Európai Politikai Filozófiai Központ

Az amerikai tudományos és közélet támogatta az európai tudósokat, de a politikai filozófia újra felfedezett hagyományának szellemi gyökere mindig is európai volt és maradt. Ez már Amerika megalapítása idején is így volt, amikor az amerikai alapítók a korai európai politikai gondolkodók, különösen John Locke eredményeit vették alapul és alkalmazták. Az európai római jogi hagyomány és az angolszász szokásjog hagyománya közötti különbség azonban máig fennmaradt. Amerika legalább a második világháborúig megőrizte hagyományos politikai filozófiai jellegét. Ám aztán az emigráns baloldali filozófusok és írók hatására Rousseau és tanítványa, Marx is megérkezett az Újvilágba. Ettől kezdve egy kifejezetten baloldali hagyomány alakult ott ki, mindig Németország és Franciaország irányába tekintgetve, a legújabb baloldali szerzők után kutatva. Valószínűleg Foucault ártó hatása hagyta a legmélyebb nyomot, de nem ő az egyetlen. Emellett a 20. században Amerika az európai emigránsok eszméit használta fel, hogy a második világháborút követően új, a növekvő amerikai birodalom politikai igényeit kiszolgáló világrendet hozzon létre. Amerika nem szorgalmazta a politikai filozófia megújítását, de jó hasznát vette. Az amerikai tudományok integrálták az európai eszméket, és az amerikai alkotmányossághoz, a modern demokráciához, később a történelem végéhez és a méltányosságként felfogott igazságosság eszméjéhez igazították őket. A politikai filozófia az amerikai életforma, a Pax Americana, valamint a határtalan tudományos és társadalmi fejlődés idealizálása révén virágzott az egyenlőség megkérdőjelezhetetlen eszméje jegyében, nem ritkán a szabadság rovására.

A politikai filozófia elismertsége a 20. század második felében egyre erőteljesebbé vált, különösen baloldali irányultságú gyakorlati felhasználásának köszönhetően, aminek következtében háttérbe szorította a főként Leo Strauss és Eric Voegelin által képviselt hagyományos politikai filozófiát. A "hagyományos” alatt az értendő, hogy a politikai filozófia soha nem volt közvetlen politikai szándék vagy cél kiszolgálója. A politikai filozófia a filozófia legpraktikusabb ága, de ez filozófia, és nem "filozofálás a politikáról". A filozófia a politikai kérdések mind mélyebb megértését szolgálja, azaz az ember legmagasabb rendű politikai elképzeléseit és céljait, kortól és helytől függetlenül, mert a filozófia az igazságot keresi a bölcsesség méltatása és megőrzése érdekében. Amerikai földön a filozófia gyakorlati célokat követő vizsgálódássá vált, és a politika eszméjének rendelődött alá. Az uralkodó amerikai szellemi meggyőződés az, hogy a demokráciát előnyben kell részesíteni a filozófiával szemben. A politikai filozófia nem válhat ideológiává, hacsak nem akarja elveszíteni az európai kultúrát is meghatározó jellegét. Ezt a kultúrát a nyugati szellemi élet “nyugati liberalizmusként” is emlegetett fősodra ma megveti és elutasítja - mintha ennek az elnevezésnek lenne bármiféle jelentése.

A modernitás válsága azonban szükségessé tette az európai politikai filozófiai hagyomány megújítását. A "modernitás válsága" alatt néhány meghatározó jelenséget értünk, pl. 1. Az egyének azt csinálhatnak önmagukból, amit csak akarnak; 2. Az igazság az idő gyermeke, tehát ami modernebb, az igazabb; 3. Mindenki azt mondhat, amit akar, mert a kommunikáció fontosabb, mint az igazság keresése; 4. Ami progresszív, az fölötte áll mindennek, ami hagyományos; 5. A demokrácia fontosabb, mint a filozófia, azaz az igazság (R. Rorty); 6. A hit személyfüggő, míg ami racionális, az abszolút; 7. Amikor a technológiai fejlődés bajaival szembesülünk, még több technológiára van szükség.

A 20. század politikai filozófiájának két nagy gondolkodója, Leo Strauss és Eric Voegelin, tették a legtöbbet a klasszikus politikai filozófia újjáélesztéséért. Mindketten a 20. század első fele politikai gondolkodásának alapvető kihívásaival foglalkoztak, más-más módon. A 20. századi politikai filozófia felfutását a modern ember, a modern politikai fejlemények, rendszerek, tudományos és gazdasági fejlemények mélyreható megértésének igénye indította el. Ehhez a két világháború is nagyban hozzájárult.

