2023. 03. 27. 11:46
Diákjaink írták, Középiskolás Program

Debrecen
Egy csodaszép csütörtöki napra ébredve nagy elhatározásra jutottam. Mégpedig nem másra, minthogy felkerekedek, és bejárom a méltán híres, történelmileg kiemelkedő, nem mellesleg Magyarország második legnagyobb városát, Debrecent. Na jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy erre az elhatározásra csütörtökön jutottam, hiszen már hosszú napokon át zajló készülődés előzte meg eme nemes tettet. A lakóhelyem elég távol fekszik Debrecentől, ez nem más, mint a Zalai-dombság ékköve, Zalaegerszeg. A 478 kilométeres távolság megtétele, egy nap alatt sok energiát jelentett volna, a KP Szombatokon szokásos pörgő attitűdömet nem tudtam volna kamatoztatni, így az utazást 2 nap alatt tettem meg. Szerencsére gyorsan találtam szállást Budapest közelében, így másnap erőm teljében tudtam megkezdeni az utazás második felét, immár nem egyedül, hanem KP-s barátom társaságában. Személyes véleményem szerint az MCC nemcsak tudásszerzésre és annak elmélyítésére, hanem kapcsolatok kiépítésére is nagyban hozzájárul. A hosszas utazás után végre Debrecen szocreál stílusú, Nagyállomásnak nevezett vasútállomásának térköveire léphettünk.