A most iskolába járó alfa generáció, amely impulzusorientált környezetben, állandó információáradatban nő fel, egészen másfajta tanári kommunikációt igényel, mint a korábbi generációk, így a pedagógusnak egyfajta influenszer, facilitátor, illetve „digitális kalauz” szerepét is be kell töltenie – mondta előadásában Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese a miskolci MCC-ben megrendezett pedagóguskonferencián.
Milyen pedagógiai kihívásokkal nézünk szembe 2022-ben? Hogyan alakul át a tanári szerep napjainkban, és hogyan lehet hatékony a tanári kommunikáció? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a konferencia résztvevői a miskolci MCC-ben, ahol a délelőtti plenáris ülésen Konyári György képviselet-vezető köszöntötte a pedagógus vendégeket, és bemutatta az MCC programját, illetve az egyes képzési szintek működését, majd Constantinovots Milán tartott előadást „Tanári kommunikáció, pedagógusi szerepek – a postcovid világ kihívásai” címmel. A délutáni workshopon Bányai Sándor, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely vezetője mutatott be élménypedagógiai módszereket, amelynek során a résztvevők próbára tehették önmagukat, interperszonális képességeiket és kreatív gondolkodásukat.
Napjainkban a közoktatással kapcsolatban sokféle kritika hangzik el mind a diákok mind a szülők részéről, hiszen gyakran hallhatjuk, hogy az iskola nem az életre készít fel, nem tud az egyénre koncentrálni, csak sablonokban tud gondolkodni a rendszer, túl sok lexikális ismeretet próbál átadni a mai iskola és kevés figyelmet fordít bizonyos kompetenciákra – mondta Constantinovits Milán, majd hozzátette, bár van igazság ezekben az állításokban, azért azt is tudjuk, hogy bizonyos szintű tárgyi tudás nélkül nem beszélhetünk kreativitásról, összefüggések kereséséről, hiszen ezt tapasztalatok nélkül nem tudjuk megtenni. Az is igaz viszont – hangsúlyozta ki a szakmai főigazgató-helyettes –, hogy a digitalizáció korában megváltozott a világhoz való hozzáállásunk, a digitális eszközök és az internetes platformok ugyanis radikálisan átformálják a tudásanyaghoz való hozzáférés lehetőségét, változik a kommunikációnk és a nyelvhasználatunk is. De ha csak egy pillantást vetünk a technológiai fejlődésre, akkor nincs is min csodálkozni – tette hozzá –, hiszen pillanatnyi döntéseket hozzunk, egy másodperc alatt eldöntjük, melyik tartalom érdekel minket és melyik nem. Felmérések kimutatták, hogy 15 másodperc az az idő, amíg elmélázik egy olvasó egy internetes cikken, és dönt, hogy tovább görget, vagy elhagyja az oldalt. A Covid idején mindössze 3 másodpercre csökkent ez a szám. Az iskolában is egyre rövidebb a koncentrációs periódus, kevesebb ideig tudunk figyelni a tanárunkra, akinek folyamatosan úgy kell viselkednie, mint egy „cirkuszi mutatványosnak”, hogy ugyanazt az aktivitást elérje a diákoknál, amit korábban.
Az alfa generáció – azok a 2010 után született gyerekek, akiknek a kapcsolata a digitális világgal igen korai életszakaszukra megy vissza – sajátos kihívások elé állítja a pedagógusokat. A környezet, amibe ők beleszülettek, sokkal impulzus-orientáltabb, és úgy érkeznek az iskolapadba, hogy ehhez az állandó és gyors ingeráradathoz vannak hozzászokva, és villámgyorsan sajátítják el a digitális eszközök kezelését.
Constantinovits Milán kiemelte, a felgyorsult világban megváltoztak az olvasási szokások is, mind fizikális, mind műfaji téren is, és ma már például nem „trendi” verseket olvasni. Mint mondta, alapvetően azért is történik a klasszikus költeményektől való elfordulás, mert olyan kognitív képességeket kellene közben használnunk, amikre már nincs időnk és energiánk. Az olvasás, mint biofizikai tevékenység is megváltozott, mert míg korábban sorról sorra haladtunk, ma egyfajta szkennelő típusú gyorsolvasásra álltunk át.
