Olvasási idő: 2 perc
A világ negyedik legnépesebb országának, Indonéziának kulcsfontosságú intézményeibe tettek látogatást a diákok. Az út elsődleges célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek Indonézia külkapcsolati rendszerébe.
Az út során Jakartában a hallgatóknak lehetőségük volt látogatást tenni a Külügyminisztériumba, és személyesen kérdéseket feltenni Dr. Yayan Ganda Hayat Mulayana külpolitikai stratégiáért felelős vezetőnek, valamint Spica A. Tutuhatunewa, az Amerika és Európa Politikai Stratégiai Központ vezetőjének. Az indonéz Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai fogadták ezt követően a delegációt. A megbeszélésen kifejezetten szó esett a magyar-indonéz kapcsolatokról, hiszen azon részt vett Dr. Reza A. Maulana, Magyarország és Horvátország közötti kétoldalú kapcsolatok alelnöke egyaránt. A delegáció az út során ellátogatott Magyarország jakartai Nagykövetségére egyaránt, ahol Karsay Lilla Nagykövet Asszony mutatta be a két ország kapcsolatának legfontosabb mozgatórugóit, kitérve a magyar Roatex által kiépített útdíjrendszerre Indonéziában. A további állomások közül kiemelendő az FPCI (Foreign Policy Community of Indonesia), ahol Soemadi Djoko Brotodiningrat korábbi japán és egyesült államokbeli nagykövet tartott előadást Indonézia külpolitikájáról.
A diákok Jakartát követően Yogjakartába utaztak, ahol találkoztak George Iwan Marantika tiszteletbeli konzullal, majd megismerkedhettek az indonéz kávékultúra legfőbb jegyeivel. A tanulmányút utolsó napjának központjában az akadémiai világ és a kultúra állt. Az MCC diákjai három indonéz egyetemre, nevezetesen az Atmajaya Universityre, az Universitas Islam Indonesiara, valamint a University of Gadjah Madara látogattak el. A megbeszélések során itt lehetőség nyílt nem csupán a szakmai beadandók áttekintésére és átbeszélésére, de a kapcsolatépítésre egyaránt, mivel a fogadóegyetemek hallgatói szintén részt vettek a találkozókon. A nap folyamán a hallgatók ellátogattak a világörökség részeként is számontatott Borobudur, illetve Prembanan templomhoz.
A fotókat Urbancsek János, a Nemzetközi Kapcsolatok Iskola diákja készítette