Olvasási idő: 4 perc
Nem is lehetett volna alkalmasabb időpont egy sportpszichológussal való beszélgetésre, mint a magyar kardcsapat elképesztő izgalmakat hozó mérkőzését követő óra. Fülöp Ákos, az MCC Sport és Teljesítményműhelyének vezetője a szombathelyi közönséget igyekezett eligazítani az iskola-edzés-otthon Bermuda-háromszögében.
Fülöp Ákos előadása kezdetén kiemelte, hogy az élet bármely területéről is legyen szó, elengedhetetlenül fontos, hogy az ember élete végéig fejlessze, képezze magát, saját élményeket és ezáltal önismeretet szerezzen. A szakember rávilágított, hogy bár napjainkban nagyon népszerű a pszichológia tudománya, továbbra is tartja magát a nézet, hogy az, aki pszichológushoz fordul, beteg. Pedig valójában ennél sokkal többről van szó.
A mentális egészség kialakítása és megőrzése legalább olyan fontos, mint a kóros állapotok kezelése. Sőt, a sport területén elképesztően a lélek karbantartása is. De vajon kinek a feladata ez? Egy sportoló fiatal életében a szülei mellett kiemelten fontos szerepet játszik az edző, de vajon az ő dolga-e, hogy mentálisan támogassa a versenyzőt? És vajon a szülőnek mekkora szerepet kell vállalnia a fizikai felkészítésben? Van-e diffúzió ezek között a szerepek között? A túlságosan résztvevő szülő nagyon könnyen esik abba a hibába, hogy beleavatkozik a gyermek fejlődésébe, ráerőlteti az akaratát a sportolóra és olykor az edzőjére is. Ilyenkor egyre növekszik a teljesítménykényszer, ami magával hozza a frusztrációt is. Nem ritka, hogy ezek a szülők éles konfliktusba keverednek a trénerrel vagy az iskolával. A nem résztvevő szülő azonban érdektelennek tűnhet a gyermek számára, aki ettől mindinkább egyedül érzi majd magát. A visszaigazolás hiánya pedig önbizalomvesztéshez vezethet.
Nem meglepő tehát, hogy Fülöp Ákos azt tanácsolja a „sportszülőknek”, hogy próbáljanak megmaradni valahol félúton, az úgy nevezett közepesen résztvevő szülő pozíciójában. Lássák be, hogy a sport szakma, amihez minden bizonnyal az az edző ért a legjobban, akinek a gondjaira bízták a gyermeküket, és ne próbálják uralni a sportteljesítményt. Ugyanakkor álljanak készen arra, hogy a sikerekkel és kudarcokkal megküzdeni próbáló fiatalt érzelmileg támogatni tudják. Jelentsenek biztos pontot, akiknek nem az aranyérem az igazi érdem, hanem a küzdés, a kitartás és a fejlődés. Rendkívül fontos a megerősítés és a jutalmazás, de az értékelést meg kell hagyni a szakembernek. Nagyon fontos, hogy a személyes fejlődés legyen a fókuszban, és az esetleges hibákat ne katasztrofizáljuk. Adjunk keretet a gyermeknek, ami irányt tud mutatni számára! Mérlegeljük, hogy a túl korai „bevetés” esetleg gyors kiégéshez, vagy mély csalódáshoz vezethet.
Manapság nem ritka, hogy tinédzserek tűnnek fel felnőtt versenyeken hihetetlen eredményekkel. Kérdés azonban, hogy ezek a fiatalok valóban felkészültek-e fizikálisan és főként mentálisan ekkor kihívásokra. A stabil eredményekhez elengedhetetlen lenne, hogy a kezdő sportoló megtanulja, hogyan kell helyesen edzeni, és a helyes módszert, hogyan kell saját magára alakítania. Enélkül a túlzott elvárások csak kudarcot hoznak majd. Fontos, hogy érezzük, mikor kell nyerni. Amikor biológiailag, hormonálisan vagy lelkileg nem vagyunk felkészültek a kihívásra, akkor valószínűleg időt kell még adnunk.
Összegzésként a szakember elmondta, hogy bár nem könnyű a „sportszülői” feladat, biztosak lehetünk benne, hogy ha az arany középutat választjuk, és minden pillanatban érzelmi támaszt tudunk nyújtani gyermekünknek, akkor már megtettük az első lépést a jó irányba.
