Olvasási idő: 3 perc

„Értékmentes oktatást nem tudok elképzelni, politikamentest annál inkább” – fogalmazott lapunknak Varga István professzor. A Mathias Corvinus Collegium Magánjogi Műhelyének vezetőjével többek között oktatói hitvallásáról, illetve a jogállam ideális működéséről is beszélgettünk.

Beszélgetésünk apropója, hogy elvállalta a Mathias Corvinus Collegium Magánjogi Műhelyének vezetését. Mire lehet számítani a Műhely jövőbeni karakterét illetően?

Erre a kérdésre választ ad a kurzusom címe: „Összehasonlító szemléletmód a magánjogi jogalakítás és jogérvényesítés területein”. Ez előrevetíti, hogy az MCC Magánjogi Műhely ideálképe egy mind fizikai, mind pedig szellemi értelemben a világra nyitott és világot látott elit jogászértelmiséget tételez.

A célom – ugyanúgy, ahogy az ELTE Jogi Karán – az, hogy minél mélyrehatóbban megosszam a hallgatóimmal mindazt, amit egykor hallgatóként, majd azóta folyamatosan kutatóként és gyakorló jogászként szakmai életem németországi, franciaországi, amerikai és hazai állomásain felhalmoztam.

Itt tehetséggondozást végzünk, ezért különös súlyt fogok fektetni nemzetközi szaktekintélyeknek az oktatásba történő bevonására, akiknek a közreműködése révén hallgatóink kritikus, kérdésfeltevő gondolkodási képessége meg tud erősödni.

Ugyanezen célkitűzés megvalósítása érdekében kértem korábbi kiemelten tehetséges tanítványomat, Mernyei Ákost, hogy szakmai tudásával, és gyakorlati, nemzetközi szakmai tapasztalataival legyen a segítségemre oktatótársként a Műhelyben. És ha már a karakter szó használatánál tartunk: az összehasonlító szemlélet kialakítása egyfajta létformát is feltételez, ami a mindkét imént említett értelemben vett eltávolodáshoz és az annak során megismerhető újhoz való vonzódásban fogható meg.

Oswald Spengler nyomán a „saját” és az „idegen” különbségeinek felismerése és átértése teheti a jövő társadalomtudós és szűkebben jogász elitjét képessé a „saját”, ha tetszik: az itthoni jogi közélet, a minőségi jogalkotás és jogalkalmazás gyarapítására. Amikor nagyjából 25 évvel ezelőtt egy német szerzetes barátomnak arról áradoztam, hogy majd valamelyik délnémet egyetemen professzora leszek, ő azt mondta: „de neked vissza kell menned a hazádba, hogy ott segíts.”

A teljes interjú itt érhető el.

A borítókép forrása: mandiner.hu, Ficsor Márton