„Görbe ujjal vezetett Isteni út” – Beszélgetés Eperjes Károllyal

Szamóca talpig feketében libben be közénk. Haját megmardosta a novemberi szél, de mosolya a mögötte gőzölgő gyógytea melegéhez öltözött. Ahogy a beszélgetés elején kiderül, Szamócát a szülei papnak szánták. De volt már politikus, forgatókönyvíró és színrendező is. Számos színházban megfordult, megannyi magyar filmben kapott főszerepet. Minden, ami elhangzik, az maga Szamóca. A művész úr vélekedése szerint ugyanis az egyén nem választható szét alkotásától. Ha a magánember és a művész nem egyesül az identitásban, akkor baj van. A kettőnek szorosan össze kell egymással függnie. A kérdésre, hogy ő hogyan látja magát, a következőként reflektál: Keresztény, édesapa, színész. Magyar. Szamóca Hegykőn született. Különleges, finom helyként említi szülőfaluját. Fontos része ez identitásának.

Lénye ifjúságától kezdődően tárul fel előttünk. Az, hogy szülei papnak szánták, nem kényszerként ráruházott súlyt jelentett vállán. Katolikus családból származik, így szavaival élve illendő volt, hogy első szülött fiukat szülei e hivatásra ajánlják fel. Gyermeki éveiben úgy is tűnt, hogy pap lesz belőle. A fordulópont serdülőkorában jött el. „A Jóisten ugyanis olyan szépnek teremtette a másik nemet, hogy az kibillentette a mérleg nyelvét.” – mondja enyhe félmosollyal. Szamóca ekkor megtudta, soha nem lesz belőle pap.

„Jézus Mária, világosítsad meg az elméjét!” – hangzott el gyakran a fohász szerettei szájából, minek hallatán a terem felkuncog. Szamóca szeretett volna focista lenni. Ahogyan rajz vagy földrajztanár is örömmel lett volna. A földrajz versenyt azonban nem nyerte meg. A vetélkedőn egy csinos lány ült mellette, Szamóca pedig úgy döntött, kitölti a lány dolgozatát. A sajátjára így már nem jutott ideje. Ezt követően beadta a jelentkezését gyógypedagógiára. Nem vették fel, mert majdnem felrobbantotta az iskola szertárát. Utólag szerencsének titulálja e mozzanatot. Egy sérülés miatt abba kellett hagynia a sportot, s ekkor talált rá a színjátszókörre, ahol színészi pályája kezdetét vette. Említése szerint görbe ujjal vezetett isteni út volt, mi idáig elhozta őt. De a megvilágosodás végül csak eljött.

A színjátszókörben mindenki dohányozott. Ez ugyan nem tetszett Szamócának, mégis vett egy pipát, nehogy kinézzék. Az ottani fiatalok között nagy volt a harmónia. Nem hangoskodtak. Figyeltek egymásra. Szamócának ez nagyon tetszett. Szeretett volna egy lenni közülük. Így hát felvételizett, s felvételt nyert a színjátszókörbe, ahol többek között drámaelméletet tanult. A képzés két évig tartott. Amikor elérkezett a vizsga, a Szentivánéji álom egy jelenetét adták elő. Szamóca a fal szerepét kapta, s a közönség dőlt a nevetéstől. Tudta, jó helyen van.

Értékrendjéhez kötődően, Szamóca szerint jónak vagy rossznak lenni egyaránt nehéz teher. A jókor kapott atyai pofon lehet kegyelem, míg a rosszkor kapott leszidás baj, kísértés. A sikert sokszor nehezebb elviselni, mint a kudarcot. Utóbbiból az ember valahogyan fel tud állni, azonban, amikor a csúcson van, hajlamos Istennek képzelni magát. Hisz azért, ahol most van, rengeteget szenvedett. Kiérdemelte, hogy ott legyen. Na meg a tehetség. Isten nem tehetséget ad az embernek, csupán képességet. A képesség jó kifejtése az, ami elvezet a tehetségig, míg annak öntörvényű kihasználása puszta hóhányás, gonoszság. Mindig tudni kell, az egyén mit miért csinál. Szokták mondani, hogy az ember magának tanul. Kérdés, hogy ezt a többletet saját dicsőségére vagy valamilyen egyetemes értékrend kiteljesedésére használja-e fel.

1994-ben fordulat következett be a színész életében. Szamóca megáll mondandójában. A teremben csend van, mindenki feszülten figyel. Ekkoriban már nemzetközi díjak, itthoni elismerések tömkelege állt a művész úr mögött. Egyik előadása közben azonban történt vele valami. Valami, ami nem megfogható, de amitől ráeszmélt, rossz az identitása. Egészen eddig a pontig nemzeti, keresztény liberálisnak gondolta magát. Itt azonban rájött, hogy a liberalizmus nem fér meg kereszténysége mellett. Úgy vélekedik, hogyha valaki igazán orvos, színész, közgazdász azt nem lehet máshogy csinálni, mintsem Isten dicsőségére.

A művész úr szerint fontos, hogy az ember tudatosítsa, hogy amikor sikereket ér el, az hogyan hat rá. Ösztönzőleg vagy elkényelmesedik-e benne. Veszélyes, amikor az ember Istennek gondolja magát. Szamóca saját elmondása szerint szakmailag sosem kényelmesedett el. Munkássága mindezt jól illusztrálja. Azt pedig, hogy gondolatai, értékvilága, az életről és hitről alkotott filozófiája mennyire hiteles, valamennyien megtapasztalhattuk, akik beszélgettünk Vele ezen a késő novemberi délutánon.

Írta: Gál Dóra