Abban is változást hozott a digitalizáció, hogy ma, amikor mindenhez odaférünk, már nem a tanár a tudás egyetlen forrása, és ebből nagyon sok új pedagógusi faladat is fakad. A „tudománypódium” megszűnése azt eredményezte, hogy a tanárnak egyfajta influenszerként, facilitátorként vagy „digitális kalauzként” kell működnie, aki segít eligazodni a tanítványainak ebben a felgyorsult, digitális világban. Azért is nagyon fontos, hogy vezesse őket, mert egy kettősség is jellemző erre a generációra: egyrészt nagyon tudatosak, akár a jövőbeli karrierjüket illetően, vagy a bolygónkkal, a klímaváltozással kapcsolatban, más téren viszont – a pénzügy vagy akár a médiahasználat területén is – éppen ennek az ellenkezője tapasztalható.
A Covid is hozott változásokat a pedagógusi szerepben – mondta a főigazgató-helyettes –, hiszen egyik percről a másikra a valós térből az online térbe került át az élet, kicserélődött a mindennapos rutinunk, megszűnt a tanár személyes varázsa és eltűnt a közösség is. Megkérdezések alapján az derült ki, hogy még a nagyobbaknak is nehezebb volt az online térben követni, mi történik az órán, és a tanároknak is sokkal nehezebb volt a koncentráció fenntartása, hiszen hiányzott a metakommunikációs eszköztár. A diákok kevesebb aktivitást mutattak, és kevésbé vették komolyan a tanulást is. Pozitív eredmény volt viszont, hogy a tanári szerepeknél már olyan, korábban elkezdődött átalakulásokat gyorsított fel az online oktatás, mint például a digitális kompetenciák fejlődése.
Constantinovits Milán előadása végén elárulta a sikeres pedagógusi kommunikáció titkait is, amelyek közül kiemelte az élményközpontúságot, és hangsúlyozta, milyen fontos, hogy gondolkodjunk a tantárgyakon túl, és rávezessük a gyereket arra, a tanulás egy közös kaland.
Hasonló tematikára épült a délutáni workshop is, ahol Bányai Sándor segítségével fantáziadús és szellemes eszközöket ismerhettek meg a pedagógusok a jégtörő játékoktól a névtanulásig, a páros kommunikációs szituációktól a bizalomjátékokig és a kreatív problémamegoldásig. A résztevők egy pár órára maguk is gyerekekké váltak, és kisdiák módjára keresgélték a teremben itt-ott eldugott borítékokat, amik megoldandó feladatokat tartalmaztak. Csoportokban dolgoztak, ahol szükség volt az együttműködésre, a kreativitásra, és számos szociális kompetenciára. Előkerültek a logikai és játékeszközök is: jenga, horgászbot, építőkockák, pálcikák, szórácsok, és a játékosoknak igencsak meg kellett mozgatniuk a kreatív oldalukat, és ki kellett lépniük a komfortzónájukból ahhoz, hogy sikerüljön a feladatot megoldani. Végül összejött a mű, a feladvány megoldódott. De – mint azt a játékmester elmondta –, a cél nem ez, hiszen ezek a játékok, feladatok, rejtvények csak eszközök ahhoz, hogy a gyerekek az órán megtapasztalják az együttműködés, összefogás érzését, kipróbálják magukat különböző szerepekben, kilépjenek a megszokott tevékenységi köreikből. A tanárnak pedig az a feladata, hogy figyelje, ösztönözze, segítse őket, de semmiképpen ne oldja meg helyettük a feladatot.
A rendezvény végén fáradtan – hiszen a játék fárasztó –, de feltöltődve, jó hangulatban köszöntek el a vendégeink, akik új módszereket tanulhattak és új kapcsolatokat is szerezhettek a miskolci MCC-ben.
