Téli tábor

 

Élménybeszámolók

Téli Tábor, 2023. január 5-7.

Írta: Borza Eszter Virág, Miskolc

Emlékszem, mikor 2023. január 5-én, izgatottan és kissé félve léptem be az MCC központjába. Alig vártam, hogy találkozzak ismét a barátnőimmel. Azokkal a lányokkal, akikkel a programnak köszönhetően napi szinten kommunikálunk. Szinte azonnal egy hatalmas körbe rendeződtünk a lobby közepén. Elmeséltük egymásnak, hogy ki hogy van, majd belenéztünk a programtervbe, hogy pontosan mi vár ránk abban a három napban.

Első napi rendi pont „Csapatépítő workshop”. Elsőnek több mindent kigondoltunk fejben, hogy vajon hogyan akarják megoldani. Majd végül, mikor vicces kommunikatív feladatokkal találtuk magunkat szemben, ahol a kreativitásunkra is nagy szükség volt, feloldódott az egész társaság és megtalálta mindenki a másikkal a közös hangot.

Következő pont, „Egyetemi program, interaktív tájékoztató”. Számos tagunk éppen most érettségizik, így nekik teljesen aktuális volt a téma, de természetesen számunkra is. Ki merem jelenteni, hogy mindannyiunknak a terveink között szerepel az MCC Egyetemi Programjába való felvételi is. Alkalmunk nyílt beszélni az Egyetemi Program és a KP vezetőjével és a diákokkal is. Az előadás alatt, mindenki szemében csillogást láttam, ez azért sok mindent elárul. Annyi bizonyos, hogy a három nap alatt a „Beszédtechnikai workshoptól” tartottunk a legjobban. De ott, élőben, elmúlt. Az oktatónk nyitottsága és kedvessége sokat hozzátett ehhez. A rengeteg nyelvtörő, és koncentrációs beszédfeladatok mind arra képeztek ki minket, hogy a később megvalósuló előadásunk során álljuk a strapát a közönséggel szemben. Hiszen nagyon fontos, hogy egy előadó egyszerre több mindenre, mégis egy dologra koncentráljon. A rengeteg nevetés és jókedv között fontos kritikákat kaptunk beszédmódunkról és hangunkról, melyekből mindenki tudott építkezni.

A nap lezárásaként egy kirándulást tettünk az Erzsébet-kilátóhoz. Már a nap elején tudtuk, hogy ez kellően ki fog mindenkit fárasztani. És bár nem ért bennünket meglepetésként, mégis így történt. De amellett sem mehetünk el, hogy ennek a sétának köszönhetően, jobban megismertem a társaimat, és újabb barátságok mélyültek el.

2022. január 6. Talán a legdurvább napunk. Délelőtt, „Beszédtechnikai worskhopon” vehettünk részt. A testbeszédünk, gesztikulációnk, tartásunk, kéztartásunk, szemkontaktusunk és bemelegítési technikáink egyértelműen fejlődtek. Bár két különböző oktató tartotta a kétszer kilencven percet, mégis mindkettőjüktől rengeteg újdonságot tanulhattunk meg. Nem beszélve a hatalmas energiájukról és pozitivitásukról, amelyet árasztottak. Talán akkor értettük meg, pontosan mi is ez, amikor egyeseket beledobtak a mélyvízbe és a semmiből el kellett adniuk egy lego építményt. Minden hibánkkal akkor szembesültünk. Nem beszélve a TED videókról. Ajánlom mindenkinek!

A délutánt „Íráskézség fejlesztése workshoppal” zártuk. Nos, egy tíz perces prezentációt nem is olyan egyszerű megírni. Főleg abba belegondolva, hogy a közönség érdeklődését fent kell tartani, a témát lényegesen össze kell foglalni és minél érthetőbben kell ezt megfogalmazni. Rengeteg odafigyelést igényel. Mindenesetre, az biztos, hogy ha az oktatónk nem lett volna ennyire támogató, biztató, energetikus és szenvedélyes, kevésbé jegyeztük volna meg, a kilenc „fűszert”! Az estét egy szabadulószobával zártuk, ahol nem maradt el a jókedv és élvezet. A csapat csak jobban összeszokott és egy meglehetősen családias hangulatot alakítottunk ki.

