Olvasási idő: 5 perc
A Jogi Iskola két műhelye – a Közjogi Műhely, valamint az Államvezetési Stratégiák és Alkotmányos Jogállam Műhely – közös szervezésében került megrendezésre a 2025-ös tavaszi képzési hétvége, amelynek helyszínéül az MCC miskolci képzési központja szolgált. A háromnapos májusi OKH a választások alkotmányos és törvényi szabályozásának, a demokratikus legitimáció elméleti és gyakorlati kérdéseinek, valamint a választási kampányok és politikai reklámok jogi kereteinek vizsgálatát tűzte ki célul.
2024 a választások éve volt Európában és Magyarországon egyaránt. Hazánkban jelenleg egy év telt el az önkormányzati és az európai parlamenti választások lebonyolítása óta, miközben már közeledik a következő országgyűlési választás időpontja. A választások témája tehát folyamatos közéleti és jogtudományi relevanciával bír. Ezen aktualitásra tekintettel a program keretében a résztvevők átfogó képet kaphattak a választások alkotmányos és törvényi szabályozási kereteiről, azok gyakorlati alkalmazásáról, valamint a felmerülő jogi és intézményi kihívásokról. A program célja az volt, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek közreműködésével mélyítse el a résztvevők tudását a demokratikus legitimáció, a választási rendszer működése, a választási kampány szabályozása, a választási jogorvoslatok, valamint a választási igazgatás és politikai reklám szabályozásának aktuális kérdéseiről. A program végén egy interaktív jogalkotási vitaszimulációs feladat segítette a tudományos elemzés és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolását.
Az alkotmányosság és legitimitás kapcsolatáról egy nyitóelőadás keretében Prof. Dr. Stumpf István tartott gondolatébresztőt a választások alkotmányos rendjéről, a politikai hatalom jogi megalapozásáról és a demokratikus struktúrák fejlődéséről. Műhelyvezető Úr előadásában részletesen értekezett a választások demokratikus jogálamban betöltött szerepéről, annak hazai történeti és jogtörténeti előzményeiről, valamint ezek mentén a választási rendszerek aktuális kihívásairól.
Ugyancsak választási rendszerek, intézmények és aktuális kihívások töltötték meg a második napot, amelyet délelőtt a neves osztrák politológus, Dr. Ralph Gert Schoellhammer előadása indított el, a választói részvétel és a demokrácia válságának összefüggéseit vizsgálatával. Előadásában foglalkozott a választási rendszerek újragondolásának lehetséges indikátoraival, a „megbízható választó” modern jellemzőivel, valamint a passzív tömegek által eldöntött választások nemzetközi példáival.
Ezt követően Prof. Dr. Stumpf István moderálásával Dr. Orbán Balázs osztotta meg gondolatait a demokratikus felhatalmazás és az államszervezés kapcsolatáról egy izgalmas pódiumbeszélgetés keretében. Igazgató Úr a Jogi Iskola meghívására átfogó képet tárt a hallhatók elé a nemzetközi demokratikus folyamatok és választási eredmények Magyarországra gyakorolt potenciális hatásairól, valamint a konnektivitás alapú politika koncepciójának jelentőségéről.
A délutáni szekcióban gyakorlati kérdések kerültek előtérbe: Dr. Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, valamint Dr. Csörgits Lajos osztották meg tapasztalataikat a választások lebonyolításáról, gyakorlati kihívásokról és a jogalkalmazó hatósági tevékenység mindennapjairól. Ezt követően Dr. Téglási András, korábbi NVB-elnök tartott előadást a választási szabálytalanságok és jogorvoslatok rendszeréről - különös tekintettel a Kúria döntéseire -, a választási bizottságok felépítéséről, feladat- és hatásköreiről, kihívásairól, valamint mélyebb betekintést nyújtott az volt elnökségi szerepéről is.
A nap zárásaként a politikai reklámok és kampánytevékenységek szabályozásáról szóló pódiumbeszélgetésen a téma szakértői, Dr. Kurunczi Gábor (PPKE) és Dr. Papp János Tamás (NMHH, PPKE), bemutatták a médiajog, a platformszabályozás és a politikai kommunikáció határterületeinek jogi kihívásait. A beszélgetésben a hazai és uniós vonatkozó instrumentumok harmonizációs nehézségei is felmerültek, kiemelten az új, politikai reklámokról szóló rendelet értelmezési- és alkalmazhatósági dilemmái.
A programsorozat harmadik napján a hallgatók interaktív jogalkotási vitaszimuláción vehettek részt egy fiktív ország, a Körös-menti Köztársaság választási rendszerét alapulvéve. A „véleménynyilvánító népszavazás újjáélesztése” témájában előzetesen kiosztott jogesetek alapján bontakoztak ki a viták az előterjesztők és az előterjesztést bírálók között. A feladat célja az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása volt, amelynek során a résztvevők megtapasztalhatták, hogyan működik a jogalkotási vita folyamata, milyen érveléstechnikák mentén alakítható ki egy szabályozási javaslat.