Olvasási idő: 5 perc

A Vezetőképző Akadémia programjának nemcsak a kurzusok és a céglátogatások képezik szerves részét, hanem a tanulmányutak is. Ezen utak célja, hogy jobban megismerjük Magyarországot és az itt működő szervezeteket, vállalatokat, legyenek azok nagynevű multik és családi vállalkozások vagy nonprofit cégek és önkormányzatok.

Hétfőn már korán reggel útnak indult csapatunk, hiszen ezen a héten Nyíregyházára és Miskolcra látogattunk el, így csaknem háromórás buszozás várt ránk. Azonban még a korai indulás és a borongós, esős idő sem szeghette kedvünket, hisz tudtuk, hogy már a hét első programja is izgalmas lesz.

A Nyíregyházi Állatpark, vagy, ahogy sokan ismerik a Sóstó Zoo már messziről is feltűnő színfoltja a sóstói üdülőövezetnek. Ha ideális időpontot kellene választanom az állatpark meglátogatására, valószínűleg nem január közepe jutna először az eszembe, pedig ilyenkor is megvan a bája egy ilyen komplexum megismerésének. A szitáló esőben szinte teljesen egyedül fedezhettük fel az állatpark minden zegzugát és csodálkozhattunk rá, hogy milyen csodálatos élőlényeknek ad otthont ez az egyébként teljes egészében magánkézben lévő vállalkozás. A háborítatlan környezetben, a sóstói tölgyerdő mélyén olyan különleges állatokkal találkozhatunk, mint az afrikai elefánt, a fehér tigris vagy az indiai orrszarvú. Érdekesség, hogy a 2022-es év során mindösszesen három ilyen orrszarvú született az egész világon, az egyik Nyíregyházán, amely egy egészen egyedülálló bravúr, és nem ez az egyetlen! A park három hotellel rendelkezik (két-, három- és négycsillagos besorolásúak), melyből a két csillagos hotellel mi is megismerkedhettünk kicsit, hiszen itt fogyasztottuk el az ebédünket. Ezután Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője -aki volt már az év szóvivője is- kísért el bennünket Gajdos Lászlóhoz, az állatkert igazgatójához. A közel két órás beszélgetés után magabiztosan állítom, hogy legalább egyszer mindenkinek le kellene ülnie egy asztalhoz Gajdos úrral, hiszen az élményről csak szuperlatívuszokban lehet írni. Az állatpark idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját, de hogy mennyi minden történt az elmúlt negyed évszázadban, arról talán csak az igazgató úr tud ilyen izgalmasan és szeretetteljesen beszélni. Hallhattunk történeteket arról, miként alakult a park élete ebben az időszakban, hogyan váltak önfenntartóvá, hogyan érték el az álomszerű, 550 ezer fős látogatószámot 2022-ben, vagy arról, hogy miért ez a park lett a legnagyobb vidéki attrakció az országban.

A beszélgetés után volt még egy kis időnk, így Petró Zsuzsa kíséretében megnézhettük az oroszlánfókák élményetetését. Ilyenkor az állatpark fókái úgy kapnak enni, hogy közben a finom falatokért meg is kell dolgozniuk. Csapatunk az első sorból figyelhette, ahogyan ezek a csodálatra méltóan okos állatok integetnek, mérlegre állnak, begyűjtik a megfelelő helyre a szemetet, vagy nagyra tátják a szájukat. A trükkök nem öncélúak, hiszen nagy részük az orvosi vizsgálatok megkönnyítésére szolgál.

A tartalmas programsorozat után útnak indultunk szállásunkra, majd egy gyors lepakolást követően ismét elindultunk, hiszen elérkezett a csapatépítő ideje, melyet két akadémiai hallgató szervezett meg számunkra.  Bőrig ázva és nagyokat kacagva érkeztünk vissza a szállásra, ahol a finom vacsora után mindenki aludni tért, hiszen hosszúnak ígérkezett a hét.

Kedden délelőtt dr. Kovács Ferenchez, Nyíregyháza polgármesteréhez voltunk hivatalosak. A polgármester úr részletesen beszámolt az elmúlt bő tíz év történéseiről a város életében. A korábbiakban megálmodott, „kívülről hívogató, belülről marasztaló” településképnek abszolút eleget tesz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye megyeszékhelye. Többek között a polgármester úr munkásságának köszönhető, hogy jelenleg nincs költségvetési hiánya a városnak vagy, hogy az elmúlt évtizedben harmincöt óvoda, tíz bölcsőde és tizennyolc szociális intézményt újult meg kívül-belül. Az önkormányzat nemcsak frissítővel és finom pogácsával lepett meg minket, hanem a másfél órás beszélgetés után mindenki kapott egy kis ajándékcsomagot is. A délelőtti programot követően a Városházától nem messze található olasz étteremben fogyasztotta el ebédjét a Vezetőképző Akadémia csapata, ezt követően útnak indultunk Miskolcra, ahol további hasznos és tartalmas programok vártak ránk.

Írta: Horinka Szonja