Olvasási idő: 1 perc

Hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg az első MCC szegedi családi napot, melyen vendégül láttuk az MCC-s család apraját-nagyját.

A délelőtt folyamán a FIT képzésben résztvevő diákoknak kihelyezett kurzusuk volt, melyen megismerkedhettek a filmkészítés rejtelmeivel, és kipróbálhatták magukat rendezőként is egy animációs kisfilm legyártásával.

A szülők ez idő alatt részt vehettek az exkluzív Szülők Akadémiája programsorozatunk előadásán, ahol Setényi Jánossal, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatójával beszélgettek a tehetséges gyermekek pályaválasztásának segítéséről, módszereiről, annak időzítéséről.

Az ebédet követve a közel 140 résztvevő csapatokat alkotott, és a csapattagoknak együttes erővel kellett a különböző állomásokon, ügyességi játékokon minél jobban teljesítenie. A programot egy moldvai táncházzal és eredményhirdetéssel zártuk.