Olvasási idő: 3 perc

Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de nekem vannak olyan feszültebb időszakaim, mikor a zene gyógyír a lelkemnek. Van olyan, mikor a könnyűzene segít, és vannak olyan pillanatok, mikor valami mélyre, grandiózusra vágyom. Ilyenkor szoktam komolyzenét hallgatni, főleg gyönyörű opera áriákat. Zenét hallgatni egyedül is élmény, de társaságban még élvezetesebb lehet. Most megosztok veletek egy olasz opera élményt, amelyet a Vezetőképző Akadémiás barátaimmal élhettem át.

Olasz kaland az Operában

Egyik kedvenc zeneszerzőm, Giacomo Puccini. Nagyon boldog voltam, hogy Vezetőképzős társaimmal egyik darabját, a Bohéméletet (La bohème) nézhettük meg. Négyfelvonásos mű, amelynek ősbemutatója 1896-ban volt a torinói Teatro Reggio színházban.

A történet 1830 körül játszódik Párizsban, fiatal művészek életéből mutat be életképeket, néhol keserédes vagy tragikus pillanatokat. A cselekmény fő szála egy varrólány és egy költő szerelme, az utolsó felvonásban pedig egy tragédia során emelkedik magasba az opera íve. Témája a társadalom peremén élő sokszor nyomorban küszködő bohémek világa. Az évek során slágermelódiákká vált például Rodolfo áriája („Che geladi manina”), Colline kabátáriája vagy Musette keringője („QUando me’n vo’ soleltta”). Engem teljesen magával ragadott az opera érzelmes hangzásvilága és gyönyörű melódiáinak csokra. Nem csak a fülünk gyönyörködhetett, hiszen a vizualitásra is nagy hangsúlyt fektettek a rendezők: vibráló színek, formák, hullámzó tömegek vagy éppen a nyomorgó bohémek életébe pillanthattunk be. Számomra lenyűgöző volt a mű dallamossága - tökéletes választás azok számára, akik most ismerkednek az opera műfajával és nem idegenkednek az érzelmes szerelmi történetektől.

Szívhez szóló dallamok, egy gyönyörű helyen

De hol is nézhettük meg ezt a csodát? Budapesten, a Magyar Állami Operaházban, ahol szíves vendéglátásban volt részünk. Először körbevezettek minket az épületben, majd Ókovács Szilveszter főigazgató tartott nekünk előadást. Az Opera Magyarországon az egyedüli olyan színház, amely nagy létszámú társulattal rendelkezik és kifejezetten balettekre és operákra szakosodott. Neoreneszánsz stílusban épült, Budapest egyik leggyönyörűbb 19. századi remeke, amelyet Ybl Miklós tervei alapján építettek. Székely Bertalan, Lotz Károly és Than Mór is közreműködtek az épület kialakításában. 1857-ben kezdődött az építkezés és összesen kilenc évig tartott. A társulat az első aranykorát 1888-1891 között élte Gustav Mahler intézményi igazgatósága idején. Az első világháború alatt sajnos be kellett zárnia, azonban a második világháború során szerencsére csak kisebb sérülések érték. 1945 tavaszán ismét megnyithatta kapuit, ekkortól kezdve az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház volt.

Az opera nem a múlté. Folyamatosan várja a fiatalokat és a régebb óta fiatalokat. Mindenkit vár tárt kapukkal. Legyünk nyitottak és érdeklődők, hiszen olyan élményekben lehet így részünk, amelyekről majd az unokáinknak mesélhetünk a kandalló előtt egy-egy téli estén. Az opera vár, mondjunk igent a hívására!

Írta: Tóth-Kuthy Bettina