Olvasási idő: 5 perc

A Vezetőképző Akadémia hallgatói május elején újabb Kárpát-medencei tanulmányúton vettek részt, amelynek célja a vajdasági magyar közösség életének, gazdasági lehetőségeinek, valamint a dél-alföldi térség innovációinak megismerése volt. A szakmai programok fontos motívumai a határon túli és hazai szereplők összehangolt együttműködése, a régiók közötti tudáscsere és a nemzeti identitás megerősítése voltak.

Az utazás első állomása a vajdasági Szabadka volt, ahol a Prosperitati Alapítvány fogadta a csoportot. Nagy Zita, az Alapítvány vezetője ismertette a szervezet főbb célkitűzéseit: a magyar vállalkozások támogatását, valamint a boldogulás lehetőségeinek kiszélesítését. Ezt követően a Digital Hive irodaházában Koza Andor és Boros Gyevi Alekszandar vezették körbe a csapatot, bepillantást engedve egy innovációs központba, ahol számos helyi, fiatal IT szakemberek találta meg számításait. Délután Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke saját, személyes példáján keresztül mutatta be a helyi, kisebbségi érdekképviselet legfontosabb kérdéseit.

A tanulmányút második napja a Masterplast szabadkai telephelyén indult, ahol Bunford Tivadar igazgató vezette be a csoportot az építőipari innovációk világába. A gyárlátogatás során a hallgatók testközelből láthatták, hogyan készülnek az EPS és üvegszövet termékek. Ezt követően a Vajdasági Birkózóakadémián Bálint Zoltán igazgató mutatta be az intézmény szakmai munkáját, valamint a sport és identitás kapcsolatát. A nap egyik fénypontja a Réel Csokoládé Manufaktúra volt Zentán, ahol Lengyel István alapító vezette végig a hallgatókat a csokoládékészítés mesterségének lépésein. Végül pedig egy rövid biciklis városnézésen ismerhették hallgatóink meg a kisváros látnivalóit.

A következő napon a csapat Újvidékre folytatta újtát. A Péterváradi vár történelmi hangulatának megízlelését követően a hallgatók a Magyar Szó Lapkiadónál jártak, ahol Erdődi Edvina ismertette a magyar sajtó kiemelt szerepét a vajdasági magyar közéletben. Délután a Vajdasági Autonóm Tartomány impozáns képviselőházában Juhász Bálint elnök fogadta az Akadémia diákjait. A tanulmányút Délvidéken eltöltött napjai során a hallgatónak lehetősége volt komplex képet kapni arról, hogyan kapcsolódik össze a kulturális, politikai és társadalmi szerepvállalás a magyar kisebbség életében. Az este már Szegeden érte a csapatot, amely az elkövetkezendő napok szakmai programjainak helyszínéül szolgált.

A napfény városában a helyi közlekedési vállalatnál, az SZKT troli telephelyén kezdődött a program, ahol Knezevics Viktor ügyvezető igazgató mutatta be a közösségi közlekedés kihívásait és jövőbeli lehetőségeit a helyi járműjavító telephely bejárása közben. Ezt követően az MCC szegedi központjában Mihálffy Béla országgyűlési képviselővel beszélgethettek a hallgatók Szeged és a régió aktuális kihívásairól, fejlesztési lehetőségeiről. A Szegedi Tudományegyetemen Dr. Csóka Ildikó, stratégiai igazgató tartott inspiráló előadást az egyetemvezetés és a felsőoktatási stratégia kérdéseiről, ahol többek között a négy egyetemi generáció koncepcióját ismerhette meg a csapat.

A pénteki nap a termelőszektoré és a gyárlátogatásoké volt. A SZEFO Zrt-nél Kiss Sándor Csaba vezérigazgató ismertette a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának jelentőségét és szerepét társadalmunkban, míg a gyárlátogatáson a hallgatók a termelési folyamatokat is testközelből figyelhették meg. A textilipari látogatást követően az élelmiszeripar két fontos szereplőjét kereste fel a csapat. A PICK üzemben az ikonikus téliszalámi gyártási folyamatának kulisszáiba, a Sole- Mizo üzemben pedig a tejtermékek gyártásának és raktározási mechanizmusaiba nyerhettek betekintést. Az üzembejárások között Éder Tamás, Vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató tartott előadást a hazai élelmiszeripar kihívásairól és exportlehetőségeiről.

Az utolsó napon a résztvevők a Reök-palotában ismerkedhettek meg a szecessziós művészet és Szeged város különleges épített örökségével, majd Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója tartott előadást a Szabadtéri Játékok múltjáról és jövőjéről. A kulturális élmények méltó lezárását jelentették a tanulmányútnak.

A tanulmányút során számos inspiráló szakmai és kulturális élménnyel gazdagodhattak a hallgatók, amelyek nemcsak a határon túli magyarság helyzetébe, hanem a dél-alföldi régió gazdasági és társadalmi életébe is betekintést nyújtottak. A közvetlen találkozások, személyes történetek és intézménylátogatások révén mélyebb megértést kaptak a térség kihívásairól és lehetőségeiről. Az utolsó tanulmányút szép lezárása volt a Kárpát- medencei tanulmányutaknak, a szakmai programok és a közösségi élmények pedig még inkább közösséggé kovácsolták a csapatot.