A vallás szerepének mai megítéléséről, különösen a kereszténység jövőjéről szólt a vajdasági Mathias Corvinus Collegium rendezvényén megtartott beszélgetés, amelyet a „Vallás és vallástalanság a 21. században” címmel szerveztek meg 2025. június 12-én, Szabadkán..Az eseményen dr. Nagypál Szabolcs, az MCC Jog és Társadalom Műhelyének vezetője, valamint Bodor Lóránd, a Világvallások kurzus oktatója osztotta meg gondolatait a hit és hagyomány mai szerepéről. A beszélgetés fókuszába Rod Dreher amerikai újságíró provokatív tézise került: vajon valóban posztkeresztény korban élünk? Az előadók több nézőpontból is körbejárták a kérdést, és hangsúlyozták: bár Európában visszaszorul a vallásosság, globálisan a kereszténység még mindig erősödik. A programot Szőnyi László Gyula, az MCC oktatója moderálta.
A vallás — különösen a kereszténység — mai szerepe és jövője állt az esemény középpontjában. Sokan úgy vélik, a vallásosság lassan eltűnik, az előadók szerint azonban ez nem törvényszerű. Azt vizsgálják, hogyan illeszkedik a kereszténység a világ civilizációi közé, és hogyan változik a szerepe napjainkban. Európában visszaszorulóban van, máshol viszont megerősödik.
A beszélgetés kiindulópontját Rod Dreher amerikai újságíró egyik vitatott gondolata adta: a posztkeresztény kor eszméje. Nagypál Szabolcs ezt merő provokációnak nevezte. Mint mondta, Dreher szerint a kereszténység fénykora a középkor volt, amikor a vallás nemcsak a templomokban élt, hanem áthatotta az egész társadalmat. Ekkor születtek a keresztény civilizáció jelképei: a katedrálisok, székesegyházak. A világi hatalom igazodott a vallási elvekhez, a császárok figyeltek a pápák szavára, a művészet pedig az evangélium tanításait közvetítette.
Rod Dreher a XXI. század elején Nyugat-Európára tekintve azt látja, hogy a politikában és a társadalomszervezésben kultúrharcok zajlanak, melyek többségét a kereszténység már elvesztette. Az abortusz, az iskolai oktatás, az evolúció és kreacionizmus vitája, az imádság a tantermekben vagy a keresztény szimbólumok közterületi megjelenítése mind peres ügyekké váltak az 1960-as évektől, és ezekben rendre a kereszténység maradt alul. Egyre inkább egy nem keresztény világ körvonalazódik. Innen már történelemteológiai kérdés, mit várunk még a kereszténységtől: maradjon-e társadalomszervező erő? Ha valóban maga mögött hagyta a fénykorát, joggal beszélhetünk posztkeresztény korról — legalábbis Észak-Amerikában. Nyugat-Európában is látszanak ennek jelei, bár Közép-Európában talán még nem érezzük ezt. Lehet, hogy Dreher éppen ezért fogalmaz ilyen határozottan — hogy felrázza a közvéleményt, és ráirányítsa a figyelmet a kultúrharcokra és a kereszténység jövőjére.
Nagypál egy civilizációs összefüggésre is rámutatott. Samuel P. Huntington világhírű civilizációelméletére reagálva elmondta: a Földön nyolc nagy civilizáció különíthető el, melyek közül négyet keresztény alapok jellemeznek. Huntington szerint minden civilizáció szívében egy vallás áll, mely meghatározza a kultúrát, az értékrendet és a kollektív identitást.
A muszlim civilizáció alapja az iszlám, az indiaié a hinduizmus, a kínaié pedig a taoizmus és a konfucianizmus. A nyugati világ vallási gyökere a zsidó–keresztény hagyomány, Huntington mégsem nevezi ezt így, hanem csupán nyugatinak, mivel a felvilágosodás óta ez az egyetlen civilizáció, amely szembefordult saját vallásával. Maga a „felvilágosodás” kifejezés is azt sugallja, hogy a középkor sötétsége után eljött az értelem kora, ahol nincs szükség vallásra. Az elmúlt három évszázadban civilizációnk emiatt belső meghasonlással küzd. A kérdés ma az: fennmaradhat-e egy civilizáció, amely hátat fordít saját vallási alapjának?
Az est során Bodor Lóránd a vallásosság alakulásáról is beszélt, konkrét adatokkal alátámasztva megállapításait. A legutóbbi száz év szerbiai vallásügyi statisztikáit ismertetve rámutatott: a helyzet itt korántsem olyan drámai, mint Magyarországon. Az 1921-, 1953-, 1991-, 2002-, 2011- és 2022-es adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a lakosság túlnyomó többsége ortodox, pravoszláv vallású, arányuk népszámlálásonként: 75%, 71%, 81%, 85%, 84%, 81%. A második legnagyobb felekezet a katolikusoké, akiknek az aránya számottevően csökkent az elmúlt száz évben, de ennek történelmi okai is vannak. A katolikusok aránya 1921-ben még a lakosság 17%-át tette ki, mára 3,87%-ra esett vissza. A vallásosság csökkenésével kapcsolatban Bodor azt is vizsgálta, hogyan alakult a magukat ateistának vagy agnosztikusnak vallók aránya. Mint elmondta, az 1921. évi népszámlálás még nem tartalmazott ilyen jellegű kérdést, az első ilyen mérés 1953-ban történt, ekkor 13%-os arányt mutattak ki. Ez 1991-re 2%-ra csökkent, és azóta is ezen a szinten maradt. A statisztikák tehát azt mutatják, hogy Szerbia — hasonlóan Romániához — nem követte az elvallástalanodási trendet.
