Olvasási idő: 3 perc
A Budapest Lectures keretében Misa Djurkovic, az MCC–MKI Geopolitikai Központjának vezetője és Anatol Lieven, a washingtoni Quincy Institute for Responsible Statecraft Eurázsia-programjának igazgatója a nyugati külpolitika jövőjéről, az ideologikus megközelítések korlátairól és a realizmushoz való visszatérés szükségességéről beszélgetett.
Lieven a beszélgetés elején az amerikai külpolitikai gondolkodás hagyományaira utalt, és rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok gyakran morális keretben értelmezte saját háborúit. Mint fogalmazott: „minden háborút, amelyet Amerika valaha vívott, a demokráciáért és a szabadságért folytatott.” Szerinte ez a narratíva sokszor elfedi a hatalmi politika realitásait. A realizmus szerinte nem csupán katonai erőt jelent, hanem diplomáciai pragmatizmust is: „a realizmus diplomáciát is jelent.”
Djurkovic John Mearsheimer The Great Delusion című könyvére utalva hangsúlyozta, hogy a nyugati országoknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott geopolitikai környezethez.
Lieven véleménye szerint „Amerikának és a Nyugatnak alkalmazkodnia kell az új helyzethez.” Donald Trump külpolitikai gondolkodásának egyik pozitívumaként azt emelte ki, hogy „elismeri a hatalom szerepét,” különösen Kínával kapcsolatban. Lieven szerint ugyanakkor Európa számára Kína nem jelent közvetlen katonai fenyegetést: „Kína nem jelent közvetlen veszélyt Európára,” és hozzátette, hogy „ma már nincsenek klasszikus katonai fenyegetések, inkább gazdasági jellegűek.”
A beszélgetés jelentős része az Európai Unió működésére és diplomáciai nehézségeire irányult. Lieven kritikusan beszélt az EU intézményi kultúrájáról, megjegyezve: „a legrosszabb diplomaták a jogászok, Brüsszel pedig tele van jogászokkal.” Hangsúlyozta azt is, hogy az EU alapvetően különbözik a hagyományos nemzetállamoktól: „az EU nem nemzet, hanem egy projekt, amely különböző nemzeteket és országokat próbál együtt tartani.” Szerinte az ideológiai gondolkodás Európában gyakran akadályozza a pragmatikus diplomáciát.
A beszélgetés kitért Európa energiaválságára és a nyugati társadalmak mélyebb problémáira is. Djurkovic felvetette, mennyiben akadályozzák valóban külső tényezők Európát saját energiaügyeinek rendezésében. Lieven ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nincs igazán meggyőző oka annak, hogy Európa miért vágta el magát energiaellátásának egy részétől.”
A hosszabb távú kihívások közül Lieven különösen a demográfiai hanyatlást emelte ki. Szerinte „az igazi egzisztenciális válság a születésszám csökkenése,” amely nemcsak Európában, hanem Kínában és Oroszországban is megfigyelhető, és részben a modern kapitalista társadalmak sajátosságával függ össze.
