“Körözzön le engem! Arra én olyan büszke lennék.” - Gergely István VK klub

Már elindult a jelentkezés az MCC Vezetőképző Akadémiára! Tudj meg többet: https://vezetokepzo.mcc.hu/

Gergely István Szlovákiában született, 2003-ban kapta meg a magyar állampolgárságot. Ezt követően magyar színekben a 2004-es és a 2008-as olimpián szerzett aranyérmet, tagja volt a 2003-ban világbajnokságot, majd 2005-ben vb ezüstérmet nyert csapatnak, illetve 2003-ban és 2004-ben Világligát nyert a válogatottal. 2014 áprilisában jelentette be visszavonulását. 2017 januárjában választották meg a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökének. Legmagasabb iskolai végzettsége a Sportmenedzser MSC, melyet a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar és a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar közös képzésén szerzett meg. Jelenleg PHD hallgató a Semmelweis Egyetemen.

A kezdetektől az olimpiai bajnoki címig

Nem tudatosan indult a pályafutása. Szerény körülmények között nevelkedett, édesanyja nevelte őt és testvérét, aki elsősorban energia lekötő foglalkozást keresett számukra. Így alakult, hogy úszásoktatásra iratta be a testvérpárt, amelyet vizilabdások tartottak. Az edzők észrevették a benne rejlő potenciált, elmondása alapján itt pecsételődött meg a sorsa. Bár többször abba akarta hagyni a sportot, édesanyja szigorú, céltudatos nő révén határozott volt abban, hogy a tanulás mellett a sport is fontos, mi több a kettő nem mehet egymás rovására. A későbbiekben a vízilabda már nem csak hobbi, hanem hivatás lett az életében. Az elért eredmények motiválták, kialakult egy pozitív spirál a sikerek által. “Azon kapod magad, hogy nincs is választási lehetőséged, profi sportoló vagy” - foglalta össze a pálya melletti elköteleződését.

A sikerek odáig vezettek, hogy olimpiai bajnoki címet szerzett csapatával. Hangsúlyozta, hogy ez sosem egy egyszemélyes siker, ezzel együtt az olimpiai bajnoki cím nagyon megváltoztatta az életét. Óriási visszaigazolást jelentett számára, hogy van értelme csinálni, illetve iszonyatos önbizalmat adott neki, hogy valamiben a világon a legjobb. Előbbi pozitívumokat kiegészítve megtudhattuk, hogy ez a cím Magyarországon biztosított egzisztenciával és szakmai elismeréssel is jár. Alázatos attitűdje itt is megnyilvánult, amikor kifejtette, hogy “Nincs az a sok, ami el ne fogyna, és nincs az a kevés, ami elég ne volna”.

István elmondása szerint mindig azt érezte, hogy a világ legjobb helyén van. Kezdetben kapusként, majd csapatvezetőként, később szakosztály vezetőként, kapus edzőként, végül a Honvéd ügyvezető elnökeként végig közös volt egy dolog: az érzés, hogy a világ legjobb dolga az, amit éppen csinál. Bár a szerepkörök változásával egyre több ember, felelősség, feladat hárult rá, nem érzi nehezebbnek a Sportegyesület irányítását, mint azt, amikor “csak” a kapuban volt.

A támogató, segítőszándékú viszonyulás élete során többször is meg tudott nyilvánulni, ez látszott abból is, ahogyan a fiatalok képzéséről beszélt; “Körözzön le engem! Arra én olyan büszke lennék. (...) Marcika, egyetlen dolgod van: ússzál gyorsabban, eddzél többet, szeressenek jobban, bízzanak benned jobban!”. Kifejtette a Honvéd Sportegyesületnél jelenlévő hozzáállást is:“Mi abban segítünk, hogy mindenki azt a célt érje el, amit szeretne”. István célul tűzte ki, hogy a mentorált fiatalok életkorban hamarabb jussanak el arra a szintre, ahova neki pályafutása végére sikerült.

“Mindenkinek az a harca, amit felvállal. Nem kell mindenbe beleállni, mert az koptat”

István kompetitív, céltudatos, végtelenül kitartó, küzdő szellemű ember. Mégis, a középső fia tanította meg arra, hogy az életben nem minden verseny. A közös apa-fia focimeccsek alkalmával egyszer 10-0-ra legyőzte a fiát. Itt jött rá, hogy nem az a jó hozzáállás, hogy mindenhol a legjobbnak kell lenni. Legközelebb hagyta nyerni a gyermekét 10-9-re, akinek ezzel nőtt az önbizalma és István örült, hogy ő örül és büszke lehet.

