Olvasási idő: 5 perc

A Női Közéleti Vezetőképző harmadik képzési hétvégéje 2025. február 21-23. között Székesfehérváron valósult meg a társadalmi felelősségvállalás témakörét körüljárva. A pénteki napon a hölgyek három előadáson vettek részt.

Elsőként Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr fogadta az NKV és a KKV résztvevőit a Városházán, ahol a városvezetés, a helyi politika és a helyi társadalmi szerepvállalás került a fókuszba. Kihangsúlyozta, hogy a politikában sok szépség van – például a szolgálat, vagy az eredmények –, de mindig az ember saját generációjának kell kérnie helyet az asztalnál. A városvezetés egy csapatmunka, így egyedül nem sikerülhet, emellett pedig egy önkormányzat legfontosabb feladata a közösségépítésben van, erre tud utána az országos politika is építeni. Ebből következik az is, hogy az lehet sikeres polgármester, aki nem országos, hanem helyi szintben gondolkozik. Továbbá, a fiatalok számára az életminőség a legfontosabb, erre kell alapozni a városvezetést, ha szeretnénk, hogy helyben maradjanak.

Polgármester úr után Dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztos asszonyt fogadták a résztvevők, aki mindenekelőtt részletezte, miért fontos az űrstratégia, mi a szektor jövője, kik a legfőbb szereplői, és hol jelenik meg a HUNOR Program. Prezentációja után egy őszinte és lebilincselő beszélgetés kezdődött a magyar nők társadalmi helyzetéről, lehetőségeikről. Legfőbb üzenete az volt, hogy "yes, I can", azaz a nőknek, el kell hinniük, hogy képesek az adott feladatra, és ne hagyják, hogy a belső önbizalomhiányuk gátat szabjon céljaik elérésében.

Az est zárásaként Katona Viktória a Református Szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese érkezett vendégként. Mesélt a Református Szeretetszolgálat tevékenységeiről, aktuális akcióiról, a társadalmi missziókról, mindeközben pedig számos saját példát, tapasztalatot hozott, hogy a hallgatóság betekintést nyerhessen a mindennapjaiba. Kifejezte csalódottságát azzal kapcsolatban, hogy az emberek nem tudnak jól adni – ez legtöbbször a karácsonyi cipősdoboz akciókban derül ki. A rászorulók körülöttünk vannak, olyat kell nekik ajándékoznunk, aminek mi magunk is örülnénk. Az érzékenyítés valójában szemléletformálás, ezért fontos, hogy hogyan közelítjük meg a különböző társadalmi csoportokat. Legfontosabb és legértékesebb feladatként jelölte meg, hogy a körülöttünk levőket jól bíztassuk. Lássuk meg, hogy az illető kivé válhat, teremtsünk lehetőséget, hogy megtalálja önmagát.

Másnap a romaság helyének és helyzetének megismerésével kezdtek el foglalkozni az NKV résztvevői. Ebben Raffael Mónika a KINCS kutató-elemzője és a Roma nők egymás közt c. könyv szerzője osztotta meg tudományos és gyakorlati tapasztalatait. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon nehéz meghatározni a romák pontos számát, fontos lenne, hogy a romák büszkék legyenek identitásukra, ezt a népszámlálás során jelezzék is. A résztvevők a romák helyzetét vizsgálták az egészségügy, oktatás, foglalkoztatás és lakhatás szempontjából, valamint különböző felmérések alapján elemezték a helyzetet. Kiemelendő volt, hogy a roma lányok 79,6%-a szeretne érettségi után továbbtanulni, ami pozitív és támogatható célkitűzés.

A délutáni órákban racionális vita workshopot tartottak. Lanku Máté az MCC Vitaakadémia mentora részletezte, hogy egy adott vitában nem a kompromisszum a cél, hanem az adott probléma minél teljesebb megismerése, ehhez pedig többnyire az adott téma két szélső pontjáról kell érvelni.

Az izgalmas vitát követően Joanna Williams MCC fellow, brit író és kommentátor csatlakozott a résztvevőkhöz. A beszélgetés középpontjában a feminizmus történelme, a különböző hullámok, valamint a jelenlegi értékei és fontossága állt. A résztvevők megvitatták a feminizmus jelenlegi helyzetét, és megállapították, hogy ha nem lett volna feminizmus, valószínűleg ma nem ülhetnének egy diplomás nőkkel teli teremben. A feminizmus rengeteget változott azóta, hogy a szüfrazsettek küzdöttek a nők jogaiért, de ma már minden országban más-más formában van jelen, ennek megfelelően is kell értelmezni. A női identitás ma már sajnos nem egy biológiai jog, hanem inkább egy társadalmi identitás. A beszélgetés végén előkerültek mindazon ügyek, melyekben a feminizmus segítség lehet ma is.

A szokásokhoz híven vasárnap Benkő Vilmos tartott egy egész napos nyilvános beszéd workshopot a résztvevőknek. A fizikailag megterhelő, de szellemileg feltöltő hétvége végén a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy visszatekintsenek az elhangzott előadásokra, és felfedezzék, számukra mit jelent a társadalmi felelősségvállalás, valamint melyik ügyet szeretnék a jövőben aktívabban képviselni.