Április 13-án egy busznyi magyarországi középiskolás diákkal Kolozsvárra utazott a Középiskolás Program csapata, hogy látogatást tegyen az erdélyi KP szombaton.
2018. augusztus 5-éig várjuk az olyan leendő egyetemista diákok jelentkezését, akik szeretnének a hagyományos oktatást kiegészítő interaktív, egyéni képességeke
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának dékánja, dr. Tonk Márton, valamint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ügyvezetőigazgató-helyettese
A tavalyi hetven fő után idén egy kilencven fős csapattal táboroztunk a Középiskolás Program tehetséggondozó Nyári Táborában. Az élményekkel és szakmai programo
Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ebben az évben a Magyar Ifjúsági Központ Egyesülete Kolozsvári Cimbora Díjjal tisztelte meg a Mathias Corvinus Collegiumot.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), partnerségben a Magyar Ifjúsági Értekezlettel új képzést szervez „Erdélyi P
Az Erdélyi Politikai Iskola negyedik képzési alkalmára május 18–20-a között került sor. Ez alkalommal nemcsak további érdekes és izgalmas előadásokat hallgathat
Az első nap Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója köszöntötte a program résztvevőit a Mathias Corvinus Collegiumban, valamint Frank Spengler, a Konrad Aden
Az Erdélyi Politikai Iskola második hétvégi programjának a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság adott otthont, ahol a hétvége folyamán sok szakmai program hangz
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által, a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) partnerségben szervezett E