Ezzel együtt a sportolói mentalitás megmaradt, azt adaptívan hasznosítja, jelenleg főképp a tárgyalási helyzetekben. Ilyenkor eredményesen érvényesíti az érdekeit észérvekkel, vagy ha azok hatástalanok, akkor kitartásával. “Amikor az ember azt hiszi, hogy nincs tovább, akkor mindig van tovább” - osztotta meg István a sportolói viszonyulását, amely jól látható módon az üzleti életre is kivetíthető.

A vezetésről

Gergely István szerint, ha valahol van egy vezér, annak látszódnia kell. A vezér nem vegyül el. Akkor sem, ha rossz napja van, beteg vagy fáradt. Tippeket kínált azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet kitűnni; véleménye szerint nem kell nagyképűnek lenni, de mindig tudassuk, hogy ott vagyunk, egy jó viccel, egy határozott kézfogással, egy jól irányzott kérdéssel vagy bármilyen aprósággal. Hiszen “minden ezekből az apróságokból áll. Mindegy, hogy vizilabdázol, pókerezel, paintballozol vagy üzletelsz”.

István megosztotta a hallgatósággal, hogy milyen irányelvek alapján működik vezetőként. Szerinte a példamutatás és a kitartás ragadós, hiszen példamutatással kapaszkodókat adunk egymásnak, hogy hogyan lehetne jobb lenni. És Ő őszintén hiszi, hogy végső soron mindenki jó akar lenni, jót akar tenni.

Vezetői tanulságként azt javasolta, hogy ne vállaljon az ember olyat, amit túl egyszerűen meg tud csinálni, mert akkor alul fog teljesíteni. Ehelyett olyat érdemes vállalni, ami kicsit veszélyes, kihívást jelent. “Vannak dolgok, amikre nem lehet készen lenni, csak be kell vállalni” - zárta le motiváló gondolatmenetét István.

A beszélgetés utóélete

A Vezetőképző Klubok alapvető célja, hogy a fiatalok olyan sikeres emberekkel kerülhessenek kapcsolatba, akik építően, motiválóan hatnak rájuk. István kétségtelenül erőteljes hatással volt a diákságra, melynek mi sem jobb bizonyítéka, mint hogy a beszélgetés után folytatódott köztük a gondolatébresztő eszmecsere.

“Nekem azért volt különösen izgalmas, mert amiatt, hogy egy hosszú évek során kialakított értékrend mentén éli mindennapjait, játszi könnyedséggel tudott beszélni az élet által elé görgetett kihívásokról és akadályokról, ami egy útkeresés előtt álló fiatalnak lökést tud adni.”
- Flóra, a Vezetőképző Akadémia hallgatója

“Engem eléggé felrázott. Régen éreztem magamban ezt a sportolói, nagyon kitartó, magabiztos hozzáállást, hogy úgy is megcsinálom. Mostanában viszont ez kicsit kiveszett, és ezt szeretném visszahozni.”

- András, a Vezetőképző Program hallgatója

“István a sport világából merítve osztotta meg tapasztalatait a maga sajátos, könnyed humorával. A beszélgetés egyszerre volt inspiráló, elgondolkodtató és szórakoztató.”
- Zsófia, a Vezetőképző Akadémia hallgatója

“A gondolatok, amiket mondott nem csak a sportra alkalmazhatóak, hanem az élet minden területére. Tetszett, hogy nem dobált közhelyeket. Inspiráló volt, hogy valaki, aki szerény körülmények közül származik milyen magasra jutott.”
- Ákos, a Vezetőképző Akadémia hallgatója

“Érdekes volt ahogy betekintést engedett a saját gondolatvilágába és világlátásába, illetve azt látni, ahogy egy sportember megküzd a negatív gondolatokkal. Megérthettük a megküzdési mechanizmusát és ezáltal, hogy milyen hozzáállás az, ami ekkora sikerekhez vezette.”
- Sarolta, a Vezetőképző Program hallgatója

Írta: Pető Dorina