Olvasási idő: 17 perc
Miközben az európai gazdaságok szigorú szabályozással, magas energiaköltségekkel és a külföldi erőforrásoktól való növekvő függéssel küzdenek, felelős politikai döntéshozók, iparági vezetők, illetve energetikai és gazdasági szakértők és elemzők gyűltek össze egy brüsszeli think tank konferenciáján, hogy alternatívákat tárjanak fel a jelenlegi uniós politikákkal szemben. Az MCC Brüsszel Új löket: gazdasági növekedés a Green Deal-en túl című szerdai rendezvényének mindhárom szekcióját teltházas érdeklődés kísérte.
A konferencia a környezetvédelmi szabályozások, különösen a zöld megállapodás (Green Deal) és annak utódja, a tiszta ipari megállapodás (Clean Industrial Deal) gazdasági hatásaival foglalkozott. A megbeszélések középpontjában Európa iparának leépítése, az energia megfizethetősége és a globális versenyképesség fenntartásának kihívásai állnak. Az Európai Bizottság új mandátumának megkezdésével az esemény kritikai vizsgálatnak vetette alá, hogy szükség van-e alapvető politikai váltásra a gazdasági növekedés élénkítéséhez.
- szekció: Európa gazdasági realitása és a zöld megállapodás hatása
Frank Füredi, az MCC brüsszeli ügyvezető igazgatója azzal nyitotta meg a think-tank egész napos konferenciáját, hogy feltette a kérdést, hogy tizenöt év múlva hogyan ítéli meg a közvélemény az európai zöld megállapodást és annak a társadalmi és gazdasági életre gyakorolt hatásait. A professzor szerint az EU zöld ideológiát használ önmaga legitimálására, hiányzó hatékonyságának elfedésére. Egyúttal bemutatta a közönségnek Thomas Fazi frissen megjelent "Az EU propagandagépezete" című új riportját, amely feltárja, hogy az EU hogyan finanszírozza az NGO-kat önmaga népszerűsítésére és a demokrácia korrumpálására.
Roman Haider osztrák európai parlamenti képviselő, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság tagja kijelentette, hogy a zöld megállapodás megakadályozza az innovációt Európában, gazdaságunk zsugorodását és saját iparunk visszaszorítását okozza. Kiemelte a zöld megállapodás (Green Deal) két fő problémáját: az energiaárak emelkedését és a stabil energiaellátás megakadályozását Európában.
Haider három példát hozott az energiaárakkal kapcsolatos állításának alátámasztására: először is az Európai Kibocsátáskereskedelmi Rendszert (ETS – Emission Trading System), amely arra kényszeríti az ipari vállalatokat, hogy kibocsátási tanúsítványokat vásároljanak a CO2 kompenzálására. Rámutatott, hogy 2017 és 2025 között a tanúsítvány ára tonnánként 5-ről 80 euróra emelkedett. Emellett az országonként változó nemzeti CO2-árak is nehezítik az európai ipart, és óriási hátrányba hoznak minket az olyan országokhoz képest, mint az Egyesült Államok, ahol nem léteznek CO2-adók. Haider hangsúlyozta, hogy a vegyipart különösen érinti az energiaárak emelkedése. Figyelmeztetett, hogy az ETS 2027-ben hatályba lépő 2. fázisa az építőipart és a mobilitást is bünteti, ami további inflációhoz vezet. Másodszor, Haider a CBAM-ra (az EU "karbonimportáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusára") hivatkozott, amelynek eredetileg az volt a célja, hogy az import szén-dioxid ára egyenértékű legyen a hazai termelés szén-dioxid árával. Haider kijelentette, hogy a CBAM aláássa exportra támaszkodó vállalataink versenyképességét azáltal, hogy lelassítja a külföldi partnerekkel kötött kereskedelmi megállapodásokat. Végezetül azzal támasztotta alá állítását, hogy érvényben van a belső égésű motorokra vonatkozó tilalom, amely elenyésző, kevesebb mint 1%-kal csökkenti a CO2-kibocsátást, viszont kikezdi az európai autóipar létét.
Az emelkedő energiaárak fontos kérdése mellett Haider aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az EU blokkolja az innovációt a stabil energiaellátás megakadályozásával. Hangsúlyozta, hogy az alternatív energiaforrások ingadozóak és áramhiány kockázatának tesznek ki bennünket, illetve, hogy a mesterséges intelligencia fokozott használata elkerülhetetlenül az energiafogyasztás növekedéséhez vezet. Haider arra a következtetésre jutott, hogy az EU által ígért zöld átállás révén megvalósuló autonómia egy mítosz, mivel az energetikai átálláshoz nyersanyagra (réz, platina, lítium, kobalt) van szükség, amelynek fő szállítója Kína. Röviden: a függőségek nem csökkennek, csak eltolódnak az USA és Kína irányába.
