Olvasási idő: 3 perc
„Magyarország a rendszerváltás óta a GDP-lemaradásának felét már ledolgozta” – mondta Dr. Szepesi Balázs, az MCC Közgazdasági Iskola vezetője. Hozzátette: „Van még hová, de az ország rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedek során. Ha ez az irány megmarad, akkor ez egy jó jövőkép. Ennek kellene megtalálnia a régiós párját is.”
„A világgazdaságban tapasztalható vihar nem nálunk tört ki, és bár a magyar vállalkozások is érzik a negatív hatásait, mégsem nálunk csap a legnagyobbat. A magyar vállalkozó egy olyan optimistán gondolkodó embertípus, aki helytáll még a legkeményebb körülmények között is” – szemléltette Szepesi Balázs az MCC pécsi képzési központjának teltházas rendezvényén.
Az MCC Közgazdasági Iskola vezetője Dr. Síkfői Tamással beszélgetett a magyar, illetve baranyai vállalkozások helyzetéről és kilátásairól. A rendkívüli érdeklődésre számot tartó rendezvényt pécsi diákunk, Akaró Rafael moderálta.
Az előadók szerint az elmúlt öt évben olyan turbulens időszakot él a gazdaság nemzetközi szinten, amely komoly kihívásokat állít minden ország számára. Ennek ellenére úgy tűnik, Magyarország jobban bírja a nehézségeket, mint a többi uniós ország.
Síkfői Tamás szerint a világgazdaságban is egy ideológiai háború zajlik: „Európának nincs egy olyan erős vezetője, aki képviselné tudná az EU-t a világgazdaság színpadán. Az uniós országok szinte mindenben elmaradnak a konkurenciához képest. A nagy gazdasági vezetők most szkandereznek egymással, hogy ki hol pozícionálja magát ebben a versenyben” – mondta a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Síkfői úgy látja, hogy a rendszerváltást követően Pécs és a dél-dunántúli régió beruházásai elmaradtak, s ezt a hátrányt a mai napig nem sikerült leküzdeni.
„A Dél-Dunántúl egyik fő gazdasági szereplője a Pécsi Tudományegyetem. Ez a térség egyik legnagyobb reménysége, amely komoly motorja lehet a régiónak, azonban ehhez elengedhetetlen a vállalkozásokkal való együttműködés” – fejtette ki Szepesi Balázs.
A szakértők szerint a villányi és szekszárdi borvidéki összefogás jó mintául szolgálhat a gazdaság más területei számára is. Ezenkívül érdemes építeni a személyes jelenlétre is, hiszen ez sokkal nagyobb szabadságot és döntési hatáskört ad, mintha például Németországban tárgyalnák meg a térséget érintő kérdéseket.
„El kell gondolkodni azon, mi az, amiben jók lehetünk! Pécsnek mindig is volt egy egyedi sármja. Az életminőség és a város atmoszférája az, amire építenünk kellene. Minél többen maradnak itt, vagy költöznek ide, annál jobb. Egy város fejlődését valójában a demográfia határozza meg, nem feltétlenül a nagy ipari beruházások száma. Ahol növekszik a népesség, az a város fejlődik” – szemléltette Síkfői Tamás.
A nagysikerű rendezvényen számos kérdés is felmerült a közönség részéről, a diskurzus pedig a hivatalos műsoridőn túl is folytatódott.