Olvasási idő: 4 perc

Aláássa-e a pszichológia az erkölcsöt? Az MCC Budapest Summit keretein belül lezajlott beszélgetés provokatív címe Theodore Dalrymple könyvére utal, amely az emberi önmegértés lehetőségeire koncentrál és a pszichológia és a szépirodalom helyét keresi ebben az önvizsgálatban.

A Budapest Lectures rendezvényen Éger Csaba, az MCC Mindset Pszichológia Iskola kutatótanára, Patrick Gray, a Durhami Egyetem angol tanulmányok docense és bölcsészettudományi igazgatója, az MCC vendégoktatója, Calum T. Nicholson, az MCC-Danube Institute közös vendégoktatója, és Anthony Daniels, szerző, újságíró, kultúrkritikus és pszichiáter osztotta meg gondolatait a közönséggel.

A beszélgetés kiindulópontja az a társadalmi tapasztalat volt, hogy az emberek egyfajta pszichoelméleti lencsén keresztül beszélnek magukról, amely megakadályozza a közvetlen élmények átélését. Arra a kérdésre, hogy az értékmintát mutató mechanizmusok gyengébbek-e a korábbinál, az elkerülő stratégiára terelődik a szó, amelyben Shakespeare karakterei is nagyon jók, akik elkerülik saját mozgatórugóik feltárását. Mindez a hétköznapi ember életében is megvalósul. A pszichoanalízis ugyanakkor rávilágíthat a befolyásoló tényezőkre, a szabad akarat témakörét viszont rejtve hagyja.

A beszélgetés során felmerült, hogy csupán mintegy 10 éve elfogadott a lelki problémákról beszélni, ami még a 2000-res évek elején is tabunak számított. A szakemberek szerint az átalakulás az utóbbi öt évben azonban rossz irányba fordult: a mentálhigiénés kategóriák egyfajta identitásként, mások elítéléséhez vezettek, diagnosztizálunk és stigmatizálunk, pedig ezek a kategóriák nem magyarázatok, csak leírások. Maga a kérdésfeltevés is utalhat a problémára, és nem a válasz a lényeg.

A vita folytatásában a szakértők megfogalmazták, hogy a fő kérdés az érték jelentésének meghatározása. Amiben mindenki egyetértett: amikor az értékek hígulnak és erkölcsi kapaszkodókat keresünk, a lélektan szerepe felerősödik.

További kérdés a pszichológia és a vallás relációja. Mint elhangzott, a keresztények számára nehéz meghúzni a határokat a pszichológia esetében, hogy megmaradjon az objektivitás anélkül, hogy arra a határmezsgyére jutnánk, ahol választani kell a tudomány és vallás között. Vagy, ahogyan a kérdésszekcióban felmerült: távolodunk Istentől, ha egyre jobban bízunk a pszichológiában, de ennek hatása már megkérdőjelezhető.

A beszélgetés szintén érdekes felvetése volt a pszichológia egyre nagyobb térnyerése a tömegtájékoztatásban, ami magával vonja a fogalmak összemosását. Ha az emberek elindulnak afelé, hogy pszichologizáljanak valamit, onnantól a felelősség is átkerül az orvosok kezébe, pedig sok esetben a betegekben magukban és a dialógusban van a megoldás. A patologizálás ugyanakkor piacot teremt.

Felmerült az idő, mint érték, az egymásra szánt idő, mint szeretetmegnyilvánulás, vagyis az emberi kapcsolatok, ami a legtöbb probléma esetében megoldást jelenthet. Ez a pozitív pszichológia eszközrendszerének egyik legfontosabb eleme. A beszélgetés későbbiekben a kompetencia határának kérdésére terelődött, amihez az egyéni értékek feltárása lehet az kiindulópont. A „hozott problémával” kapcsolatban nem történhet továbblépés, amíg nem válaszoljuk meg az életcél kérdését. Ez kell ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a jövőről, valamint, hogy a szabad akaratot használhassuk.