A Nemzetközi Kapcsolatok Iskola áprilisi tanulmányútja Erdély, és talán Románia, legnépszerűbb és legsokszínűbb egyetemista városába, Kolozsvárra vezetett. A három napos szakmai program témája a román-magyar kapcsolatok vizsgálata volt társadalmi, gazdasági, politikai és történelmi szempontokból. A rövid, de annál tartalmasabb kirándulást a diákok számára a PhD+ program kutatója, Veress Csongor Balázs szervezte a kolozsvári MCC központ vezetőjével, Bethlendi Andrással együttműködve. Erdélyi útleírásom következik.
Utunkat kisbusszal megtéve lehetőségünk nyílt a határ melletti Nagykárolyban tartani első pihenőnket. A város 800 éves történetéről a Károlyi kastély angolkertjében hallhattak a diákok történelmi összefoglalót. A Károlyi kastély, melynek építésére először Mátyás király adott engedélyt, szolgált később a Rákóczi-szabadságharcot lezáró Szatmári béke aláírásának helyszínéül 1711-ben. Ezt a történelmi és kulturális hagyatékot magunkba szívva indultunk tovább úticélunk felé. Az Ér folyót átkelve felidéztük Ady Endre ,,Séta a bölcső-helyem körül” című versét, melyben megörökíti szülőfaluját, Érmindszentet, mely az Adyfalva elnevezést 1957-ben kapta onnan, hogy Ady Endre itt látta meg a napvilágot 1877-ben. Az 1900-ban épített Ady-kúria máig áll a falu végén, ma emlékmúzeum működik benne a család régi bútoraival és a régi parasztház is fellelhető a kert végén, amelyben költőnk született.
A következő falu, amely mellett elhaladtunk, szintén a magyar kultúra és történelem fontos színhelye, ugyanis itt született Kölcsey Ferenc. Himnuszunk szerzője Sződemeteren látta meg a napvilágot 1790-ben, ez a helyszín azonban nem látogatható és nem működhet emlékmúzeumként, mivel az épület a Szatmár megyei román görögkatolikus parókus szolgálati lakása. 2016-ban azonban indult egy gyűjtés magyarországi kezdeményezésre a Kölcsey Ház Alapítvány jóvoltából a Kölcsey-ház visszavásárlására, eddig csekély sikerrel.
Ez után értünk Tasnád városához, a magyar Alföld végéhez, amelyet a Szilágysági dombvidék követ. A tasnádi református templom, mely a XV. század vége felé épült, ma műemléknek minősül. A térség jellemzően protestáns volt, így fontos székhelynek számított a domb tetején álló református templom, amely építésekor először egyébként katolikus templomnak volt felszentelve. Tasnád dombjai már a tatárjárás után, az 1200-as években IV. Béla rendelkezése által lakottak voltak és a történelem során mindvégig magyarlakta város volt, ez napjainkban kezd megváltozni, miután a város lakosságának fele románnak vallotta magát.
A következő nagyobb város, amin áthaladtunk Zilah, ami Szilágy megyei központja, több mint ezeréves történelemmel rendelkezik. Városhatárában álló II. századi őrtorony és a római út maradványa tanúskodik erről. Hagyományosan a mindenkori magyar királyné hatásköre alatt állt a település. Legrégebbi temploma a XIII. századra datál vissza, mely a reformáció óta református templomként működik. A város több neves magyarnak állított szobrot – annak ellenére, hogy már a ’70-es évek óta jelentős a román lakosság többsége -, mint például Wesselényi Miklós és Ady Endre, aki Zilahon töltötte diákéveit.
Úticélunkat Kisbács felől közelítettük meg, amely már szinte teljes mértékben egybenőtt Kolozsvárral. A várostáblánál arra lettünk figyelmesek, hogy Kolozsvár három nyelven van kiírva: románul, latinul, és magyarul. A magyar helységnév feltüntetése hosszadalmas pereskedési folyamatnak az eredménye, s a latin megfelelő annak afféle velejárója – ha magyarul kikerül, kerüljön ki latinul is - tartották, a város római kori eredetére utalva.
Érkezésünkkel rögtön kezdetét is vették a szakmai előadások, elsőként Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán, ahol Grezsa Csaba főkonzul fogadott bennünket. Részleteiben nem térek ki a szakmai programokra terjedelmi okok miatt, ezekről az úton résztvevő diáktársaim fognak a következőkben beszámolni. Annyit említek csak meg, hogy a következő napot az áprilisi szakadó hóesésben a Szamos másik oldalán található Kisebbségkutató Intézetben kezdtük. Ezután a Prefektusi Hivatalban fogadott minket Tasnádi Szilárd alprefektus (ma Magyarországon ennek körülbelül a kormánymegbízott titulus felelne meg), és Antal Géza megyei tanácsos. Ezt követte egy kerekasztal-beszélgetés a belvárosban, amely az erdélyi magyarság és az anyaország viszonyrendszeréről szólt.