2022. január 7. Az utolsó nap. Alig akartuk elhinni, hogy ilyen gyorsan eltelt az a három nap. A napot egy dán oktatóval kezdtük, akinek az angol előadása során megtudhattuk, hogy pontosan milyen szempontokra kell figyelnünk egy kutatás megírásánál. Mik a fő pontok és azokat, hogyan kell kifejtenünk. Azt is bemutatta, hogy mi a különbség egy irodalmi cikk, esszé és szakdolgozat között. Végezetül egy tudománykommunikációs tréningen vehettünk részt. És ez pontosan mit takar? Kinek szól a kutatás, hogyan mérjük fel a helyzetet, mikre kell odafigyelnünk, mi szerepelhet egy ppt-n és mi nem, és ezekhez hasonló sok fontos szabály, melyekkel mi is fejleszthetjük előadásunkat. Az előadó mesélt a saját kutatásairól is, hogy pontosan mi számít annak, és mi a veszélye annak a sok hamis kutatásnak, amelyeket a neten olvashatunk. Még egy bizonyíték, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a neten olvasunk. Majd mikor annak is vége lett, végleg lezárult az a három nap. Mai napig beszélünk, a rengeteg élményről, amelyet szerezhettünk, a sok tudásról és javaslatról. Mert ez a három nap a kutatásunknak az egyik alappillére lett.


Téli Tábor, 2023. január 5-7.

Írta: Nagy Helga, Marosvásárhely

A ’22-es, ’23-as tanév téli szünetében, mint az első generációs KP Ösztöndíjprogram diákja, Budapestre utaztam az MCC képzési központjába, hogy részese legyek a háromnapos szakmai téli tábornak, többi középiskolás társammal együtt. És hogy erdélyi diákként miért is vállaltam ezt a felelősséget?

Leginkább azért, mert az Ösztöndíjprogram, akárcsak bármely más programkínálata az MCC-nek, arra szolgál, hogy a célközönség tagjai akár, ha Semmivel is érkeznek, Mindennel térhessenek haza. Vagy legalább a Mindenhez közelebbivel. Úgy érzem kijelenthetem, hogy az említett képzés is az ehhez vezető úton volt kiemelkedő mérföldkő mindannyiunk számára.

Az MCC-ben a korábban megszerzett tapasztalataim és átélt élményeim buzdítottak a táborban való részvételre, mivel eddig minden alkalommal lehetőségem volt megbizonyosodni arról, hogyha kevéssel is érkeztem, jelentős többlettel térhettem haza. Ezúttal sem történt ez másképp, a Budapesten töltött három nap célja az inspiráló közösségben való precíz, szakmai fejlődés elősegítése volt.

Szakmai vezetőnk, Dunai Bence koordinálásával, csapatépítő workshop keretén belül indítottuk táborunkat, megalapozva ezzel a közös együttlét családias és befogadó hangulatát. Ezt követően Réti Gergely, az MCC Egyetemi Programjának hallgatója egy interaktív tájékoztatóan ismertette a képzés felépítését, illetve működését, Gacsályi-Varga Éva, Wittmann Zsolt és Constantinovits Milán társaságában.

A nap további részét beszédtechnikával és esztétikával folytattuk Ruff-Kiss Ágnes beszédtréner vezetésével, aki a közös gyakorlatok és feladatok által rámutatott a beszédképzés fontosságára, kiemelve, hogy hogyan is járul hozzá a kommunikáció eredményességéhez, emellett hogyan alakítja az önismeretünket, személyiségünket.

Az este szabadidős programját megelőzően elfoglaltuk a szállást és megvacsoráztunk. Energikusan és jókedvvel indultunk az éjszakai túrára az Erzsébet-kilátóhoz. A túra során a csapattagok tartalmas és építő beszélgetéseket kezdeményeztek, miközben a természetben kikapcsolódhattak.

A táborunk második napja vált igazán a szakmai programok tetőpontjává, hisz az első két workshopon rátértünk a testbeszéd és a metakommunikáció részletes feltérképezésére és megismerésére. Dr. Németh Zoltán mint professzionális előadó, a drprezi.hu blog tulajdonosa, TEDx coach és Bieniek Ildikó előadói hatáskeltéssel, nonverbális fejlesztéssel foglalkozó szakember Prezentációs technikák című műhelymunkáin az előadói készségek és testbeszéd kerültek előtérbe. A legfőbb cél volt, hogy a programtagok a gyakorlatok általlevetkőzzék magukról a rosszul berögzült, ám annál személyesebb kommunikációs szokásaikat. Ez teszi lehetővé azt, hogy ezeket tudatosan átalakítva elinduljunk önmaguk menedzselésének útján – hisz nem titok – a továbbiakban majd az Ösztöndíjprogram sikeres megvalósulásához ez szükséges lesz. Egy Z-generációs fiatal számára, a már korábban is említett mérföldkőnek tekinthető, az ötletének hiteles és eredeti formában való felvállalása. Csupán autodidakta módon igazán nagy kihívásnak számít a prezentáláshoz szükséges személyiség fejlesztése. Viszont úgy érzem, a rajtam kívüli 24 programtag nevében szólhatok, és kijelenthetem, hogy Ildikó és Zoltán, mint ezen a szakterületen a profizmus megtestesítői, megvilágították számunkra a hiteles előadáshoz szükséges kulcsok önmagunkban való felfedezését.

