Előfordul, hogy valaki, aki évekig vezető szerepet tölt be az adott területen, egy teljesen más szakterületen is látványos sikereket tud elérni. A „vendég vezetők” – ahogy Csepregi Gábor nevezi őket – azért tudnak sikeresek és hatékonyak lenni, mert túl tudnak lépni a jól bevált vezetői gyakorlatukon, és kívülről, más perspektívából nézik a rájuk háruló feladatokat. Váljunk mi is vendégekké néha a saját környezetünkben, és lássuk más szemmel a világot! – tanácsolta a tapasztalt vezető az érdeklődőknek a miskolci MCC-ben.
Vezetőnek lenni nem könnyű, nagyon összetett munka, hiszen a vezetők nem tehetnek mindenkinek a kedvére, sok kritikát kapnak, és néha bizony ők is kudarcot vallanak – mondja a magyar származású kanadai filozófus, majd hozzáteszi, vezetőnek lenni ugyanakkor egy jutalmazással, elismeréssel együtt járó feladat is, amelynek eredményességét a környezet visszajelzései mutatják meg.
Ki a vezető?
Csepregi Gábor éveken keresztül töltött be vezető pozíciót több kanadai egyetemen is, és emellett a kanadai vízilabda válogatott élén is mint vezető-edző, tehát nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. Mint mondja, a vezető nem csak egy szervezet igazgatója, de ő az, akinek stratégiát kell alkotnia, majd követnie kell ezeket, döntéseket kell hoznia, ismernie kell az embereket, de meg kell éreznie előre bizonyos folyamatokat, történéseket is – tehát egyfajta spirituális szerepet is be kell töltenie.
Tapasztalata szerint a vezetők általában egy megszokott rutin, egy megtanult sablon alapján vezetik az adott céget vagy szervezetet, és éppen ezért sokszor nem látják megfelelően az adott problémát. “Tudjuk, milyen rosszul látjuk azokat a dolgokat, amelyek között élünk, és ezért gyakran szükséges, hogy valaki messziről jöjjön, és elmondja nekünk, mi vesz körül bennünket.” – idézi Rainer Maria Rilkét. Ezért van az, hogy a kívülről érkező, „vendég vezető” sokszor hatékonyabban oldja meg a vállalat problémáit, mert kívülállóként lát rá a folyamatokra.
Ki a jó vezető?
Csepregi Gábor úgy véli, legalább három dolog szükséges ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen: a megfelelő képesség – ez általában természetes módon már benne van valakiben, de azért ezeket a képességeket gyakorlattal lehet fejleszteni –, kell hozzá tapasztalat, és azért kell a szerencse is – teszi hozzá.
Az a jó vezető, aki vágyik a pozícióra, ő maga akarja azt, vagy akit választanak, de nem feltétlenül vezető alkat? Mindkettő jó lehet – mondja a tapasztalt szakember, de fontos, hogy mit vár el tőlem a környezetem, a társadalom. Ő maga – mint mondja – sosem akart vezető lenni, nem akarta az ezzel járó nehézségeket és „fejfájást”. Például, amikor csak 11 embert vihetsz el az olimpiára a 16-ból, és neked kell kiválasztanod az arra alkalmas csapattagokat, vagy amikor az egyetemen rektornak választották, s több jelentkező is volt egy-egy tanszékvezetői pozícióra, és neki kellett dönteni – bizony, ezek nehéz szituációk voltak – emlékszik vissza. De el kellett fogadnia, hogy az isteni gondviselés erre a pozícióra választotta ki.
Arra a kérdésre, honnan tudja valaki, hogy ő jó vezető-e, azt felelte, a visszacsatolásokból, a környezete reakcióiból. Szükségünk van az elismerésekre, ez segít abban, hogy vezetőként igazoljuk magunkat, hiszen szociális lények vagyunk. De a vezetést is meg lehet tanulni, azt, hogy tudj jól tárgyalni, tudd, hogyan szólíts meg embereket, tudj beszélgetni az emberekkel. A kisugárzás, ami egy vezetőből jön, az már egy nehezebb dolog, az nem igazán tanulható. Persze segíthetsz az öltözködéssel és más dolgokkal, de a legfontosabb, hogy inspirálni tudd az embereket, ez az esszenciája a vezetésnek. Véleménye szerint nem kell mindenkinek vezetőnek lennie, nem mindenki képes erre, és nem is mindenki akar vezető lenni. Tudnod kell, milyen szinten érzed jól magad, ha nem tudsz magabiztos lenni egy pozícióban, nem kell elvállalnod azt. De vezetőként merj néha vendéggé válni a már jól ismert környezetedben, mert egészen másképp fogod látni a világot!
