálként egyúttal a szélesebb szakmai és laikus közönséget is naprakész és hiteles információkkal látja el a hazai és külföldi jogfejlődés fejleményeit illetően. A honlapon emellett nagy számban közölnek gyakorló jogászokkal és a jogtudomány képviselőivel készült interjúkat, valamint – Magyarországon hiánypótló jelleggel – konferencia-beszámolókat. 
  3. Négy alkalommal hirdetettek komoly összdíjazással járó cikkíró pályázatot, amelyek az országban egyedülálló módon több tízezer emberhez jutottak el, s közel 400-nál jogi problémát körüljáró cikk megírására sarkallták a közönséget. 
  4. Gyakornoki programot működtetnek, amelynek keretében párhuzamosan 7–10 joghallgató gyakornok kap komplex képzést az újságírás és a tudományos kutatás területén, és kapcsolódhat be néhány hónapig a szervezet munkájába.

Mindset

A Mindset a pszichológia tudományának egy innovatív platformja. Olyan online pszichológiai szaklap, amely közérthetőségével közelebb hozza a pszichológiát minden ember életéhez. A mindennapok pszichológiája mellett nagy hangsúlyt fektetünk a gazdaságpszichológiai tartalmakra is. A Mindset azonban jóval többet jelent érdekes cikkek halmazánál. A tudomány terjesztését zászlónkra tűzve szakmai konferenciákat és ismeretterjesztő előadásokat szervezünk a pszichológia iránt érdeklődők számára. Mi azonban nem csak írunk és beszélünk a pszichológiáról, hanem alkalmazzuk is azt.

Emberekkel foglalkozó, jótékonysági szervezetekkel együttműködve igyekszünk egy jó cél érdekében felhasználni a pszichológia tudományát, és kivinni azt a hétköznapi emberek közé. Célunk, hogy a hosszú évek alatt felhalmozott értékes tudás ne vesszen a szaklapok fizetős oldalai közé. A szaktudásunkat kamatoztatva ott segítünk, ahol tudunk. A Mindset tehát minden, ami igazán szakmaiság, közérthetőség és felelősség. A Mindset a jövő pszichológiai fellegvára.