Olvasási idő: 4 perc
Sokat rágódunk a múlton és szorongunk a jövő miatt, de mi a helyzet a jelennel? Jelen vagyunk, megéljük a pillanatot? Erről beszélgettünk vendégeinkkel, Csepregi Gáborral és Márky Ádámmal, az MCC Vezetőképző Akadémia munkatársaival, akik filozófiai és pszichológiai oldalról vizsgálták ezt a kérdést. Segítségükre volt ebben Csernák Lili, a Pszichológiai Iskola diákja.
Márky Ádám, a pszichológiai rugalmassággal foglalkozó orvos, tréner szerint a 21. században minden abba az irányba visz minket, hogy ne tudjuk megélni a jelent, mert nagyon sok minden kéri a figyelmünket, ezért sok energiát kell belelölni abba, hogy a figyelmünket a jelen felé fordítsuk. Gyakorolni kell azt, hogy megéljük az adott pillanatot, a legfontosabb tehát a figyelmünk kontrollálása. A mindfullnessel foglalkozó szakember beszélt a tudatos jelenlétről is, amelynek egyik összetevője a figyelmünk fókuszálása, amit általában légzésmeditációkkal szoktak gyakorolni. A másik fontos eleme a kíváncsi, megengedő, elfogadó attitűd. Azt nem szeretjük, ha megfigyelnek minket, de azt igen, ha nyitottan odafigyelnek ránk – hangsúlyozta.
Egyetértett ezzel Csepregi Gábor is, aki filozófiaprofesszorként természetesen a filozófia oldaláról közelítette meg a témát. Mint mondta, általában a mindennapi életünkben nem gondolunk az időre, nem filozofálunk az időről, de őt mindig is érdekelte az idő problémája. Szent Ágostont idézte, aki arról elmélkedett az idő kapcsán, hogy a múlt eltűnik, a jövő még nincs itt, a jelent pedig, ha el akarjuk kapni, már el is tűnt. Ma nagy probléma, hogy mindenütt ott akarunk lenni, minden lehetőséget meg akarunk ragadni, nem tudunk lemondani bizonyos élményekről, de ez megbosszulja magát, mert nem tudunk rákoncentrálni a jelenre. A mai ember sokszor szétszórt, folyton nézzük a leveleinket, az internetet, a telefonunkat, pedig az életünk fontos részének kell lennie, hogy megragadjuk a jelent, befogadjuk az elemeket, ezért azt tanácsolja, tegyük félre a telefonunkat naponta fél-egy órára, és térjünk vissza egy olyan világba, ahol nem befolyásolnak minket ezek a dolgok.
Márky Ádám megfogalmazta azt a kérdést is, vajon mi használjuk ki az eszközökben rejlő lehetőségeket, vagy az eszközök használnak-e ki minket. Szerinte nagyon sok minden túl gyorsan változott az elmúlt 30 évben, ami igazából evolúciós szempontból nagyon rövid idő, és nem szoktunk még hozzá ehhez a hirtelen változáshoz. A gyerekek is túl sok időt töltenek képernyő előtt, és kiskorban ez azzal a veszéllyel jár, hogy beszívja a figyelmet, így azok a gyerekek, akik rendszeresen képernyőt használnak, csak 2-3 percig tudnak koncentrálni például egy mesére. „Az én gyerekeim nem idővel terheltek, hanem idővel megáldottak, mert nem néznek képernyőt” – mondta a háromgyermekes apuka, aki azt is elárulta, nincs otthon TV-je. Nekünk emberként az is fontos – tette hozzá –, hogy meg tudjuk szeretni a jelent. Miközben átéljük az adott pillanatot, már az is bennünk van, hogy ez el fog múlni, ezért meg kell tanulnom, hogyan tudom az időt ajándékként megélni.
Csepregi Gábor példaként említette erre, hogy amikor elmegyünk egy hangversenyre, meghallgatjuk Beethoven egyik szimfóniáját, ha oda tudunk figyelni, jelen tudunk lenni, akkor az utolsó akkord elhangzásakor, a végén összesűrűsödik az egész zenemű, és a jelenben egy nagyon nagy élményt, nagy gazdagságot ad számunkra.
A hétköznapokban persze rossz dolgok is történnek velünk, amiről Csepregi Gábor azt mondta: a negatív dolgokat is meg kell élni, mert akkor tudunk igazán örülni és értékelni a pillanatot, ha megtapasztaljuk a rosszat is. Márky Ádám szerint azokból a pillanatokból is tanulunk, amikor nem akarunk ott lenni. De fontos, hogy amit éppen átélek, abban ne azt lássam meg, hogy az rossz, hanem gondolkodjak el azon, mi történik velem.
Zárásképpen Csepregi Gábor azt tanácsolta, mindenkinek legyen egy kapuja, ahol „ki tudja engedni magát”: ilyen a tánc, a zene, a sport, vagy bármilyen hobbi. Fontos az is, hogy elengedjük a bűntudatot, a negatív érzéseket. Ne sajnálkozzunk a múlton, mert a legfontosabb idődimenzió a jövő!
Még egy hasznos útravalót kaptunk vendégeinktől: ne sértődjünk meg, lépjünk túl a személyes konfliktusokon, és gyakoroljuk az egyik legfontosabb keresztény erényt, a megbocsájtást – önmagunkkal és másokkal szemben is!