De ki is a vendég?
A vendég fogalma a görög xenos szóból származik, ami egyben idegent és szívesen látott személyt is jelent. Valaki, aki egy olyan környezetben van, ami nem az elsődleges otthona, akit szeretünk és örömmel fogadunk, de ugyanakkor távolsággal kezelünk, és kívülállónak is tartunk. Amikor vendégként megérkezel egy helyre, minden idegen, és ebben az ismeretlen közegben kényelmetlenül érzed magad, és keresed az ismerős tárgyakat, helyeket, valaki a templomot, más az ismerős étteremláncot, vagy bevásárlóközpontot. „A fájdalom a lélek a szeme” – mondják egyes filozófusok, mert ez az érzés egy újfajta tudatosságot ébreszt bennünk. A fájdalom – persze itt nem fizikai értelemben kell érteni – egy sokkal élesebb látást ad. Amikor elveszítesz egy barátot például költözés miatt, jobban látod az értékeit ennek a barátnak, mert egyfajta távolságból szemléled őt, vagy ugyanúgy a szüleidet, amikor felnőve elköltözöl otthonról.
Változtassuk meg a gondolkodásunkat!
Világunk nagyon összetett, hiszen több rész-világra tagozódik – mondja a filozófus. Egy egyetemista is több világban létezik: iskola, család, bevásárlóközpont, mind egy-egy kis világ, és ezekben különböző módon viselkedünk, megváltoztatjuk a beszédstílusunkat, a gesztusainkat annak megfelelően, hogy éppen melyikben tartózkodunk. „Kétéltűek” vagyunk, az egyik világból átmegyünk egy másik világba, és ez néha nagyon nehéz. Akkor van baj, ha nem tudunk változtatni a viselkedésünkön, és mindenütt ugyanazt a sémát követjük.
Váljunk mi is vendéggé!
Amikor megszokott munkakörnyezetünkben vagyunk, a megszokott módon végezzük a dolgunkat, és hajlamosak vagyunk kevésbé odafigyelni, elveszítjük a környezetünk összetettségének és gazdagságának érzékeléséhez szükséges képességünket. A szokások eltompítják érzékszerveinket, ezért néha vendégekké kell válnunk a saját környezetünkben, hogy más szemmel tudjuk nézni a körülöttünk lévő tárgyakat, embereket. Ha egy idegen érkezik hozzánk, és megmutatjuk neki városunkat, nézzünk szét, és tekintsünk mi is úgy rá a megszokott környezetünkre, mint egy vendég – javasolja Csepregi Gábor. Ugye, milyen másképp látjuk így az utcákat, a házakat, az ott élő embereket? – teszi fel a kérdést.
Ha hátrálunk egy lépést és kívülállóként szemlélődünk, látjuk az apró részleteket egy csészén, látjuk az egyes embereket is, és nem csak egy adminisztrátort látok a beosztottamban, hanem a mögötte lévő egyént is. Mennyi kreatív ötlet születik, ha más szemmel nézzük a világot? Így született meg például a 19. században a Braille-írás is, a vakok számára készített kommunikációs eszköz – emlékeztet minket az akadémikus –, amelyet olyan emberek számára kellett megalkotni, akik nem a szemükkel látnak, hanem az agyukkal érzékelik a körülöttük lévő világot.
De nem csak a vezetők esetében igaz ez – teszi hozzá. Ugyanolyan nehéz pozíció, amikor például egy családot irányítasz, hiszen akkor Te is egy vezető vagy, a családod is egy intézmény, ahol döntéseket kell hoznod, amik bizony néha nem mindenkinek tetszenek. Bátornak kell lenni, és túl kell lépni a jól bevált gyakorlatokon, vendéggé kell válni, aki más szemmel látja a világot – tanácsolja Csepregi Gábor nem csak a vezetőknek, de mindannyiunknak. És ha ezt megtesszük, sokkal jobban észrevesszük majd a környezetünk értékeit is!