A második nap foglalkozásait Szabó Erik, kétszeres TEDx-előadó Íráskészség-fejlesztés című, két órát felölelő workshopja zárta. Ennek keretén belül azokat a kulcskompetenciákat fejlesztettük, amelyeket naponta is használunk. Ezeket azonban az ösztöndíjas kutatás során teljesen más formában kell majd a széles közönség elé vinnünk. A tartalom, vagyis a szöveghez szükséges tíz, Eriktől elsajátított fűszer ,,íze’’ (avagy tippek az ízletes szövegalkotáshoz, fogyasztók számára) fog segítséget jelenteni a megvalósuló egyéni kutatómunkákban. És mivel kemény munka után édes a pihenés, a Neverland szabadulószobában adtuk át magunkat a kaland csalogató hívásának.

Táborunk utolsó napját dr. Erik Hendriks, holland szociológus előadásával indítottuk, aki Kutatóként érvényesülni a nagyvilágban címmel saját tapasztalatain keresztül mutatott számunkra példát a hiteles, illetve sikeres kutatói lét kialakítására, elsajátítására, továbbá adott ízelítőt az “academic writing” műfaji sajátosságaiból.  Őt követte dr. Veszelszki Ágnes, az NKE egyetemi docense, aki a tudománykommunikáció területére kalauzolt el bennünket, melynek keretén belül érintettük az áltudományok/álhírek vs. hitelesség kérdésköreit és elsajátíthattuk a hatásos prezentálás receptjét, kiemelve a közönséghez való alkalmazkodás és bemutatott téma kapcsolatát.

Összességében úgy gondolom, hogy az Ösztöndíjprogram téli táborát összefoglalni és feldolgozni nem is olyan egyszerű, hisz amit sikerült elsajátítani és magammal hazahozni, voltaképpen nem fér el a beszámolóm sorai közt. Bár ez nem egy irodalmi alkotás vagy tudományos munka, mégis szükséges a sorok között olvasni, hogy legalább egy töredéke átérezhető legyen a befogadó számára. Kijelenthetem, hogy az átélt pillanatok, szakmai programok hosszú órái, de még a közös tömegközlekedés alatt folytatott inspiráló beszélgetések is hozzájárultak a személyes épülésünkhöz, mentális töltődésünkhöz, mivel otthonainkba hazaérkezve már úton is vagyunk az Ösztöndíjprogram által kínált következő mérföldkövek felé.


Téli Tábor, 2023. január 5-7.

Írta: Bódi Szabolcs, Miskolc

Az első napon, a délelőtti megérkezés után, az MCC Tas vezér utcai központjában egy rövid csapatépítő foglalkozáson vettünk részt az ösztöndíjprogram szakmai vezetőjével, Dunai Bencével. A csapatépítőn a csapat összecsiszolódhatott, így a további programokon gördülékenyen ment a közös munka és tanulás. Ezt követően az Egyetemi Programról hallhattunk egy interaktív tájékoztatót és arról, hogy miért is érdemes jelentkezni, mik a lehetőségek az EP-ben. Ezután a közös ebéd következett, majd Ruff-Kiss Ágnes beszédtechnika tanár és beszédtréner workshopjával folytattuk a napot. A tréning célja rendkívül hasznos volt, mert a retorikai képességeink javítását és az ehhez szükséges egyéb tudnivalókat sajáthattuk el, így például a helyes légzőtechnikát. A foglalkozást követően összeszedtük bőröndjeinket, valamint utazótáskáinkat és elindultunk a szállásra, a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiumba, ahol elfogyasztottuk a vacsoránkat. A nap végeztével pedig az Erzsébet-kilátót tekintettük meg egy éjszakai túra keretein belül.

A második napon, a reggeli után, közösen visszatértünk az MCC központjába, ahol két workshopon vettünk részt a hatékony és meggyőző prezentáció megírásának és előadásának mikéntjéről. Az elsőn dr. Németh Zoltán árulta el, hogyan érheti el valaki a prezentáláshoz szükséges, kellően nagy magabiztosságot és az előadást megelőző, száj- és nyelvizmok bemelegítéséről is beszélt. A második foglalkozáson Bieniek Ildikó az előadás közbeni megfelelő testtartást, térhasználatot és gesztusoka ismertette, interaktív formában. Az előző naphoz hasonlóan az ebéd következett és Szabó Erik íráskészség-fejlesztő workshopja, mialatt megismerhettük a tíz általa, csak „fűszernek” nevezett, valójában szempontot, amelyeket figyelembevéve magunk is jobb íróvá válhattunk. A nap zárásaként közösen mentünk el a Neverlandbe, ahol 4-5 fős csapatokban szabadulószobákból kellett kijutnunk, ahonnan pedig egy vacsorát követően visszatértünk a szállásra.

