Hírek

loading...
2022. 03. 19. 7:00
Diákjaink írták, Technológiai Jövők Műhely

Folytatódik hallgatóink londoni útja

London
Új inflációs korszakba lépett a világ, melyben éveken keresztül fennmaradhat az 5-10 százalékos pénzromlás - ismertette az MCC hallgatóival Londonban Raffaella Tenconi, az ADA Economics igazgatója.
2022. 03. 18. 14:14
Diákjaink írták, Pszichológia Iskola

A poszttraumás növekedésről

Budapest
Az MCC-Mindset Pszichológia Iskola diákja, Magyary Ágnes beszélgetett március 9-én, A poszttraumás növekedésről című előadásunkon Thuróczy Bertalannal, gyógyult rákos beteggel, a Futni, hinni, élni című könyv szerzőjével és Dr. Márky Ádám orvossal, az MCC kutatótanárával.
2022. 03. 18. 14:01
Középiskolás Program

A látóhatáron túl – A hit és a vallás gyökerei

Budapest
Március 12-én “A látóhatáron túl – A hit és a vallás gyökerei” címmel rendezett budapesti regionális KP-szombatot az MCC Középiskolás Programja.
2022. 03. 18. 13:45
Könyvkiadás

Ezt nem lehet megúszni – közönségtalálkozó Ákossal első önálló novelláskötete nyomán

Székesfehérvár
Első kötetes novellistaként lépett a székesfehérvári közönség elé Kovács Ákos Kossuth-díjas zeneszerző, dalszerző és költő, akinek az „Ezt nem lehet megúszni” című novellaválogatását mutatták be a Hiemer-házban. A Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári képzési központja által szervezett eseményre nagyon sokan voltak kiváncsiak a Rendezvényközpont Báltermében.
2022. 03. 18. 11:46
Klímapolitikai Intézet, Könyvkiadás

Dr. Bjorn Lomborg látogatása és könyvbemutatója az MCC-ben

Budapest, Miskolc
Kötetlen beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tartottunk Miskolcon és Budapesten a világhírű Dr. Bjorn Lomborg, a Consensus Center alapító elnökének részvételével, akinek bestseller könyvét (False Alarm) az MCC Press jelentette meg magyar nyelven (Téves riasztás). Lomborgot korábban a Time Magazin, a Guardian, a World Economic Forum és a Foreign Policy and Prospects is a legfigyelemreméltóbb, legbefolyásosabb környezeti gondolkodók közé sorolta.
2022. 03. 18. 7:00
Diákjaink írták, Technológiai Jövők Műhely

Diákjaink a Behavioural Insights Team székhelyén

London
David Halpern, a Nudge Unit alapítója fogadta az MCC hallgatóit Londonban, a Behavioural Insights Team székhelyén, ahol ahol a viselkedésgazdaságtan elmélete mellett a gyakorlati alkalmazási lehetőségekbe is betekintést nyertek a diákok tanulmányútjuk második napján.
2022. 03. 17. 14:49
Vezetőképző Akadémia

Katonai stratégia, üzleti élet, vezetési modellek, innovációk, időmenedzsment

Szeged
Porkoláb Imre szegedi központunkban saját katonai és kutatói tapasztalatain keresztül mutatta be sikeres vezetéselméleti modelljeit, amiket a civil, tudományos és a katonai megbízásai során is alkalmazott
2022. 03. 17. 12:50
Migrációkutató Intézet

Migráció: esély vagy veszély?

Budapest
A Migrációkutató Intézet szervezésében a Matheas Corvinus Collegium Tas Vezér utcai Scruton közösségi terében 2022. március 16-án tartott kerekasztalbeszélgetésen Dr. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, valamint Kováts András, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója osztották meg gondolataikat a migrációval kapcsolatban. A vitaestet Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet junior kutatója, az MCC műhelytagja moderálta.
2022. 03. 17. 10:49
Diákjaink írták, Vezetőképző Akadémia

“Körözzön le engem! Arra én olyan büszke lennék.” - Gergely István VK klub

Budapest
Az MCC Vezetőképző Klubjának márciusi vendége Gergely István volt. A diákoknak lehetősége volt másfél órában megismerni István életútjának és pályafutásának tapasztalatait, vezetéssel kapcsolatos gondolatait. István életközeli történetei és hálában gazdag, humoros személyisége hozzájárult ahhoz, hogy egy rendkívül motiváló beszélgetés valósult meg, amely a hallgatóságban is mély nyomot hagyott.
2022. 03. 17. 8:37
Középiskolás Program

