Olvasási idő: 2 perc

A keresztény időszámítás Jézus születésével kezdődik, és ahogy az évszázadok óta használt naptárrendszert, úgy az európai kultúra alapjait is meghatározza. De miért alakult így időszámításunk? David L. Dusenbury, a Danube Institute vendégkutatója ezt a témát járta körül az MCC idei utolsó Budapest Lectures rendezvényén.

Az elmúlt egy évben Londonban és New Yorkban jelent meg David L. Dusenbury könyve, angol nyelven. A szerző a rendezvényen elmondta, alkotásában két különféle, a kereszténységben fellelhető tradíciót próbált meg rekonstruálni: az egyik Pontius Pilatus szerepe Jézus halálában, a másik pedig a román mitológia értelmezése. David L. Dusenbury kutatásai során egy paphoz jutott el, aki a mai Románia területén élt, és azon dolgozott, hogyan lehet kiszámolni az időszámítás kezdetét. Az ő kalkulációi alapján vagyunk most a 21. században, vagyis ez a latin kereszténységből származik.

Tulajdonképpen a III. században dőlt el, hogy Jézus születésétől számítjuk a naptárrendszert. Az Egyház gyakorlatilag sok évszázadon át egyetértett azzal, hogy ne az Anno Domini naptárt – amelyet ma is használunk - alkalmazzák. Ez a felfogás a teljes középkorra, kb. a 880-as évekig jellemző volt – fejtette ki Dusenbury. A szerző szólt arról is, hogy az evangélisták nem igyekeztek pontosan meghatározni Jézus születésének idejét, igazából a mai napig nem tudjuk azt ténylegesen meghatározni.

Az MCC Budapest Lectures programsorozata a következő évben is folytatódik.