Olvasási idő: 2 perc

Nem csak pislákolt, lángolt az érdeklődés tüze a debreceni MCC Szülők Akadémiája rendezvényen november 24-én. Az MCC képzési programjainak bemutatkozását követően „Füstjelző az iskolában és a munkahelyen – Miért alakul ki a kiégés, és hogyan lehet megelőzni?” címmel tartott előadást Dr. Jagodics Balázs pszichológus, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a diákok körében jelentkező kiégés kutatója.

A szülőknek több szempontból is hasznára volt az esemény: támpontokat kaptak nem csak saját, hanem gyermekeik iskolai túlterheltségének felismeréséhez és kezeléséhez is. A lendületes, jól felépített előadásból az ékelődők megismerhették a kiégéshez vezető külső, a körülményekből fakadó, és belső, a gondolkodásmódból fakadó okokat, úgy az iskolában, mint a munkahelyen. Megtudhatták, milyen jelekre érdemes odafigyelni a kiégés kialakulásának folyamatában, milyen tünetek jellemzők és milyen stációk különíthetők el a fáradtságtól a teljes apátiáig vezető lejtőn. Érdekes adatokról, kutatási eredményekről adott számot az előadó az iskolás korúak és egyetemisták körében végzett felmérésekről. Jócskán kaptak hasznos tanácsokat a hallgatók a megelőzéshez és az egyensúly fenntartásához is. A kiégéssel szemben bevethető „energiaforrások” között a társas kapcsolatokról, a pihenés formáiról, a munka- illetve feladatvégzésben az autonómiáról és a kontroll lehetőségéről hallhattunk bővebben. A téma relevanciáját a közönség soraiból érkező kérdések nagy száma is mutatta. Az előadást követően  alkalom nyílt az MCC-s szülők és munkatársak közötti kapcsolat erősítésére is. 

A szülőknek szóló előadást a Középiskolás Program diákjainak tartott workshop előzte meg, így a KáPés diákok is segítséget kaptak a rájuk nehezedő iskolai (és iskolán kívüli) elvárások, feladatok sikeres teljesítéséhez.