Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben - és ezt így van rendben!

Rítusok, hagyományok, humoros vagy éppen katartikus történetek színesítették Dr. Kádár Annamária, az MCC Fiatal Tehetség Programjának védnöke előadását a teltházas kecskeméti pedagógusrendezvényen.

A felnövekvő gyermekeknek a külvilág kihívásai mellett saját félelmeikkel, szorongásaikkal, indulataikkal, vágyaikkal is meg kell küzdeniük, amely alatt egyre gazdagabbá érik, fejlődik személyiségük.

Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy "kipárnázzuk" a világot gyermekek körül, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába. A jó hangulatú eseményen elméleti ismeretek mellett gyakorlati megoldásokat és javaslatokat ismerhettek meg a résztvevők az érzelmi intelligencia fejlesztésének támogatásához.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése hosszú folyamat, amelyet gyermekkorban a családi történetek mesélésével hatékonyan erősíthetünk. Kutatási eredményekkel támasztotta alá a szakember, hogy azoknak a gyermekeknek, akik többet tudtak saját családjuk történetéről, jóval magasabb az önbecsülésük, az érzelmi intelligenciájuk és a rugalmas alkalmazkodóképességük (reziliencia) is. A kutatók szerint a folyamat mélyén az „intergenerációs én” áll: akinek történeteket mesélnek a dédszüleiről, nagyszüleiről, a felmenőiről, azokban megteremtődik, hogy nem csak egyedül vannak a nagyvilágban: ott van mögöttük egy történet, egy életmese, amelyet a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik végigjártak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindegy, hogyan mesélik el a történetet. Három típusú narratíva lehetséges. Az egyik az emelkedő, egy negatív pontból jut el a pozitívba. Példát is hozott: „Szegények voltunk, mint a templom egere, de egy nap nyertünk a lottón./ Nálunk soha egy hangos szó sem hangzott el.” Amikor egy serdülő ilyet hall, azt gondolhatja: túl szép, hogy igaz legyen.

A másik az ereszkedő, amikor a pozitívból a negatív felé halad a történet, ez sem ideális. Például: „Megvolt mindenünk, de nagyanyád elkártyázta a vagyont.” – egy egész életúton keresztül kifogásként tud szolgálni. Mindig van egy bűnbak.

A harmadik a váltakozó, avagy oszcilláló narratíva, amely igazán támogató. Ez hasonló a népmesék modelljéhez: történnek rossz dolgok, de utána mindig valami jó követi. Példaként említette: „Leégett a ház, de újra felépítettük. Az ilyen életmesékből nem hagyjuk el a konfliktusokat, a nehézségeket, de ezek megoldási módjait sem. A nehéz helyzetekben útmutatóként szolgálhatnak ezek a történetek.

Meséljünk nyugodtan a család fekete bárányairól, a próbatételekről, a nehézségekről, amiket feldolgoztunk, hiszen ez is az élet része. Sosem késő elkezdeni, és akár emlékbe, ajándékként odaadni egy fotóalbumot emlékezetes képekkel, hozzájuk kapcsolódó történetekkel, mondta Kádár Annamária, hiszen ez védőhálót jelent a gyermek számára.

Megismerhette a közönség a kommunikációs tipológiákat is, amelyek a rugalmas alkalmazkodóképesség fejlesztésének határait is jelenthetik.  David Merrill és Roger Reid amerikai szervezetpszichológusokat idézte, akik szociális stílusoknak nevezett személyiségmodellt írtak le, aminek az alapját a megfigyelhető viselkedésjegyek képezik.  A pszichológusok négy szociális stílust írtak le: elemző, fenntartó, promováló és kontroller stílusokat. Megismerhettük a stílusjegyeket és a kapcsolódó erősségeket, nehézségeket.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy senki sem „tiszta típus”, és hogy szülőként fontos látnunk azt is, hogy senkit sem lehet átnevelni. A nevelésnek sokkal inkább a ráhangolódásról kell szólnia. A rugalmas alkalmazkodóképességre is érvényesnek mondta Paul Watzlawick osztrák-amerikai családterapeuta, pszichológus gondolatát: „Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben – és ez így van rendben.”