Olvasási idő: 3 perc

A döntőbe jutott csapatok hosszabb hangvételű történelmi problémát elemeztek, majd megoldásukat a zsűrinek prezentálták. A versenyt az aradi csapat nyerte.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a CaseSolvers negyedik alkalommal rendezte meg a Problema Solvenda Romania történelmi témájú problémamegoldó versenyt Kolozsváron, szombaton, április 6-án. Az online fordulóra Erdély egész területéről várták a középiskolások jelentkezését. Az elődöntőbe illetve a döntőbe jutott csapatok hosszabb hangvételű történelmi problémát elemeztek, majd megoldásukat a zsűrinek prezentálták. A versenyt az aradi Csíky Gergely Főgimnázium diákjai, Back István Levente, Csapó Dávid és Kovács Nikolette nyerték.

A döntősök az 1700-1800-as években zajló amerikai indiánok esetét kapták meg, a megoldandó problematika pedig a függetlenségüket tárgyalta.

A csapatoknak tíz perc állt rendelkezésükre az általuk kidolgozott megoldás bemutatására, bebizonyítva azt, hogy miért az általuk kitalált statégia lenne a legkézenfekvőbb, majd a zsűri kérdéseire kellett válaszolniuk. Dr. Murádin János-Kristóf egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Kancellárja, Mihai-Florin Hasan történelem tanár és dr. Lönhárt Tamás egyetemi docens, a BBTE Történelem karának egyik tanszékvezetője értékelték a csapatok teljesítményét.

 

Az amerikai indiánok helyzetére számos megoldási javaslattal jöttek a diákok, amelyek egytől egyik mind nagyon kreatívak és helytállóak voltak. Mégis a győztes csapat a gyors válaszadásukkal és a realitásérzékükkel kiérdemelték azt, hogy a legjobbak között is ők legyenek a kiemelkedőek. Rugalmasan, humorosan de mégis valóságosan írták át a történelmet, figyelve a legapróbb részletekre is.

A harmadik helyezett csapat értékes könyvcsomaggal, a második csapat a könyvcsomag mellé egy-egy Vibe fesztiválbérlettel illetve használati cikkekkel gazdagodott, míg az első csapat nem csak Vibe fesztiválbérlettel és könyvcsomaggal de egy budapesti kirándulással tért haza.

Az idei Problema Solvenda Romania különlegessége abban állt, hogy eddig a legnagyobb számú román és magyar csapatok mérték össze erejüket, ugyanis 10 román és 9 magyar csapat versenyzett a döntőbe jutásért. A rendezvény két nyelven zajlott, tolmácsok segítségével. Ahogy azt a versenyzők is vallották, e kétnyelvű megoldásnak köszönhetően sok új információval és ismeretséggel bővülve tértek haza, máris ígérve a jövő évi versenyre való jelentkezést. Nemcsak határok, akadályok, hanem előítéletek is romba dőltek a döntő végére, amikor minden csapat együtt ünnepelte a győzteseket, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül.

A döntő végeredménye: 

1. helyezett: Phalanx (Csíky Gergely Főgimnázium, Arad): Back István Levente, Csapó Dávid, Kovács Nikolette 
2. helyezett: Alba Dracones (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy): Szabó Áron, Mátyás Adrienn, Miklós Roland Faysal Sultan és Blue Lions (Liceul National Militar „Mihai Viteazul”, Alba Iulia): Florea Iulian, Olar Darius, Bratescu Alexandru 
3. helyezett: Eagle’s Squad (Liceul National Militar „Mihai Viteazul”, Alba Iulia): Dumitrascu Bogdan, Veltan Vlad, Craciun-Puiu Andrei.

A versenyen készült többi fotó ITT található.