Olvasási idő: 5 perc
Négy új műhellyel bővül a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzési rendszere: ezentúl az Államvezetési Stratégiák és Alkotmányos Jogállam Műhely, a Közösségek és Szervezetek Műhely, az Elmélet és Történeti Gondolkodás a Nemzetközi Kapcsolatokban Műhely, valamint a Neurobiológiai Műhely is várja azokat az érdeklődőket, akik korunk legaktuálisabb nemzeti és globális kérdéseit szeretnék közelebbről megvizsgálni.
Ezzel az MCC 6 iskolájának összesen már 31 műhelyében folyik tudományos munka a területükön kiemelkedő magyar és nemzetközi szaktekintélyek vezetésével.
Az Államvezetési Stratégiák és Alkotmànyos Jogállam Műhely munkájának elsődleges fókuszát a rendszerváltás után kialakult magyar alkotmányos berendezkedés napjainkig zajló változásai, és ugyanezen időszak kormányzásának vizsgálata jelenti, kitekintéssel nemzetközi folyamatokra és kihívásokra. A műhely vezetője Stumpf István alkotmányjogász, szociológus, politológus, egyetemi tanár, aki 1982-ben megalapította, majd 1988-ig igazgatta a ma Bibó István Szakkollégium nevet viselő Társadalomtudományi Szakkollégiumot. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszteri posztot töltötte be. 2010-ben az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta, a mandátuma 2019-ig tartott. Két éven keresztül felelt a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért kormánybiztosként, a Széchenyi Egyetem egyetemi tanára, korábban a Tokaj-Hegyalja Egyetemet fenntartó Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Jelenleg a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja. Szerzőként és szerkesztőként több tanulmányt és önálló kötetet jegyez a politikai szocializáció, a pártok, a választási rendszerek, az alkotmányos rendszer és a politikák, a kormányzati hatalommegosztás, a jogállamiság, valamint az alkotmányos identitás területéről.
A Közösségek és Szervezetek Műhely létrehozását az a felismerés vezérelte, hogy napjainkban a közösségek, a szervezetek és a spontán alakuló emberi csoportosulások optimális működése alapvető fontosságú gyakorlati kérdéssé vált. Ehhez az MCC szakszerű kutatásokkal, hatékony működési módszerek kialakításával és ezek eredményeinek társadalomba integrálásával tud hozzájárulni. A műhely célja, hogy a hallgatók megismerjék a társas viselkedés alapjait éppúgy, mint a bonyolult szerveződési formák törvényszerűségeit és fejlesztési lehetőségeit. A műhely vezetője Csúsz Klára, aki a pályája során széleskörű klinikai, pszicho-diagnosztikai és pszichoterápiás gyakorlatot szerezett különböző egészségügyi intézményekben, így az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben is. Az utóbbi időszakban önállóan, pszichoterápiás magánpraxisban dolgozott, olyan területeket is érintve, mint a pszichodráma, a sématerápia, a kognitív viselkedés terápia, valamint élményalapú pszichoterápiás technikák. Emellett a Mindset Pszichológia vezető szupervízoraként tevékenykedik. Szervezetfejlesztés területén is jelentős tapasztalatokkal rendelkezik: olyan nagy cégeknél dolgozott humánerőforrás vezetőként, mint például az Ericsson Magyarország Kft, az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. és a KPMG Hungária Kft. A szakember az MCC–Mindset Pszichológia Iskolát is vezeti.
Az Elmélet és Történeti Gondolkodás a Nemzetközi Kapcsolatokban Műhely küldetésének középpontjában az a meggyőződés áll, hogy a hatékony diplomácia és az árnyalt történelmi értelmezés a különböző tudományágak szintézisét igényli. A műhely által kínált kurzusok révén a diákok fejlesztik kritikai gondolkodásukat és elemzési készségeiket, ami arra ösztönzi őket, hogy kapcsolatot teremtsenek a történelmi előzmények és a kortárs diplomáciai kihívások között. A műhely vezetője Ralph Schöllhammer, a Webster Bécsi Magánegyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének adjunktusa, az MCC volt vendégoktatója. Fő kutatási területe a politikaelmélet és a nemzetközi kapcsolatok, melyek fókuszában a kultúra, az értékek és az ideológiák befolyásoló ereje áll. Írt és publikált a kultúra és az identitás kölcsönhatásáról, valamint arról, hogy ez hogyan befolyásolja a társadalmi tőke kialakulását és a társadalmi kohéziót. Tudományos munkája mellett rendszeresen kommentál világpolitikai ügyeket nemzeti és nemzetközi műsorszolgáltatók, többek között a Sky News Australia és a The Hill TV számára, továbbá rendszeresen ír olyan újságoknak, mint a Wall Street Journal, a Newsweek, az Unherd, a Spiked, a Jerusalem Post, a Washington Examiner és az American Spectator.
A Drogkutató Intézettel közösen alapított Neurobiológiai Műhely vezetője Haller József egyetemi tanár, neurobiológus, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora és 2022-től az Academia Europea tagja. Szakterülete a magatartás neurobiológiája és a kriminálpszichológia. A Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskolájának vezetője. Kutatási területei közé tartozik az agresszivitás, a drogok (kannabinoidok), a szorongás, és a poszttraumás stressz zavar viselkedési és neurobiológiai aspektusai. Pályafutása során több mint 160 tanulmányt publikált vezető nemzetközi tudományos lapokban. Nemzetközileg a leggyakrabban hivatkozott magyar kutatók közé tartozik. A PLOS Biology nemzetközi tudományos folyóirat szerint Haller József a világ tudományos gondolkodására leginkább ható tudósok sorába tartozik. Haller József a Drogkutató Intézet igazgatója.