Nagypál Szabolcs a magyarországi vallási helyzetről is beszélt, külön kiemelve a 2001. és a 2022. évi népszámlálási adatok közti különbséget. Húsz év alatt jelentős visszaesés történt, különösen a három történelmi keresztény egyház esetében: az összkeresztény arány 75-ről 44%-ra, a katolikusoké 54-ről 30-ra, a reformátusoké 16-ról 10-re, míg az evangélikusoké 3-ról 2%-ra csökkent. Fontos tényező, hogy a kérdésre nem volt kötelező válaszolni — az emberek 40%-a nem nyilatkozott. Ezért a számok nemcsak a felekezeti hovatartozásról szólnak, hanem arról is, kik érzik fontosnak, hogy ezt nyilvánosan vállalják.
Bodor arra a kérdésre kereste a választ, miért vonzódnak egyesek más vallásokhoz, különösen a távol-keleti spirituális rendszerekhez. Úgy véli, ennek oka lehet a megszokás: a keresztény felekezetek vonzereje sokak számára háttérbe szorul, hiszen generációk óta a génjeinkbe ivódott. Ezzel szemben az egzotikus, újdonságnak ható vallások, melyek rámutatnak a fizikai világon túli dimenziókra, erősebb hatással bírhatnak. De ennek fordítottja is igaz: például Dél-Koreában sokan éppen a kereszténységhez fordulnak, mivel a több mint ezer éve jelen lévő buddhizmus sokak számára már kiüresedett. A megszokott szertartások helyett ott az úrvacsora élménye, a Teremtővel való közvetlen kapcsolat vonzza az embereket.
Nagypál a világvallások statisztikái alapján kiemelte, hogy a kereszténység ma erősebb és elterjedtebb, mint valaha. Ezzel szembeállította a gyakran hangoztatott szekularizációs elméletet, mely szerint a vallás fokozatosan eltűnik a világból. A számok ennek ellentmondanak: soha nem élt még ennyi keresztény a Földön, soha nem volt ennyi pap, szerzetes és keresztelő, és még soha nem fordították le ennyi nyelvre a Bibliát, mely mára a világ legolvasottabb könyve. A jelenlegi adatok szerint a világ népességének 31 százaléka keresztény, 23 százaléka muszlim, 15 százaléka hindu és 7 százaléka buddhista. Ez a négy nagy vallás alakítja leginkább a globális vallási térképet. Miközben Európában csökken a vallásosság, más földrészeken éppen a kereszténység megerősödése látható, olyannyira, hogy a jövőben egyre több misszionárius érkezhet más kontinensekről Európába, hogy itt hirdesse az evangéliumot.
Szó esett arról is, hogy a kereszténység nem csupán vallás, hanem egy olyan kulturális örökség is, amelynek hatása messze túlmutat az egyházi kereteken. A keresztény értékrend köré egy egész civilizáció épült, melynek még azok is részesei, akik nem vallásosak — hiszen továbbviszik a hagyományt, az erkölcsi alapokat, a gondolkodásmódot. Amikor az egyház elveszítette világi befolyását, újra kellett pozicionálnia magát a társadalomban: visszavonuljon, vagy aktív maradjon egy sokszínű demokráciában? A XIX. század végén erre válaszul született meg a katolikus társadalmi tanítás, és ezzel párhuzamosan a kereszténydemokrácia mint politikai irányzat. Ez utóbbi vállalta, hogy versenyre kel más eszmékkel — legyen szó liberalizmusról, konzervativizmusról, szociáldemokráciáról vagy zöldpolitikáról. Így a keresztény gondolkodás megmaradt a közéletben, ám ez időnként támadásokkal, belső feszültségekkel is jár.
Bár Európában a hagyományos vallások visszaszorulóban vannak, a helyüket nem a vallástalanság veszi át, ahogy azt a felvilágosodás idején sokan várták. Ehelyett egy köztes tér alakult ki, melyet a kutatók szekuláris vallásoknak neveznek. Ezek olyan ideológiák vagy szemléletmódok, amelyek vallásszerű jegyeket hordoznak. Nagypál Szabolcs példaként említette a kommunizmust, ahol ikonok, ereklyék, szent könyvek és követendő alakok jelennek meg. Hasonló jelenség figyelhető meg a pszichológia esetében is: régen az olyan kérdésekkel, mint hogy hogyan legyünk boldogok, hogyan birkózzunk meg a bűntudattal? vagy mi az élet értelme, az emberek a paphoz fordultak. Ma ezekkel a kérdésekkel inkább pszichológust keresnek fel — ahol a gyónás helyett terápiás tanácsokat kapnak. Mindez azt jelzi, hogy az ember eredendően vallásos lény. Ha hiteltelenítik a hagyományos vallásokat, az emberek akkor is hasonló kereteket keresnek. Így jelennek meg a pótvallások, a babonák vagy éppen a horoszkóp, melyek vallási mintákat követnek. Az ember tehát nem feltétlenül szekularizálódik, csupán más formában éli meg a vallásosságát.