Petri Bernadett, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogyan jött létre a zöld megállapodás, és milyen folyamat vezetett a jelenlegi problémákhoz. Petri azzal érvelt, hogy az első klímasemleges kontinenssé válás ambíciója az "ideológiai túlzás" példája, és aránytalanul viszonyul a valósághoz. Kifejtette, hogy az Európai Bizottságra akkoriban nyomás nehezedett az Európai Parlament baloldali pártjai részéről. Felvetette azonban a kérdést, hogy vajon a zöld pártok voltak-e az egyetlen nyomásforrás a Bizottságra. Utalt a Franz Timmermans körüli botrányra, amely a zöld megállapodást népszerűsítő lobbisták finanszírozásával kapcsolatos, és komoly aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság által az adófizetők pénzének felhasználása miatt. Petri sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a közbizalom eltűnt az európai rendszerből. Arra a következtetésre jutott, hogy bár a környezetvédelmi politika fontos, az igazságosságra és a jogállamiságra összpontosító célkitűzésekre van szükségünk.
Nicolas Ravailhe, a Párizsi Gazdasági Hadviselési Iskola oktatója kijelentette, hogy bár a zöld megállapodásra szükség van, világosabb és egyszerűbb módon kell megvalósítani. Azzal érvelt, hogy az EU nem tudja visszanyerni versenyképességét és csökkenteni az energiaárakat atomenergia használata nélkül. Haiderrel összhangban sajnálatát fejezte ki az innováció hiánya miatt Európában, hozzátéve, ugyanakkor a zöld átállás is egy üzleti lehetőség, amelyet meg kell vizsgálni. Ravailhe ragaszkodott ahhoz, hogy a szakértelemnek nem kizárólag a köztisztviselőktől és az egyetemektől, hanem a civil társadalomtól kell származnia, és egyértelműbb szabályokat sürgetett az uniós költségvetés és az NGO-k finanszírozására. Szerinte, ha Európa felállította a szabályokat, akkor a világpiacra léphetünk, és szabadkereskedelmi megállapodásokat köthetünk. Arra a következtetésre jutott, hogy alacsony energiaárra, több innovációra, több innovációs stratégiára van szükség uniós szinten és minden tagállamban.
Philipp Siegert, az MCC Brüsszel kutatási igazgatóhelyettese az energiaárak szabályozásának alakulásáról és a nemzeti kormányok befolyásáról kérdezte a beszélgetés résztvevőit. Haider pesszimista képet festett az előbbiről a 2027-ben hatályba lépő ETS 2 miatt. Petri kijelentette, hogy a legtöbb tagállam keresi a módját, hogy kimaradjon a zöld megállapodásból, és megpróbálja megnyugtatni a vállalkozásokat. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a tiszta ipari megállapodás (Clean Industrial Deal) és a vállalkozásoknak és a tagállamoknak javasolt rugalmasság inkább "kommunikációs fordulat", mint valódi változás. Ravailhe ragaszkodott ahhoz, hogy az EU-nak meg kell határoznia a zöld átállás szabályait, és exportálnia kell azokat a világ többi részébe.
A kérdések és válaszok során a résztvevők aggodalmukat fejezték ki a zöld megállapodás társadalmi hatásaival kapcsolatban. Mások aggasztónak találták, hogy a zöld megállapodás a gazdasági stagnáláson és az alacsony termelékenységre alapoz, és az ellenkező irányba halad, mint ahová az emberiség az elmúlt évezredekben tartott. Néhányan odáig mentek, hogy a Thunbergizmust új vallásnak nevezték. Anthony Gilland, az MCC Brüsszel kabinetfőnöke osztotta Füredi véleményét, hogy az EU megpróbál erkölcsi tekintélyt szerezni a zöld megállapodás révén. Bill Durodié rámutatott, hogy az amerikai állampolgárokkal ellentétben az EU-ban az embereket fogyasztóknak tekintik, nem pedig potenciális újítóknak. Záró megjegyzéseiben Haider fenntartotta, hogy a Green Dealnek a gazdaságunkban okozott károk miatt a történelem trágyadombjára kell mennie. Petri hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság versenyképességi stratégiáinak kidolgozásába be kell vonni a helyi vállalkozásokat és alapos hatásvizsgálatokat kell végezni. Hangsúlyozta az innováció fontosságát, és kitért a keleti és nyugati tagállamok közötti aránytalan finanszírozás kérdésére. Olyan költségvetési reformot szorgalmazott, amely egyszerűsítést és átláthatóságot hoz, amely gátat szab a botrányok sorának és az adófizetők pénzével való visszaélésnek.
