Olvasási idő: 2 perc

Milyen üzleti és gazdasági szemléletre van szükség a járvány után? A témában Kovács Zoltán, az MCC Közgazdasági Iskolájának szakértője nyilatkozott a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában március 16-án.
 
Kovács Zoltán elmondta: a vírushelyzetből fakadó bizonytalanság miatt egyelőre nem mondható meg, milyen alakzatot, betűt ír le a gazdasági mutatók által rajzolt grafikon. Ennek alapvetően három oka van, és mindegyik a bizonytalanságból adódik. Először is minden egyes hét számít abban a tekintetben, hogy az idei várható gazdasági teljesítmény milyen lesz. A másik szempont nyilván a kormányoknak és a jegybankoknak a gazdaságba jutatott pénzösszegeinek a hasznosulása. Végül látjuk, hogy a járványhelyzetre a különböző iparágak másként reagáltak. Az online kereskedelem például erőteljes növekedést produkált, a vegyiparágak 2020-as teljesítménye viszont az előző évek teljesítményének 40%-át is épphogy elérte – fejtette ki a szakértő.
 
Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kialakult járványhelyzet miatt modellváltásra lesz szükség, amely minden iparágban, minden cégnél más és más. Folyamatosan alkalmazkodunk, de a válságban mindezt gyorsabban, határozottabban kell megtennünk. Minden vállalkozónak, cégtulajdonosnak, befektetőnek el kell végeznie ezt a munkát, amelynek eredményeként meg kell találniuk a saját, új modelljüket.
 
A szakértő szólt arról is, hogy a Kárpát-medence egy kiemelt gazdasági régió, amely nincs annyira kiaknázva, mint amekkora a benne rejlő gazdasági lehetőség. A Kárpát-medence országainak közös érdeke az együttes kooperáción alapuló gazdasági felemelkedés, ebben pedig Magyarországnak meghatározó szerepe van – hívta fel a figyelmet.