A harmadik napon a már-már rendszerré vált módon ébredtünk és mentünk vissza újfent a központba, ahol dr. Eric Hendriks tartott előadást az Academic Writingról. Ezt követően pedig dr. Veszelszki Ágnes tartott egy prezentációt a tudománykommunikációról, de leginkább az előadás alatti kommunikációról, és arról, hogy milyen célja és eredménye kell, hogy legyen egy jól felépített előadásnak.

A nap végeztével az ebéd után egy rövid tábor összefoglaló és értékelő következett Bencétől és dr. Asztalos Anikótól a KP igazgatóhelyettesétől, amely után mindenki szép lassan elindult, hogy hazatérjen.

Számomra ez a tábor rengeteget adott, szakmailag és emberileg egyaránt. Tanulhattam az írásról, a beszédről, a prezentálásról és még sok minden másról is. Ez a három nap összességében felejthetetlen élmény volt nekem és már alig várom a következő alkalmat.


Téli Tábor, 2023. január 5-7.

Írta: Szabó Orsolya, Budapest

Az MCC Középiskolás Ösztöndíjprogram megnyitója után, már januárban volt alkalmunk újra találkozni egymással, a téli tábor keretében. Három napot töltöttünk el közösen Budapesten, ami alatt számos szakmai és szabadidős programon vehettünk részt.

Az első napot csapatépítő játékokkal kezdtük, különböző villámkérdések segítségével rögtön kicsit jobban megismerhettük egymást; majd ezt követően még színesebb képet kaphattunk az MCC képzési portfóliójáról. Az első szakmai előadásunk Ruff-Kiss Ágnes beszédtechnika workshopja volt. Megtudhattuk, hogyan érdemes „bemelegíteni a hangunkat” egy előadás előtt, és hogy mennyire fontos szerepe van a légzésnek az érthető beszédben – majd tudásunkat különböző nyelvtörők segítségével is összemérhettük. Az este fénypontja az éjszakai túra volt az Erzsébet-kilátóba, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra.

A második nap délelőttjén Németh Zoltán segítségével különböző prezentációs technikákkal ismerkedhettünk meg. Különböző lámpaláz-fogásokat leshettünk el, példákat hallhattunk nemcsak arra, hogyan lehet egy beszédet figyelemfelkeltően, hatásosan elkezdeni, hanem arra is, hogy a megragadott figyelmet hogyan lehet fenntartani. A jó prezentáció elengedhetetlen része a jó testbeszéd is: a magabiztosság, az ötlet-átviteli képesség fortélyairól és a biztos pont megtalálásáról volt szó Bieniek Ildikó előadásában. A délután folyamán az íráskészség rejtelmeibe vetettük be magunkat Szabó Erik segítségével - nem is akárhogyan, ugyanis különböző „fűszerek” segítségével igyekeztünk egy ütős beszédet megírni. Az este folyamán pedig kipróbálhattuk, hogyan tudunk kiszabadulni egy zárt osztályról, azték sírkamrából, vagy a rácsok mögül – a sikeres kijutást a szabadulószobából pedig egy közös vacsorával ünnepeltük meg.

A harmadik nap délelőttjén még két előadás várt ránk: dr. Erik Hendriks az academic writing és a kutatói élet rejtelmeibe vezetett be minket, hogy miként tudunk különbséget tenni a kutatás és esszé műfaja között, és hogyan fogalmazhatjuk meg kutatásunk kérdéseit és téziseit. A tábor utolsó workshopját dr. Veszelszki Ágnes tartotta, tudománykommunikáció témakörében. Amellett, hogy az érdekes előadás jellemzőiről, az ajánlási kultúra működéséről, a tudományosság-áltudományosság megkülönböztetéséről hallhattunk példákat, azt is megtudhattuk, hogy a 2023-as év színe a magenta!

Összességében egy színes, érdekes és izgalmakkal teli három napot tölthettünk el közösen. Megcsillogtathattuk kreatív énünket, rengeteg új ismerettel gazdagodtunk, amelyeket nemcsak a kutatást lezáró prezentációnkban, hanem később is hasznosítani tudunk. A szakmai programok mellett pedig volt lehetőségünk baráti beszélgetésekre is.

Helyszínek