Olvasási idő: 4 perc
Jereváni tanulmányúton vettek részt az MCC jogászhallgatói a Jog és Társadalom Műhely szervezésében. A háromnapos út során a résztvevők megismerkedhettek az örmény történelem és kultúra civilizációs jelentőségével, az örmény kereszténység sajátosságaival, valamint az örmény politika és társadalom szerkezetével.
Az örmény civilizáció meghatározó jelentőségű a kereszténység történetében. Már Kr.u. 40-ben léteztek keresztény közösségek az örmény területeken, amit a hagyomány Bertalan és Tádé apostol térítőmunkájára vezeti vissza. Kr. u. 301-ben pedig II. Tigranész örmény király a világon elsőként államvallássá tette a kereszténységet. Ugyanakkor már a messiási kort megelőzően is fontos szerepe volt a mai Örményország területének a zsidó-keresztény kultúrában, ugyanis a hagyomány sokszor köti mind a szentírási Édenkert földrajzi megjelenését a területhez, mind Noé bárkájának a vízözön utáni megállapodását is ide helyezi.
A tanulmányút során az MCC hallgatói ellátogattak Ecsmiadzinba, az Örmény Apostoli Egyház központjába, ahol Őexcellenciája Nathan Hovhannisyan érsek úrral nyílt lehetőség közvetlen beszélgetésre az örmény kereszténység történelméről és jelentőségéről. Az örmény kereszténység megismeréséhez járult hozzá, hogy több vidéki kolostort is felkerestek a hallgatók, többek között a török határ közelében elhelyezkedő Hor Virap kolostort, ahol Világosító Szent Gergely is raboskodott.
A hallgatók kivételes látogatást tehettek az örmény parlamentben is, ahol betekintést nyerhettek a parlament plenáris ülésébe, amelyen részt vett Nikol Pasinján miniszterelnök és Arpine Sargsyan belügyminiszter is. Az MCC hallgatóit Alen Szimonján házelnök köszöntötte. A parlamenti látogatás során lehetősége nyílt a tanulmányút résztvevőinek Hripsime Grioryan képviselővel való termékeny eszmecserére is, ami hozzájárult Örményország politikai rendszerének mélyebb megismeréséhez.
Az MCC-s diákokat az ENSZ jereváni központjában Françoise Jacob, az ENSZ jereváni főkoordinátora fogadta. A központba szervezett workshop keretében előadást tartott többek között Christine Weigand, az UNICEF képviselője is. Az interaktív látogatás elősegítette, hogy a résztvevők megértsék Örményország geopolitikai és humanitárius helyzetét.
Az örmény-magyar kapcsolatok történetéről Tarcsay Péterrel, Magyarország georgiai Nagykövetségének diplomatájával beszélgettek a hallgatók, akinek jelenlétében a tanulmányút résztvevői virágot helyeztek el és rövid megemlékezést tartottak II. világháború alatt és után elhunyt magyar hadifoglyok és örmény hősi halottak emlékművénél.
A tanulmányút lehetőséget adott, hogy a csoport látogatást tegyen az Örmény Állami Pedagógiai Egyetemen, ahol a Magyar Nyelvi Központ vezetője, Gazdik Dániel előadást tartott az örmény-magyar kulturális kapcsolatokról, majd izgalmas beszélgetésre nyílt lehetőség Marianna Harutyunyan külügyi rektorhelyettessel, valamint Edgar Hovhannisyan dékánnal.
Sajátos hangsúlyt adott az örményországi látogatásnak, hogy a hazánkban elismert tizenhárom nemzeti kisebbség egyike az örmény kisebbség, amely a honfoglalás óta jelen van a Kárpát-medencében, amelynek kultúráját és történelmét a tanulmányút intenzív programjával sikerült jobban felfedezni.