Olvasási idő: 4 perc

"Ez a három nap nemcsak szórakoztató és pihentető volt, de a diákok értékes tudást is szerezhettek Erdély természeti és kulturális örökségéről." - Korpai Péter, a nyíregyházi KP programkoordinátorának beszámolója a 2024-es veresszéki KP táborról.

Első nap diákjainkkal Veresszéken fedeztük fel Erdély páratlan természeti kincseit. A délelőtt során Lázár Levente kertészmérnök, veresszéki gondnok vezetett minket végig egy izgalmas túrán, ahol Veresszék egyedülálló növényvilágát ismerhettük meg közelebbről. A délután folyamán Kádár Kincső tartott előadást Erdély kulturális örökségeiről, valamint betekintést nyerhettünk a térség gazdag történelmébe és kulturális hagyományaiba. Az előadást követően a diákoknak lehetőségük nyílt részt venni egy kézműves foglalkozáson is. A barkácsolás nagy sikert aratott, hiszen saját készítésű madáretetőt vihettek haza emlékül a résztvevők. Az előadást és barkácsolást követően diákjaink egy élénk vitában vehettek részt Erdéllyel kapcsolatos témákban. A vita során sok értékes gondolat és érdekes nézőpont került elő, amelyek hozzájárultak a diákok történelmi és kulturális tudásának elmélyítéséhez. Az esti program már kötetlenebb volt: diákjaink dézsázással és szalonnasütéssel zárhatták a napot, amely lehetőséget adott a pihenésre és a közösségépítésre. 

Másnap reggel tíz órakor indultunk el Veresszékről a Szent Anna-tóhoz, az első megállónk azonban a Mohos tőzegláp volt. A diákok nagy érdeklődéssel figyelték a különleges tőzegláp élővilágát, ahol két kisebb tavat is megtekintettünk. A helyszínen bemutatták nekünk a tőzeglápban található húsevő növényeket, valamint néhány ehető növényfajt is. A tőzegláp után elsétáltunk a Szent Anna-tóhoz, ahol egy kellemes túrát tettünk a tó körül. A víz környékének szépsége és nyugalma mindenkit lenyűgözött, sok diák készített fotókat és elmélyült a táj szépségében. 

A harmadik nap programja történelmi és szórakoztató elemeket is tartalmazott. Délelőtt Szépvízre látogattunk el, ahol a diákok a Székely Határőr Emlékközpontban betekintést nyerhettek a székelyek és a székely határőrség történetébe. Az emlékközpont kiállítása és a történelmi áttekintés segített megérteni, milyen fontos szerepet játszottak a székelyek Erdély védelmében és történelmében. Délután a diákoknak lehetőségük nyílt egy kis szórakozásra is, amikor ellátogattunk a Ridemore csíkszeredai ugrálóparkba. Itt mindenki kipróbálhatta magát a különféle ugrálóelemekben, ami vidám hangulatot és közösségi élményt nyújtott. Az estét ismét kötetlen programokkal zártuk: társasjátékozással és dézsázással.

Ez a három nap nemcsak szórakoztató és pihentető volt, de a diákok értékes tudást is szerezhettek Erdély természeti és kulturális örökségéről.