Olvasási idő: 6 perc

Az ENSZ becslései szerint 2030-ra a vízhiány 700 millió embert késztethet mozgásra, a következő 30 évben pedig akár egymilliárd klímabevándorló is útra kelhet, míg a legújabb előrejelzések azt mutatják, hogy 2050-re 1,2 milliárd, 2060-ra pedig 1,4 milliárd ember vándorol majd a klímához köthető okokból. Mennyiben számít menekültnek az, aki klímahelyzet miatt hagyja el az otthonát? Lehet-e egyáltalán konkrét válaszfalakat felállítani a klíma-, valamint a gazdasági és a politikai migránsok között? Többek között erről, valamint a klímamigráció okairól és társadalmi következményiről is beszélgettünk vendégünkkel, Dr. Calum T. Nicholson szociálantropológussal, az MCC vendégoktatójával. Vendégünket Stenger Kristóf, az Egyetemi Program Jogi Iskolájának hallgatója kérdezte.

A klímaváltozással és az ezzel összefüggő migrációval foglalkozó szakember szerint nehéz meghatározni a klímamigráció és a klímamigránsok fogalmát, annak ellenére, hogy folyamatosan arról beszélünk, segítenünk kell őket. Ez nagyon szubjektív fogalom – állítja a szociálantropológus –, és nincs erre pontos meghatározása még az ezzel a témával foglalkozó szakembereknek sem.

A kérdésre, hogy mi a különbség a klímamigráns és a gazdasági migráns között, Calum Nicholson elmondta, amikor egy természeti katasztrófa történik – például egy földrengés -, hogy ez mekkora pusztítást okoz, összefügg számos kulturális, szociális, politikai, gazdasági és akár kulturális tényezővel is. A kérdés: hogy tudjuk a természeti katasztrófák által előidézett kockázatokat csökkenteni? Egy földrengés nem feltétlenül öl meg embereket, de a házak összeomlása már igen – tette hozzá. Japánban például, ahol jól megépített házak vannak, jó a katasztrófavédelem, alacsony a korrupció, kevesebb az ilyen katasztrófa, de mondjuk Törökországban már más a helyzet, ott sokkal rosszabbak az alapok, nagyobb a korrupció, és még sorolhatnánk azokat a körülményeket, amik egy ilyen földrengés alkalmával sokkal nagyobb katasztrófát idéznek elő.

Amikor migránsokról beszélünk, két típussal találkozunk – mondta a szakember. Vannak, aki félelemből menekülnek el, mert üldözik, bántják őket – általában a kormány –, mint például Szíriában, és vannak olyanok, akik a jobb élet reményében hagyják ott a hazájukat, hogy nyugaton pénzt keressenek, és esetleg így támogassák az otthon maradottakat. Ez utóbbiak egyértelműen a gazdasági migránsok. Dr. Nicholson szerint azonban nincs igazából különbség a klímamigráns és a gazdasági migráns között, nem lehet a kettő között éles határvonalat húzni. A migráció bármelyik országot érintheti, a nélkülözés relatív, mindenki érezheti úgy, máshol jobb körülmények között élhetne.

Mi, a nyugati társadalmakban élők annyira hozzászoktunk már az életkörülményeinkhez – mindenünk megvan, víz, elektromosság, technika –, és annyira jól kiépítettük már a túléléshez szükséges feltételeket, hogy valójában elfelejtjük, az élet bizony veszélyes. Igazából inkoherens azt a kérdést feltennünk, mi vezet a klímamigrációhoz, mert azt kell néznünk, mi mozgatja általában a migrációt. Klímaváltozások rendszeresen történnek, és ezek természetesen az emberi tevékenységgel összefüggenek. Miért foglalkozunk igazából a klímaproblémával? – tette fel a kérdést Dr. Nicholson. Azért, mert a társadalmunkkal foglalkozunk, azzal, milyen hatással van a klíma az életünkre.

Sokan azt mondják, a technikai fejlődéssel van összefüggésben a klímaváltozás, de a szakember szerint nem ez a kérdés. Az egyik probléma, hogy azt hisszük, a migráció gazdasági kérdés, de valójában kulturális. Leginkább a nyugati, jóléti

társadalmakat jellemzi, hogy a középpontban mindig a gazdasági növekedés áll. Úgy hisszük, a gazdaságunk csak akkor működik, ha van növekedés, és azt gondoljuk, ha ez nincs meg, elbukik a kormány vagy akár az adott társadalom.

Ha a gazdaság szemszögéből tekintünk erre a kérdésre, akkor ez a növekedés egyértelműen egyre nagyobb munkaerőt követel meg, azért is szorgalmazza Nyugat-Európa a migrációt, mert egyre nagyobb munkaerőtömegre van szüksége. Amikor a gazdaság szárnyal, jönnek a migránsok, amikor alacsonyan teljesít, akkor a migráció is alábbhagy. Egy másik ok – Angliában 3d-elméletnek nevezik –, hogy a nyugatiak nem vállalnak veszélyes (dangerous), koszos (dirty) és lealacsonyító (demeaning) munkákat – például wc-tisztítást –, csak a migránsok. Igény van tehát azokra a munkásokra, akik ezeket elvégzik.

A beszélgetés során az is felmerült: vajon reális-e az a félelmünk, hogy a migránsok beáramlásával eltűnik a kultúránk? „A kultúra állandóan változik – mondta Calum Nicholson –, már én sem azt az angolt beszélem, amit az őseim. Gondoljunk csak az amerikai hatásra, a Starbucksra vagy a Netflixre! Ezek miatt nem aggódunk?” – tette fel a kérdést a szakember. „Természetesen nem mindig örülünk a változásoknak, hiszen én is rossz szemmel nézek néhány dolgot a brit kultúrában, de ezzel együtt kell élni, el kell fogadni, hogy az élet nem állandó.

Ha a kultúra megváltozásától félünk, arra is gondolni kell, a migráció mellett mennyi egyéb veszély fenyegeti a kultúrát”.

A klíma-témát gyakran használják politikai célokra – hangsúlyozta Dr. Nicholson –és előszeretettel beszélnek a fenntarthatóságról, de akkor miért is veszünk három évente mobiltelefont, és miért nem élünk úgy, mint a szüleink, akik annak idején évtizedekig ugyanazt a már kicsit megsárgult, de még használható tárcsás készüléket használták, vagy akik termoszban vitték a kávét a munkahelyükre és nem ugrottak be naponta többször a Starbucksba kávéért. Ezt, ugye már senki nem tudja manapság elképzelni? – zárta gondolatait a szakember.