Ezt az igényt sokkal inkább a pesszimizmus hívta életre, mintsem az inkább az amerikai szemléletre jellemző progresszív optimizmus. Sokatmondó, ha összehasonlítunk két művet a gondolkodásról: az egyiket John Dewey írta "Hogyan gondolkodunk" címmel, a másikat Martin Heidegger "Mit nevezünk gondolkodásnak?" címmel. Az amerikai filozófus könyve a gondolkodás pragmatikus szemléletére összpontosít, míg ez utóbbi az ember gondolkodásának metafizikai aspektusait és gyökereit vizsgálja. Az amerikai intellektuális emberfelfogás egy másik példa arra, hogy hogyan torzította el az emberről kialakított hagyományos európai szemléletet. A régi időkben mi, európaiak hajlamosak voltunk gyermekeinket erkölcsi fogalmak alkalmazásán keresztül nevelni, illetve az emberi jellemet erkölcsfilozófiára támaszkodva formálni. Manapság, az amerikai szokásokat követve, még a kisgyerekeket is pszichológushoz viszik, hogy állítólagos rendellenességeiket, illetve mentális problémáikat orvosolják, mivel végső soron minden probléma a helytelen személyes önazonosításra vezethető vissza. A két megközelítés egyértelműen rávilágít, hogy miért is kell a politikai filozófiának hazatérnie Európába. Európának a kommunista rezsimek összeomlását követő újjászületése megkerülhetetlenné teszi a “hogyan is kellene élnünk" kérdésköréhez tartozó alapvető problémákkal való szembenézést. Ezekre a kérdésekre nem lehet ideológiákkal válaszolni, beleértve az amerikanizáció ideológiáját is. A politikai filozófiát filozófiaként kell helyreállítani, nem pedig ideológiai érvek pótlékaként. A politikai filozófia reneszánsza a politikai filozófia újrafelfedezésére irányult a modern tudományelméletekkel szemben, valamint az elsősorban az amerikai elvárások által meghatározott politikai és intellektuális normákkal szemben. Filozófia nélkül nincs Európa, politikai filozófia nélkül Európában nincs se egzisztenciális biztonság, se remény a jó életre. Európa visszaveszi a politikai filozófiát. A politikai filozófiát meg kell különböztetnünk az ideológiáktól, és helyre kell állítanunk a politikai filozófia státuszát az európai tudományos életben és kultúrában.

Amerika ugyan sokat tett a klasszikus politikai filozófia reneszánszáért és megőrzéséért, de az uralkodó amerikai nézet sokkal több modernista eszmét, liberális és baloldali gondolatot tartalmaz. A Frankfurti Iskola marxista alapú képviselői (pl. H. Marcuse vagy M. Horkheimer) nagy hatással voltak az amerikai tudományos életre, nem beszélve a közéleti mozgalmakról. Ma az analitikus politikai filozófia uralja az amerikai egyetemeket és kiadványokat. E politikai filozófia képviselői egyszerűen figyelmen kívül hagynak mindent, ami a politikai filozófia történetében gyökerezik. A klasszikus politikai filozófia számukra történelmi jelenség, aminek nincs relevanciája a mai "tudományos politikai filozófia" szempontjából. Példaként elég csak John Rawls-t említeni, aki az igazságosságról szóló nagy hatású könyvében ("Az igazságosság elmélete") csupán kétszer említi Platónt, és azt is csak a lábjegyzetben. Az amerikai tudományos élet a 20. század közepén általánosságban magába szívta és integrálta az európai gondolkodást; de Amerika ellenállt a negatív európai politikai fejleményeknek is, és a klasszikus politikai filozófiát is befogadta. Ugyanakkor az angol nyelv a mai világunk lingua francájává vált, így Amerika gazdasági ereje révén meghatározó befolyást gyakorol a világra. Az európai kultúra mindig is az ókori görög és latin nyelveken alapuló nyelvi sokszínűség kultúrája volt. Európának vissza kell szereznie a klasszikus politikai filozófiát, amely nélkül nem találhatja meg a saját kiútját a mai amerikanizálódott globális szellemi és tudományos színtér jelentős uniformizálódása által okozott szellemi válságból. La Querelle des Anciens et Modernes még nem fejeződött be.

