Olvasási idő: 2 perc

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közös rendezvényén Dr. Sótonyi Péter alelnök úr „Nemzeti kincsünk, a ló” c. előadására került sor. Az előadása fontos mérföldkőnek értékelhető, hiszen az első volt a sorban az MCC és az ELKH együttműködésének.

Lovas nemzet a magyar?! Utóbbi kérdésre kereste a választ Prof. Dr. Sótonyi Péter és beszélgetőpartnere Dr. Kövér László, az MCC Közép Iskolás programjának vezető oktatója. Sótonyi professzor, Széchenyi díjas anatómus, az MTA doktora, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, illetve Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Irányító Testületének alelnöke betekintést nyújtott a magyarság különleges kapcsolatába a lóval, lótenyésztésünk nagy korszakaiba egészen az Árpád-kortól az angol telivérig, nem felejtve reformkorunk hazafijainak, Széchenyinek, Wesselényinek, Kozma Ferencnek szerepét a hazai lótenyésztésben, valamint szellemi örökségük, munkájuknak hatását a magyar lósportra. Szó volt az őshonos magyar lófajták eredetéről, jelenlegi helyzetéről, a magyar kultúrában betöltött szerepükről, továbbá a magyar lótenyésztés társadalmi és gazdasági hatásairól. Ugyanakkor a múlt megismerésén túl, jelenünk és jövőnk vonatkozásában többek között a "Kincsem Nemzeti Lovasprogram" bemutatása sem maradt el, úgy, mint a magyar lovasport és lovasoktatás lehetőségeire és kilátásaira is kitért az előadás. Habár már nem feltétlen mondhatjuk magunkat lovas nemzetnek, a mai korban is elengedhetetlen, hogy vissza tudjunk nyúlni lovas hagyományainkhoz.

„Eleink gyalog nem is tudtak járni, szépapáink pedig királyt is lóháton választottak és lóháton tartották az országnak gyűlését.” (Nagyváthy János)