Izgalmas és kihívásokkal teli hétvégén van túl az MCC Szelek Szárnyán diákközösség, amely április utolsó hétvégéjén a révfülöpi Cholnoky Jenő kikötőben megrendezett J70-es Tavaszi Flottabajnokságon vett részt. A rangos hazai vitorlásversenyen több Bonus Intra-kötődésű hajó is rajthoz állt, és eredményesen szerepelt a mezőnyben.
A verseny változatos időjárási körülmények között zajlott: az első napon erős, ráfújásokkal tarkított szél tette próbára a csapatokat, míg a második napon kiegyensúlyozottabb, de technikás körülmények között kellett helytállniuk. A két versenynapon összesen nyolc futamot teljesítettek a résztvevők, majd egy harmadik, parton töltött napot követően alakult ki a végső sorrend.
A megmérettetésen külön elismerésben részesült a legfiatalabb átlagéletkorú csapat: a Charlie (BVSE) legénysége, Zakariás Benedek irányításával, különdíjat nyert. A dobogó második fokára a Delta (BVSE) állhatott fel, Verebély Mátyás vezetésével.
A verseny nemcsak sportteljesítmény szempontjából volt jelentős, hanem fontos tanulási lehetőséget is biztosított a résztvevők számára. A diákok valós helyzetekben fejleszthették együttműködési készségeiket, gyors döntéshozatali képességüket és stratégiai gondolkodásukat – mindezt egy dinamikus és folyamatosan változó környezetben.
Az MCC Szelek Szárnyán diákközösség szereplése jól mutatja, hogy a tehetséggondozás nemcsak tantermi keretek között valósul meg: a sport és a közösségi élmények is kulcsszerepet játszanak a fiatalok fejlődésében.