Világossá kell tennünk az európaiak és az amerikaiak számára is, hogy mi történt, és világossá kell tennünk, hogy ennek ma milyen következményei vannak, és azt, hogy milyen célokat kell követnie egy Európai Politikai Filozófiai Központnak. Először is,

• A legokosabb diákok közül kell kinevelnünk a jövő nemzedékét;
• El kell magyaráznunk, hogy Marx szofista;
• El kell magyaráznunk, hogy Locke okos, de Hooker okosabb;
• Hogy Madison okos, de Montesquieu okosabb;
• Hogy Tocqueville leírása a demokráciáról zseniális, de Platóné még zseniálisabb;
• Hogy az élet nemcsak a jogokról szól, hanem a kötelességekről és az erényekről is;
• Hogy az egyenlőség sokszor nem kívánatos, vagy egyszerűen tarthatatlan,
• Hogy csak az érdem számít;
• Hogy a jó, az igaz és a szép nem ‘személyfüggő’;
• Hogy a hierarchia vagy a differenciálás nem csak a sport, hanem világegyetem törvénye is;
• Hogy a modern liberális és liberalizált baloldal központi gondolata a haladás vs. visszafejlődés nem helyettesíti a jó és a rossz, illetve a helyes és a helytelen megkülönböztetését.

Másodszor,

• Vissza kell állítanunk az emberi élet teljességét azáltal, hogy újra felfedezzük az európai politikai gondolkodás hagyományának felismeréseit.
• Újra kell definiálnunk az egyén és a közösség viszonyát, hogy a szabadság ismét értelmezhető fogalom legyen.
• Újra össze kell kapcsolnunk a hitet és az értelmet Aquinói Tamás filozófiája alapján, ahogy arra már Joseph Ratzinger is nemrégiben kísérletet tett.
• Új válaszokat kell találnunk az ember örökös megváltáskeresésére, politikailag reális és közérthető módon.
• Újra össze kell kapcsolnunk a természetről és az emberről alkotott, a modern scientizmus által egymástól elválasztott elképzeléseket.
• Újra össze kell kapcsolnunk az ember modern tudományos és technológiai erejét az ember közösségi jellegének és kozmológiai helyzetének feltételeivel, azaz véget kell vetni a 16-17. század óta jelen lévő politikai hedonizmusnak, azaz véget kell vetni annak, hogy a politika értékét a hatalom valósága alapján ítéljük meg.
• Nincs hasznos és erkölcsileg megalapozott tudás a politikáról a politikai cselekvés racionális és érzelmi aspektusainak integrálása nélkül.
• Ki kell emelnünk a vezetés kérdését, mint a politikai cselekvés alapgondolatát.
• A békére és a háborúra kell összpontosítanunk ahelyett, hogy az örök béke utópisztikus vízióit hozzuk létre, amelyek szerint állítólag valódi konfliktusok és néha erőszak nélkül is lehetséges a hatalmat gyakorolni.
• Új politikai filozófiánkban egyesítenünk kell a jót és a szépet.

Hogyan lehet mindezt elérni? A lényeg az, hogy össze kell hozni a jó tanárokat és a jó diákokat (ez az egyetem valódi eszméje). A dialógus és a tanítás módszereként a hermeneutikát kell alkalmaznunk. Husserl Leo Straussra és Eric Voegelinre gyakorolt hatása tagadhatatlan.

• Mi ma a politikai filozófia? Véget ért-e a politikai filozófia 20. századi reneszánsza?
• Milyen kapcsolat van ma a hit és az értelem között? Hit és értelem: hogyan küzdjünk a nihilizmus ellen?
• Miért fontosak ma az ókori szerzők?
• Az ókor és a kereszténység kapcsolata
• Analitikus és kontinentális politikai filozófia
• Mi volt Leo Strauss és Eric Voegelin barátságának mozgatórugója?
• Erkölcsfilozófia és politikai filozófia
• Ideológia és/vagy politikai filozófia
• Felvilágosodás: a régi és a modern, egy vagy több, és annak korlátai?
• Nyugati és keleti politikai filozófia: mit kezdjünk a kereszténység purista formája által inspirált orosz antimodern/antinyugati szellemi vívmányokkal?
• Természetjog és/vagy racionális jog?
• Számít-e a politikai filozófiák és filozófusok nemzeti háttere, vagy ez közömbös?

• A követendő modell további egyeztetés tárgyát képezi.
• Nem kérdéses, hogy a Központ a tudományos kutatás és az oktatás fóruma lenne.
• A tudományosság természeténél fogva fegyelmet és mértékletességet, az elvekhez való ragaszkodást és az értékek tiszteletét kívánja meg.
• A politikai filozófia modern formájában egyfajta ideológiává vált.
• Megújításra irányuló vállalkozásunk a klasszikus politikai filozófia, mint valódi filozófia újjáélesztésére törekszik.

A Központ székhelye Budapesten van, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) anyagi támogatásával.

A Központ munkáját egy nemzetközi tanácsadó testület (3-5 tag) segítené.

Minél több kvalifikált támogatóra és közreműködőre lenne szükségünk, akik osztják az eredeti elképzelést.