Olvasási idő: 4 perc

A Száhel-övezetből kiinduló migráció megfékezése és a térségben előretörő terrorizmus visszaszorítása érdekében Magyarország hadserege is szerepet vállal a NATO afrikai katonai misszióiban, ezzel is hozzájárulva ahhoz a törekvéshez, mely szerint a biztonsági problémákat helyben kell megoldani. Többek között erről is hallhattunk Marsai Viktor, az MCC Migrációkutató Intézet igazgatójának miskolci előadásában.

Afrika, különösen a Száhel-övezet ma már átvette a vezető szerepet a terrorizmus terén a Közel-Kelettől, hiszen a három nagy terrorgócpont közül kettő is ebben a térségben található. Mintegy hatmillió külső és belső menekült tartózkodik ebben az övezetben, akik közül egyre többen választják az elvándorlást Európa felé. Kulcskérdés tehát, hogy sikerül-e stabilizálni a régiót, és az ott élő emberek számára helyben biztosítani a megfelelő életkörülményeket – hangzott el a szakértőtől.

Számos kihívással kell szembenéznie a Száhel-övezetben élőknek: többek között a túlnépesedés, a törékeny államok és a terrorizmus problémáival kell megküzdeniük. Nagyon magas a termékenységi ráta a térségben: az ENSZ szerint csak Niger lakossága 79 millióról 203 millióra nő 2050-ig. Hogyan lehet ennyi embert élelemmel, megfelelő ivóvízzel, munkával ellátni? – adódik a kérdés. A térségnek meg kell küzdenie a járványokkal és a klímaváltozással, és az ennek következtében egyre jobban zsugorodó termőterületek problémájával is – mondta a szakértő. Az is nagy gondot jelent – tette hozzá –, hogy ezek az országok gyarmati örökségként kapták meg a határaikat, így előfordul, hogy egy országon belül 200 különböző nemzetiségnek kell együtt élnie, ami etnikai és vallási feszültségekhez vezet. Emellett még mindig sok a kormányzat nélküli terület is, ahol klánok vezetői, hadurak vagy terrorcsoportok használják ki ezeket a hatalmi vákumokat.

A migrációkutató szakember kiemelte, a száheli kormányok sajnos nem rendelkeznek olyan erővel, hogy érdemi válaszokat tudjanak adni ezekre a problémákra, főleg nem a terrorizmus előretörésére. A térség stabilitása azonban fontos Európa és hazánk számára is, hiszen nagy szerepe van a kontinensre áramló migrációs hullámban, így az ottani biztonsági helyzet nem csak Magyarország, de az egész Európai Unió jövője szempontjából kiemelten fontos. Többek között ezért is csatlakozott 2020-ban Magyarország is a Franciaország által vezetett misszióhoz, hogy terrorellenes műveletekben támogassa Malit. A tíz évig tartó – 2022-ben lezárult – küldetés azért is volt jelentős a Magyar Honvédség számára, mert itt a katonák az igazán fontos műveleteket és az éles harci eseményeket modern műveleti környezetben gyakorolhatták.

Jelenleg a magyar katonák egy másik száheli országban, Csádban teljesítenek szolgálatot, ahol Magyarország egy komplex csomagot kínál: diplomáciai, fejlesztési és katonai támogatást nyújt az afrikai országnak. Ezzel a szerepvállalással Magyarország a terrorizmus elleni harc mellett hozzájárul az illegális migráció kiváltó okainak megszüntetéséhez és azokhoz a törekvésekhez is, hogy a biztonsági problémákat helyben, a forrásországokban kezeljék – hangsúlyozta Marsai Viktor.