Az első estén Kolozsváron tanuló MCC-s diákok vezettek minket körbe a városban, annak történelmét, építészetét és társadalmát ismertetve, válaszolva bárminemű kérdésre, ami az ottani magyarságot vagy éppen az egyetemek történetét illeti. Hallhattunk I. Ferenc József Kolozsvárra tett látogatásáról, a magyar világról, és a városban a román-magyar békés együttélésről. Megtekintettük Mátyás király szülőházát, amely a város legrégebbi emeletes háza, ma a Képzőművészeti Egyetemnek ad otthont, így nem látogatható. Az épület, ahol királyunk édesanyja, Szilágyi Erzsébet számos alkalommal megszállt, mai jó állapotát részben annak köszönheti, hogy Mátyás király adómentességet biztosított a házban élőknek és leszármazottaiknak, így sokáig meg tudta őrizni eredeti pompáját, mielőtt a történelem viharai a szülőházat is el nem érték. Ma két bronzplakett őrzi királyunk emlékét a ház falán, egyiken a Szent Koronát angyalok őrzik.
A kolozsvári Főtéren a Szent Mihály templom történetéről hallhattunk összefoglalót, amely, ha nem is ebben a formájában, de már Mátyás királyunk idejében is állt. Gótikus stílusban épült a XIV-XV. században, s máig Erdély egyik legnagyobb temploma. Jelentősége többek között, hogy az erdélyi, illetve kolozsvári magyarok felekezetüktől függetlenül magukénak tekintik. Itt szokták például megtartani a március 15-i ökomenikus istentiszteleteket. Ráadásul Szent Mihályt nem csak a katolikusok, hanem az ortodox román lakosság is nagy becsben tartja mindmáig. Mindkét felekezet hitében és hagyományaiban megjelenik az arkangyal amint megküzd a gonosszal, így a városban több helyen is ábrázolják anélkül, hogy bármi egyet nem értést eredményezzen a felekezetek vagy nemzetek között.
A Szent Mihály templom előtt a Mátyás király emlékműnél hajtottunk fejet. Ez a szoboregyüttes Fadrusz János leghíresebb alkotása, amelyet a 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel díjaztak. Az erős lovat méltóságteljesen megülő Mátyás királyt két oldalról fekete seregének hadvezére Magyar Balázs, a hős Kinizsi Pál, Báthory István erdélyi vajda és Szapolyai István nádor övezi. A szobor jelentősége azóta talán tovább nőtt elhelyezése végett, Kolozsvár főtere méltó hely számára. Ez a mű azonban már megosztóbb volt a magyarok és a románok értelmezésében. Első ránézésre főleg a földön eltiporva heverő moldvai zászló ábrázolása miatt, de Mátyás király személyét és uralkodását is vita övezi román részről.
A Házsongárdi temetőről elhangzott, hogy ez Erdély történelmi temetőkertje, íróink-művészeink nyugvóhelye, s ezzel fontos emlékhely. Ide a XVI. századtól felekezet, rang és hovatartozás megkülönböztetése nélkül lehetett temetkezni, így minden nemzet számára kiemelt jelentőséggel bír, ugyanúgy a románoknak, mint a szászoknak és magyaroknak.
A fennmaradó időben a kolozsvári MCC központot néztük meg, ahol a diáklányok beavattak minket a hagyományos húsvéti tojásírás technikájába.
Hazaindulva más útvonalat követtünk, hogy még tovább csodálhassuk Erdély szépségét. Ezúttal Nagyváradot vettük célba, ahol a főteret, az egykori Bémer teret, az 1900-ban épült Szigligeti színház épületét, a sétáló utcát, az Ady által „Pece parti Párizsnak nevezett” város szecessziós palotáit. Érdekes, a XX. század elejének békebeli eleganciáját tükröző gazdag polgári belvárosba csöppentünk. Első sorban a partiumi város sokszínűsége volt, ami szembe tűnt. Először a hatalmas felújított neológ zsinagógát láttuk meg a Sebes Körös partján, majd a Főtéren álló Szent László nevét őrző katolikus templomot, majd a klasszicista jegyeket viselő ortodox és görögkatolikus, kívülről szinte egyforma szentélyt, melyek közül csak az enteriőr díszítettségében van szembeötlő különbség. A Sétálóutcában a nagyváradi egykori jómódú zsidó polgárság emlékét felidéző palotáinak gyönyörűen felújított utcaképe varázsolt el minket.
Összességében úgy gondolom a magyarországi diákok rengeteget tanultak saját történelmükről az út során. Saját bőrünkön tapasztaltuk Trianon súlyát, az erdélyi magyarok és magyar fiatalok boldogulását, miközben megismerkedhettünk egy másik országban élő magyar fiatalság jövőképével, akár tömbmagyarságból, akár szórványból származnak. A magyar érdekek érvényesítésébe is betekintést kaptunk. Megértettük, mennyire fontos a magyar képviselet a Városházán vagy közvetlenül a romániai politikában, hogy legyen szava a magyar kisebbségnek.
Írta: Szilágyi Katalin, Nemzetközi Kapcsolatok Iskola
