Csapatunk megnyerte az idei Problema Solvenda Romania versenyt, melynek nyereményeként a szervezők jóvoltából részt vehettünk egy budapesti kiránduláson.
Tavalyhoz hasonlóan, idén is számos előadással és programmal várta látogatóit az MCC a 2019. július 4-7 között megrendezett, marosvásárhelyi VIBE fesztiválon.
2019. június 14-16 között részt vehettünk az MCC budapesti KáPés évzáróján, melynek keretén belül átvehettünk az elvégzett kurzusokért járó oklevelünket.
Az MCC és a Brain Bar Budapest közötti együttműködés keretében 50 középiskolás diákkal vettünk részt a május végén megrendezett nagyszabású fesztiválon.
Május: félévik, túl sok eső, rohanás. Még sosem vártam ennyire, hogy kiszabaduljak a mindennapok forgatagából, és részt vegyek egy MCC-s e-KP-szombaton.
Az MCC – T-Systems Smart City Challenge célja, hogy olyan versenyt, versenyhelyzetet teremtsen az egyetemisták számára, mely kooperációra ösztönzi őket.
A döntőbe jutott csapatok hosszabb hangvételű történelmi problémát elemeztek, majd megoldásukat a zsűrinek prezentálták. A versenyt az aradi csapat nyerte.
A Problema Solvenda a kezdetekben egy könnyed versenynek tűnt, de aztán az online forduló és a döntő során érzékeltük, hogy igenis komoly versenyről van szó.
A döntőbe jutott csapatok hosszabb hangvételű történelmi problémát elemeztek, majd megoldásukat a zsűrinek prezentálták. A versenyt az aradi csapat nyerte.
Épp a szállásról való kijelentkezés után ülünk két barátnőmmel a központi téren. A meleg napsütésben fel-feltörnek az emlékfoszlányok az első e-KP szombatomról.
Lezárult az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny (AB§ZI), a Mathias Corvinus Collegium Jog szakiránya és az Alkotmánybíróság közös szervezésű versenye
Első KP-s rendezvényem volt és nagyon vártam. Tudtam, hogy élményekkel fogok gazdagodni, de arra nem számítottam, hogy egy ilyen jó társaság segítségével.
Kis létszámú, de annál lelkesebb küldöttséggel érkezett az erdélyi Kolozsvári Egyetemi Program csapata a magyarországi Egyetemi Programosok téli táborába.