Olvasási idő: 2 perc

Az Intenzív Vezetőképző Akadémia Erdélyben ellátogatott az UBM takarmánygyárhoz. Laczkó Dénes ügyvezetővel volt alkalmunk találkozni, aki elmesélte hogyan talált rá erre a piaci résre Romániában.

Tanulmányai során menedzsmentet és vállalati pénzügyi ismereteket szerzett. 2010-ben helyezkedett el a munkaerő piacon, mint gazdasági elemző, majd kontrolling területen munkálkodott, ahol találkozhatott egy új divízió felállításának lehetőségével. A tapasztalatok során mind a gazdasági és kereskedői területekre is rálátott, mely során kialakult készségek nagyban segítették, hogy a megálmodott projektet véghez tudja vinni. A takarmány kereskedelemmel még a beruházás előtt megismerkedett, ahol felfigyelt a hiányra, hogy nincs lehetőség Romániában nagy mennyiségben feldolgozni a nyersanyagokat a baromfi eledelek számára. 2017-ben az EAST Grain és az UBM közösen hozta létre az üzemet, de hamar logisztikai kihívásokba ütköztek. Gabonatárolókra volt szükség a gördülékenyebb üzemműködéshez, mely újabb beruházást igényelt. A helyi vállaltnál mindössze 37 fő dolgozik, ami egyrészt a vállalati kultúrának köszönhető, miszerint a kollégák nagy rugalmasságot kapnak az időbeosztásukban, de a munkának elvégzésre kell kerülnie, mely során 110% teljesítményt nyújtanak. Másrészről nagyfokú automatizáltság figyelhető meg az üzemben. Az UBM igyekszik alkalmazkodni a kihívásokhoz, amit a holnap hoz, ezért a vállalat zöldítése, valamint a megújuló erőforrások kihasználására nagyobb hangsúlyt terveznek fektetni. Dénes szavait hallva, arra inspirált, hogy mindig lehet a piacon rést találni és az ágazat maga egy technikai forma, amibe bele lehet tanulni.

- írta: Halkó Dóra


Az MCC Vezetőképző Akadémiáján itthon tanulhatsz a legjobb hazai és nemzetközi oktatóktól, trénerektől és vezetőktől, egy személyre szabott, élményen és tapasztalaton alapuló gyakorlati és közösségi fókuszú képzés keretében. Tudj meg többet! 

https://vezetokepzo.mcc.hu/