- szekció: Az európai növekedés motorja
Az európai növekedés motorja, az európai energiaválságot és a lehetséges megoldásokat vizsgálta. Az Agnieszka Kolek (kulturális kapcsolatok vezető (MCC Brüsszel) által moderált panelbeszélgetésen Tomasz Cukiernik, James Woudhuysen professzor és Samuel Furfari professzor vett részt.
Tomasz Cukiernik, író, a Klíma Szabotázs: Hogyan roblolja le az életünket az energia-átállás? című könyv szerzője a téves uniós politika eredményeként Lengyelország rohamosan leépülő helyzetét ismertette. Kiemelte a hanyatló szénipart, megjegyezve, hogy a hatalmas tartalékok ellenére az uniós politikák bányák bezárásához és emelkedő energiaköltségekhez vezettek. Azzal érvelt, hogy Lengyelországnak ellen kell állnia a zöld megállapodásnak az energiaszuverenitás fenntartása érdekében.
James Woudhuysen, aki a London South Bank Egyetem vendégprofesszora előrejelzés és innováció területén, bírálta Európa vonakodását az atomenergia, a repesztés és a nagyfeszültségű egyenáramú (AC/DC) átvitel felkarolásától. Hangsúlyozta, hogy az innovációt elfojtja az uniós bürokrácia, ami akadályozza Európa versenyképességét Kínával és az Egyesült Államokkal szemben.
Samuel Furfari professzor elítélte Európa energiaátmeneti politikáját, azzal érvelve, hogy a megújuló energiaforrások iránti megszállottság figyelmen kívül hagyja az energia alapvető fizikáját. Hangsúlyozta, hogy a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is nélkülözhetetlenek a gazdasági növekedéshez és a stabilitáshoz.
Kérdések és válaszok:
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a közönség különböző aggályaival foglalkoztak, hangsúlyozva, hogy Európa CO2-kibocsátása globális szinten minimális, és hogy a technológiai fejlődésnek, nem pedig a gazdasági áldozatoknak kell a változást ösztönözniük (Furfari). Megvitatták a megújuló energia környezeti hatásait, azzal érvelve, hogy a szél- és naperőművek hatalmas erőforrásokat és földet igényelnek, gyakran károsítva a biológiai sokféleséget (Woudhuysen). Felvetődött a lengyel palagáz-forrásokban rejlő potenciál, azzal az aggodalommal, hogy az uniós politikák akadályozzák a feltárást (Cukiernik). Ami a norvég olajmodell európai elfogadását illeti, azt az eltérő földrajzi és irányítási struktúrák miatt megvalósíthatatlannak ítélték (Furfari). Végül a vízenergiát hasznosnak ismerték el, ahol a földrajz lehetővé teszi, de nem univerzális megoldás Európa energiaszükségletére (Woudhuysen).
Konklúzió:
Az előadók egyetértettek abban, hogy Európa energiastratégiájának az ideológiai elkötelezettség irányából a gyakorlati, diverzifikált megoldások felé kell elmozdulnia. Az energiabiztonság és a gazdasági versenyképesség biztosítása érdekében nukleáris energiába, fosszilis tüzelőanyagokba és innovatív technológiákba való beruházásra szólítottak fel.
- szekció: Energizálás: alternatív jövőkép megtalálása a zöld megállapodással szemben
Bill Durodié az MCC Brüsszel vendégkutatója, University of Bath professzora bírálta az Európai Bizottságot (EB) a jövőről alkotott manipulatívan sötét jövőképe miatt. Azzal érvelt, hogy az EB azt az elképzelést támogatja, hogy jobb jövőt csak úgy lehet teremteni, ha rossz lelkiismeretet és félelmet keltünk a lakosságban, és meggyőzzük őket arról, hogy ez a jövő csak életszínvonaluk csökkentésével érhető el. Ez az ideológia a polgárokat fogyasztókká és klímabűnözőkké változtatja, nem pedig zseniális termelőkké és újítókká. Emellett kiszolgáltatottá teszi őket a jelentős egzisztenciális és társadalmi kihívásokkal szemben, és elhiteti velük, hogy a felelősséget magasabb, hozzáértőbb hatóságokra kell hárítani. Durodié szerint a Green Industrial Deal nem egy technológiai problémáról szól, hanem inkább egy új kulturális gondolkodásmódról, amely összefonódik egy sajátos nyelvhasználattal. Úgy gondolja, hogy a valódi válságokban a nyelv mindig központi szerepet játszik. Krízishelyzetekben versenyezünk az értelemért és a valóság értelmezéséért. Paradox módon a mai narratíva az emberi cselekvés hibáztatásáról szól, nem pedig a tétlenségről. Durodié azt is hangsúlyozza, hogy a tudományos átalakulást mindig társadalmi átalakulás előzi meg, amely megváltoztatja a kulturális képzeletet. Mégis, amikor Ursula von der Leyen a Green Deal-t "ember a Holdon" projektnek nevezi, az inkább az áltudományról és a lecsúszott elit kétségbeesett önlegitimációs kísérletéről szól. Durodié arra a következtetésre jut, hogy az emberiség innovatív tartalékainak csak egy kis részét használta ki, meg kell szabadítanunk elménket az klímaszorongás gyarmatosításától, és fel kell használnunk innovatív találékonyságunkat.