KP-s diákjaink Kolozsvárott vendégeskedtek

Erdély
A hosszúhétvége kiváló alkalom volt arra, hogy középiskolás diákjaink Erdélybe utazzanak.
2022. 03. 17. 8:09
Diákjaink írták, Technológiai Jövők Műhely

Londonban a Technológiai Jövők Műhely diákjai

London
A világon elsőként az MCC hallgatóinak mutatta be új könyvét Stian Westlake, a hamarosan megjelenő Restarting the Future kötet társszerzője a londoni magyar nagykövetségen!
2022. 03. 16. 13:56

Trollfoci az MCC-ben

Budapest
Hogyan csináltak egy kollégiumi szobában poénból pénzt, és olyan közösségi médiaoldalakat, amiket mára százezrek követnek?
2022. 03. 16. 13:29

Helyzetkép a 2022-es országgyűlési választás előtt

Székesfehévár
A székesfehérvári MCC-ben 2022. március 9-én, szerdán „Mi a tét? – Helyzetkép a 2022-es országgyűlési választás előtt” címmel szakértői előadáson vehettek részt az érdeklődők.
2022. 03. 16. 10:46
Média Iskola, Tavaszi Akadémia

Online kapuőrök a szólásszabadság szolgálatában és ellenfeleként

Győr
A Média Iskola 2022. február 25-27. között tartotta Online kapuőrök a szólásszabadság szolgálatában és ellenfeleként címet viselő Tavaszi Akadémiáját. Az akadémia résztvevői Budapestről, Debrecenből, Szegedről és Pécsről érkeztek a Győri Központba.
2022. 03. 16. 9:50
Ambassador Talk

Ambassador Talk Pécsett Palanovics Norberttel

Pécs
Palanovics Norbert tokiói magyar nagykövet volt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) pécsi képzési központjának vendége a minap. A pécsi származású közgazdász – aki korábban sport iránti lelkesedése okán futball-játékvezetőként is tevékenykedett – nagyköveti munkájáról, illetve a japán kultúráról szerzett tapasztalatairól mesélt.
2022. 03. 16. 9:47
Könyvkiadás

Genderkomédia – luxusvita vagy jogvédelem?

Pécs
A nyugat-európai országokban már a társadalmi közbeszédet meghatározó téma lett a genderkérdés extremitása. Ma Németorságban a gyermekeknek hormonblokkolókat írhatnak fel, és fizikai átalakító műtét nélkül, bemondásra bárki nemet változtathat.
2022. 03. 16. 9:43
Alkotmánypolitikai Műhely, Társadalom- és történelemtudományi Iskola

Mi a választás tétje?

Pécs
"Elindulni otthonról és behúzni két x-et igazán nem nagy feladat. Minden ember tudja, hogy számára mi az érték, milyen világban szeretne élni és milyen jövőt kíván hazájának, családjának" – hangzott a válasz arra a kérdésre, hogy miért menjen el egy mai fiatal választani.
2022. 03. 16. 7:00
Egyetemi Program

Már vidéken is lehet jelentkezni az MCC Egyetemi Programjára

A felsőoktatásban tanulóknak szóló Egyetemi Program (EP) Budapest mellett már Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Győrben is elérhető. Ezekben a vidéki egyetemvárosokban április 24-ig lehet jelentkezni a különböző iskolák ingyenes jogi, nemzetközi, közgazdasági, média, társadalom- és történelemtudomány, valamint pszichológia képzéseire.
2022. 03. 14. 7:00
Vezetőképző Akadémia

Változz, változtass, vezess – jelentkezz az MCC Vezetőképző Akadémiájára!

Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémiája. A programra 2022. március 14-től április 30-ig minden olyan 21 és 33 év közötti érdeklődő jelentkezhet, aki alapképzésének (BA/BSc) utolsó félévét végzi, vagy mesterképzésben (MA/MSc) tanul, esetleg már diplomával, munkatapasztalattal rendelkezik. A képzés elvégzésével a résztvevők olyan vezetői készségeket szerezhetnek, amelyek hozzájárulhatnak a vágyott karrierút eléréséhez.
2022. 03. 14. 6:55
Könyvkiadás

Hiányzik a demokratikus legitimitás a gender-elmélet mögül

Budapest
Az egyik legfontosabb kérdés Németországban, hogy az aktivistákat ki hatalmazza fel arra, hogy a német nyelvet, az akadémiai és politikai rendszert és társadalmi kérdéseket ún. gendersemlegessé tegyék – hívta fel a figyelmet Birgit Kelle a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén. Az erdélyi származású újságíró, publicista most már magyar nyelven is megjelent könyvét, a Genderkomédia - Hogyan akar egy abszurd ideológia uralkodni a mindennapjainkon című kötetét mutatta be az MCC csütörtök este.
2022. 03. 11. 14:55
Középiskolás Program

„A Te álmod, a Te célod, a Te döntésed, de tudd, hogy nem vagy egyedül!”

