Olvasási idő: 5 perc

Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) június 25-ig. A Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye hat képzési központjába (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs) várja azokat, akik egy szakmailag kiváló, motiváló és összetartó közösséghez szeretnének csatlakozni. A hallgatókat elismert szaktekintélyek, hazai és nemzetközi vendégoktatók és előadók képzik, emellett az MCC számos külföldi ösztöndíjat is biztosít.

Egyedülálló oktatás és tehetséggondozás

Az MCC ingyenes Egyetemi Programja Európában is egyedülálló, a magyarországi hagyományos felsőoktatást kiegészítő, kiscsoportos, személyre szabott, több tudományágat felölelő képzést biztosít. Iskolánként és szakterületenként nemcsak elméleti, de gyakorlati ismeretekkel is támogatja a hallgatók karrierútját. Az MCC célja, hogy a fiatalok oktatása ne anyagi helyzetüktől, hanem kizárólag képességeiktől és motiváltságuktól függjön, valamint, hogy a tehetséges magyar hallgatók külföldi tanulmányaik során elmélyített tudásukat idehaza, az országért és szűkebb környezetükért, felelősségteljesen kamatoztathassák. A hallgatókat elismert szaktekintélyek, hazai és külföldi vendégoktatók és előadók fejlesztik.  2022-ben 300 nemzetközileg elismert külföldi oktató, kutató fordult meg az MCC-ben, közülük mintegy 40-en töltöttek itt hosszabb időt, és kapcsolódtak be a diákok képzésébe. Az MCC a Budapest Lectures nevű előadássorozata keretében hetente több alkalommal is lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy olyan szakmai nagyságokkal találkozzanak Budapesten és a regionális központokban, mint például Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem Föld Intézetének korábbi igazgatója; Mark Khater, a Cambridge-i Egyetem Stratégiai és Teljesítményközpontjának vezetője; James Orr, a Cambridge-i Egyetem professzora; Kei Hakata, a tokiói Seikei Egyetem professzora; David Starkey, a Cambridge-i Fitzwilliam College tiszteletbeli tagja és a Buckingham-i Egyetem történelemtudományi professzora; Kevin Roberts, a Heritage Foundation elnöke és Adrian Vermeule, a Harvard Jogi Tanszékének professzora. Az MCC megteremti a lehetőséget a karrierút tudatos építésére, kapcsolatok bővítésére. A közösséghez való tartozás kiemelt jelentőséggel bír, így már a Juniorképzés keretében is kulturális és rekreációs programok, valamint nívós kollégiumi lakhatás várja a felvételt nyert fiatalokat. Az MCC a Juniorképzés után is biztosít folyamatos fejlődési lehetőséget, hiszen a fiatalok a továbbiakban az iskolarendszeri képzésben, majd annak végeztével a Vezetőképző Akadémia, valamint egyéb Közéleti és Posztgraduális Programok kötelékében folytathatják tanulmányaikat.

Jelentős fejlődés

Az MCC Egyetemi Programjára az elmúlt időszakban egyre többen jelentkeztek, az idei képzési évet közel 500 fővel indította el az intézmény. Az egyetemistáknak szóló képzés Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Győrben is elérhető. Ezekben az egyetemvárosokban már a harmadik Junior évfolyamot indítja az Intézmény 2023 őszén. A Juniorképzés az MCC kolozsvári központjában is elérhető a tehetséges hallgatók számára, ahol a felvételi idén július második felében várható.          Az MCC képzései Kárpát-medence-szerte már 24 helyszínen érhetőek el, jelenleg több, mint 7000 diák tanul nálunk. Céljuk, hogy a következő években 35 képzési helyszínen 10.000 hallgató vegyen részt az MCC programjaiban.

Nemzetközi ösztöndíjak

A nemzetközi ösztöndíj rendszerének köszönhetően a tavalyi évben mintegy 300 MCC-s diáknak nyílt lehetősége arra, hogy a világ legjobb egyetemein tanuljon, illetve külföldi tanulmányúton vegyen részt. Diákjaink többek között Washington D.C., Fokváros, Bologna, Athén, Strasbourg, Varsó, Jeruzsálem, Madrid, Lyon, Isztambul és Madrid legkiválóbb akadémiai intézményeinél, kutatóintézeteinél kaptak három hónapos kutatói ösztöndíjat.

A Mathias Corvinus Collegium az ESMT Berlinnel, Németország legmagasabban rangsorolt üzleti egyetemével, lépett együttműködésre, amelynek keretében ősztől évente több, mint 20 diák tanulhat ösztöndíjjal Berlinben.

A diákjaink fejlődését az MCC brüsszeli központja is számos szakmai programmal támogatja.

Kik jelentkezhetnek?

Az intézmény azon hallgatók jelentkezését várja, akik a 2023/24-es tanév őszi félévében kezdik első egyetemi évüket, budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként. Az MCC szociokulturális helyzettől függetlenül biztosítja a diákokban rejlő tehetség kibontakozását, így a képzések a felvételt nyert tanulók számára térítésmentesek.

Jelentkezés és további információ: https://mcc.hu/juniorkepzes-felveteli