Thomas Deichmann, a vegyiparban tevékenykedő publicista és kommunikációs szakértő hangsúlyozta, hogy a Green Deal problémája nem az ürességből fakadt. Van egy 30 éves előtörténete, amely alatt hagytuk, hogy a média és a különböző civil szervezetek infrastruktúrái elszakítsanak minket kulturális és szellemi erőforrásainktól, és beszennyezzenek minket antihumanista üzenetükkel. Hangsúlyozta azt a paradoxont is, hogy ma az innovatív találékonyság helyett a redukcionista jogi-, és technológiai megoldásokat ünnepeljük. Deichmann azon tűnődött, hogy milyen szintű tudatlanság jellemzi politikai képviseletünket, különös hangsúlyt fektetve Németországra. Ez az elit indította el Németország dezindusztrializációjának folyamatát a beruházások biztonságáról való gondoskodás nélkül. Ugyanez az elit figyelmen kívül hagyja, hogy a CO2-csökkentésnek nincs értelme, ha nem figyelik a globális trendeket. Ma a fosszilis anyagok biztosítják energiánk 80%-át, és 2050-ben még mindig 50-60%-ot fognak.
Aláhúzta, hogy 2019-ben, amikor a zöld megállapodás elindult, ipari forradalomként ünnepelték. Ma azt látjuk, hogy ez nem működik. Deichmann a Green Deal-t a sztálinizmus óta a legradikálisabb társadalmi kísérletnek tekinti. Azt is megkérdezte, hogy a német elit miért ellenzi a zöld megállapodásról szóló nyilvános vitát? A válasz az, hogy ez a projekt politikai legitimitásuk utolsó pillére, és fanatikusan ragaszkodnak hozzá. Végül Deichmann új kulturális gondolkodásmódot szorgalmazott, különösen a fiatalabb generáció körében. El kell utasítaniuk az apokaliptikus víziókat, és magasabb elvárásokat kell kialakítaniuk az emberiség jövőjével kapcsolatban.
A vitában Durodié és Deichmann visszatért a polgárok fogyasztókká válásának problémájára. Arra is rámutattak, hogy míg a zöld átalakulás a baloldalról indult, ma már minden mainstream párt felkarolja a Green Deal-t. Ugyanakkor ebben bűnösök a konzervatívok, akiknek a „jutalma” a konzervatívok lealacsonyított státusza a nyilvános vitákban és a politikai hierarchiákban. Kiemelték az NGO-k szerepét a klímaváltozás apokaliptikus narratívájának népszerűsítésében is, miközben hangsúlyozták átláthatóságukat és demokratikus deficitjüket.
Kérdések és válaszok:
A vitát ennek a szekciónak a végén Frank Füredi nyitotta meg, aki a zöld ideológia eredetét az 1970-es évekig visszavezetve értelmezte. Ez volt az az időszak, amikor a marxizmus és a kommunizmus elvesztette széles körű vonzerejét Nyugaton. A zöld politika tehát a baloldal önlegitimációjának új eszközeként szolgált. Füredi szerint a konzervatívok túl lassan reagáltak; először az 1980-as években ismerték fel, hogy válaszolniuk kell erre a társadalmi-politikai fejleményre. Sajnos a konzervatívok választása a zöld ideológia elfogadása volt, nélkülözve a saját álláspontot a kérdésben. Ez volt az a pont, ahol Európa klasszikus humanista irányultsága a világvége-kép irányba mozdult el – zárta Füredi.
A közönség kérdései a domináns társadalmi narratívák sekélyes marketingjellegére, a fiatalok társadalmi vitában betöltött változó szerepére, valamint az európai intézmények és a tudományfinanszírozási rendszer kritikájára összpontosítottak. A két előadó arra a következtetésre jutott, hogy a tudományba vetett bizalmat helyre kell állítani, ahelyett, hogy pusztán az üzletre redukálnák.