Miskolc
A miskolci Drogambulancián jártak a Középiskolás Program diákjai, hogy megismerkedjenek az intézmény működésével, és tudják, hová kell fordulni, ha esetleg egy barátjuk, diáktársuk drogproblémával vagy más függőséggel küzd.
2022. 03. 11. 11:58

Hazugság nélkül élni

Miskolc
Az Egyesült Államokban győzött a mindent behálózó woke-ideológia, amely már egyfajta „puha totalitarizmussá” vált, és lassan teljesen behálózza az emberek gondolkodását, legyen szó akár vallásról, családról, vagy a szexualitásról – mondja Rod Dreher amerikai újságíró, aki a miskolci MCC vendégeként beszélt legújabb könyvéről, a Hazugság nélkül élni című bestsellerről.
2022. 03. 11. 11:43

Választás Dél-Koreában

Budapest
Az MCC Election Night rendezvénysorozatának legutóbbi állomásán a dél-koreai választás volt terítéken. Neves szakértők elemezték a választások lehetséges kimenetelein kívül az ország politikai, gazdasági- és társadalmi rendszerét, illetve a magyar-dél-koreai kapcsolatok múltját, jelenét és jövőjét.
2022. 03. 11. 8:06
Klímapolitikai Intézet

Klímaperek kerekasztal-beszélgetés

Budapest
A Jogi Iskola és a Klímapolitikai Intézet közös szervezésében létrejött rendezvény apropóját az elmúlt évek klímaperei szolgáltatták.
2022. 03. 10. 15:11
Közgazdasági Iskola

Fókuszban a régiós finanszírozás

Budapest
Közép-Kelet-Európa vállalatfinanszírozási trendjeiról tartott panelbeszélgetést a Közgazdasági Iskola. A szakma széles spektruma képviselte magát: Tánczos Péter (Euroventures) a kockázati tőke, Marcin Leja (CVI) a privát hitelezés, míg Kereskényi Péter (Raiffeisen) a banki hitelezés perspektíváját mutatta be.
2022. 03. 10. 14:39
Pszichológia Iskola, Tavaszi Akadémia

Holtomiglan holtodiglan

Győr
A Pszichológia Iskola szervezésében az elmúlt hétvégén tavaszi akadémián vehettek részt az ország különböző pontjairól érkező MCCs egyetemisták.
2022. 03. 10. 8:52
Közgazdasági Iskola

Beszélgetés a magyar gazdaság rendszerváltás utáni időszakáról

Budapest
Nagy érdeklődés kísérte március 7-én az MCC Közgazdasági Iskolájának kerekasztal-beszélgetését, melynek témája a magyar gazdaság rendszerváltás utáni időszaka volt. A rendezvény két kerekasztal beszélgetést ölelt fel, melyek során a résztvevők saját tapasztalataik és kutatási eredményeik alapján osztották meg nézeteiket arról, milyen volt a rendszerváltás óta eltelt időszak vállalati, vállalkozói nézőpontból.
2022. 03. 09. 12:01

Miért győzködjük a másikat, amikor saját magát is meggyőzheti?

Zalaegerszeg
Dr. Peter Boghossian szerint a lehetetlennek tűnő beszélgetések során a leggyakoribb hiba, hogy mi magunk akarjuk meggyőzni a másikat, ahelyett, hogy megpróbálnánk elérni, hogy saját magát győzze meg!
2022. 03. 09. 9:43
Könyvkiadás

Amerikában lassan beszélni sem szabad a genderipar hatásairól

Békéscsaba
Nehéz témáról beszélt az MCC békéscsabai képviseletén Maria Keffler. Az amerikai írónő nagyon határozott álláspontot képvisel egy olyan kérdésben, amiről az Egyesült Államokban lassan már szinte beszélni sem szabad.
2022. 03. 09. 9:30
Vitaakadémia

„Nem lándzsák és kardok, katonák vagy hadseregek mozdítják elő az igazságot, hanem a vita és a szelíd meggyőzés”

Miskolc
Alexandriai Szent Atanáz szavai napjainkban talán még inkább érvényesek, és arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen fontos a kulturált és előremutató vita. A miskolci MCC-ben megrendezett középiskolás vitaverseny résztvevői két napon keresztül mérték össze tudásukat a racionális vitázás terén.
2022. 03. 08. 10:59

