A társadalmi elvárás egységes és egyöntetű: a kábítószerekkel szemben határozottan fel kell lépni – mondta el az MCC-ben rendezett drogpolitikai csúcskonferencián Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. A Drogkutató Intézet által szervezett, a téma hazai szakértői részvételével megvalósult rendezvényen arra is reflektáltak a résztvevők, hogy a kormány nemrégiben zéró toleranciát hirdetett a kábítószer-kereskedelem minden formája ellen.
Az elmúlt 70 év során az Európai Unió egy egyszerű gazdasági együttműködési projektből egy erős nemzetek feletti entitássá fejlődött, saját valutával, bírósággal és a tagállamokkal szembeni pénzügyi szankciók kiszabásának képességével. Ami a szabad kereskedelem és a békés egymás mellett élés víziójaként indult, mára egy olyan intézménnyé vált, amely Európa kormányzásának szinte minden aspektusát befolyásolja, a nemzeti szuverenitás rovására központosítva a hatalmat.
Európa jövőjéről nem lehet az európai emberek nélkül, a fejük felett, egy globalista, liberális ideológia mentén döntéseket hozni - jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Pozsonyban, ahol részt vett az Istropolis Summit nevet viselő, Közép-Európa jövőjét formáló nemzetközi konferencián pénteken.
Magyarország számára kiemelt feladat, hogy a tehetséges tudósokat és kutatókat itthon tartsa, illetve a külföldön élő szakembereket hazahozza – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal folytatott panelbeszélgetésen. A szakmai eszmecserét az MCC új szegedi központjának átadó ünnepségén rendezték. Az új oktatási és közösségi tér Dél-Alföld legtehetségesebb fiataljai számára biztosít egyedülálló lehetőséget a tudás megszerzésére, a fejlődésre és a közösségépítésre.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) ünnepélyes gála keretében ismerte el és díjazta Magyarország 100 legjobb gimnáziumát. A Várkert Bazárban megrendezett eseményen több mint 300 vendég, köztük oktatási szakemberek, iskolaigazgatók és diákok gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék a tanári munka és a tehetséggondozás eredményét.
Minden eddiginél frissebb adatokon alapuló, átfogóbb, részletesebb gimnáziumi rangsor készült a most felvételiző diákok és szüleik tájékozódását segítendő. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Oktatási Hivatal (OH) közreműködésével létrejött értékelése Magyarország 100 legjobb gimnáziumát mutatja be, amely elsőként 2025. február 6-án jelenik meg a Mandiner mellékleteként. A rangsor élén két budapesti és egy vidéki gimnázium végzett.