Olvasási idő: 1 perc
Immáron harmadik alaklommal került megrendezésre a Középiskolás Program négynapos nomád kenutúrája.
A kiválasztott 15 diák és négy kísérője a vadregényes, „határelválasztó” Ipoly folyón kezdte meg evezését, majd a Dunába torkolva, a Visegrádi Fellegvárat csodálva a Szentendrei-szigetnél fejezték be a túrát.
A csapat a természet lágy ölén, sátorokban aludt, maguknak főzték vacsorájukat, tábortűz mellett citerajáték és furulyaszó mellett énekeltek, éjszaki túrán vettek részt, viharban áztak, fürödtek-napoztak. Az élményektől összekovácsolódott regatta ugyan fizikailag megfáradva, de lelkiekben rendkívül feltöltődve ért vissza a budai központhoz.