Az MCC a kárpátaljai családokért

Az elmúlt időszakban ahogy a teljes országban, úgy a Mathias Corvinus Collegiumon (MCC-n) belül is óriási összefogás indult el a háború miatt rendkívül nehéz helyzetbe került kárpátaljai családok megsegítésére.
2022. 03. 08. 10:22
Középiskolás Program

A Szovjetunió expanzióját kellett "megállítania" a diákoknak az idei OKPV-n

Székesfehérvár
Az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális fordulójára került sor szombaton a Mathias Corvinus Collegium székesfehérvári intézetében. A középiskolás diákokból álló csapatoknak egy összetett történelmi probléma megoldásán kellett dolgozniuk, a résztvevő 12 csapatból 4 jutott tovább a következő fordulóba.
2022. 03. 08. 8:37

Kongresszus Európa Keresztény Megújulása Felé - Madridba látogattak az MCC hallgatói

Madrid
Madridba látogattak az MCC hallgatói a múlt heti "Kongresszus Európa Keresztény Megújulása Felé" c. esemény alkalmából, melyen többek között Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója is beszédet mondott.
2022. 03. 08. 8:31
Lunch Talks

Játékos attitűd a mindennapi életben

Budapest
Az MCC Lunch Talks eseménysorozatának legutóbbi előadója Dr. Csepregi Gábor volt, a Université de Saint-Boniface (Winnipeg) és Dominican University College (Ottawa) korábbi rektora, az MCC vendégoktatója.
2022. 03. 07. 14:32
Könyvkiadás

Viszlát, Mademoiselle!

Budapest
A feminizmus bő hetven éve töretlenül képes egymásnak feszülő szekértáborokat létrehozni, holott azok a célok, amelyekért a mozgalom elindult, már évtizedekkel ezelőtt teljesültek – többek között erről is beszélgetett Eugénie Bastié a Le Figaro véleményrovatának újságírója és Regős Judit szociálpolitikus, a Szülők Háza Alapítvány elnöke a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett könyvbemutatón.
2022. 03. 07. 11:58

„Egy választás, mely sorsdöntő, mert vissza nem fordítható” - Helyzetkép a 2022. évi országgyűlési választások előtt

Győr
Április 3-án országgyűlési választások következnek hazánkban, amely a rendszerváltozást követő 30 évet tekintve egy meglehetősen nehéz időszakban éri az országot. Épphogy túl vagyunk a két éve tartó, és az egész világot megterhelő COVID-19 pandémián, máris egy újabb nehézséggel találjuk szemben magunkat. A szomszédos Ukrajna területén háború tört ki, melynek kimenetelére még óvatos megállapításokat sem tudunk tenni. Az ország belpolitikai változásai és gazdasági teljesítménye mellett most a kül- és biztonságpolitikai fejlemények is nagyban befolyásolhatják a választások kimenetelét. Túl azon, hogy az Európai Unió két külön táborra szakadt az elmúlt évek során, melyek más-más elképzelések alapján szeretnék rendezni az Unió belső működését, most egy régi geopolitikai szál, az orosz kérdés is újra mindennapjaink részévé vált. E folyamatok tükrében beszélgetett Hajdú András és dr. Törcsi Péter március 3-án a győri MCC-ben a soron következő országgyűlési választások mikéntjéről és lehetséges kimeneteléről. A rendezvényre sok érdeklődő érkezett, főként egyetemista és középiskolás diákok.
2022. 03. 07. 10:32
Klímapolitikai Intézet

Gáz van? Nincs Gáz! Van Gáz!

Szekszárd
Hazánk energiaellátásának kérdésköre előtérbe került az utóbbi évtizedben.
2022. 03. 04. 15:15

Mi a tét?

Szeged
Egy háború esetén a szavazópolgárok inkább a stabilitásra törekednek, illetve ténylegesen bizonytalan szavazókból kevés van – hangzott el az MCC Mi a tét? című rendezvénysorozatán Szegeden.
2022. 03. 04. 10:14
Könyvkiadás

Nyugaton egyre szélesebb körben elterjedtek a nemátalakító műtétek

Debrecen
Maria Keffler: a hagyományos családmodell nem az elnyomás szimbóluma!
2022. 03. 04. 8:21
Klímapolitikai Intézet

Ahol a politikát köbméterben mérik

Miskolc
Magyarország – a szomszédban zajló háború ellenére is – sokkal jobb helyzetben van az energiaellátás tekintetében a többi európai országgal szemben, mert az Oroszországgal kötött hosszú távú szerződés biztonságot jelent a gázellátásban. Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője és Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője volt a vendége a miskolci MCC-nek, ahol a rezsiválság és annak háttere, és természetesen az orosz-ukrán háború is téma volt.