A család és a kis közösségek, illetve a vallási összetartozás is segítheti a gyerekvállalást, az állam pedig a gazdasági és szociális biztonság megteremtésével járulhat ehhez hozzá – mondta el a miskolci MCC-ben megrendezett pódiumbeszélgetésen Kiss-Kozma Georgina, az MCC Ifjúságkutató Intézetének igazgató-helyettese. A kutatót Haraszti Viktória EP-s diákunk kérdezte a demográfiai válságról, annak társadalmi hatásairól, illetve arról, hogyan lehet ösztönözni a fiatalokat a gyerekvállalásban.
Európa elöregszik. A fejlett társadalmakban a születésszámok mélyponton vannak, a nyugdíjrendszerek recsegnek-ropognak, és az a generáció, amelynek gyerekeket kellene felnevelnie, egyre inkább egyedül áll – közösség, támasz és biztonság nélkül. De miért van ez így, és mi lehetne a megoldás?
Az MCC Ifjúságkutató Intézetének igazgatóhelyettese szerint a probléma gyökere nem csupán gazdasági, hanem mélyen kulturális: a modern társadalmakban a fókusz a közösségről az egyénre tolódott. Ez a változás pedig közvetlenül érinti azt, hogy a fiatalok egyáltalán akarnak-e – és mernek-e – gyereket vállalni.
A demográfiai visszaesés nem egyetlen okra vezethető vissza. Az első szint a családok válsága: a fiatalok ugyan szeretnének gyereket – a felmérések pozitív jövőképet mutatnak a 15–39 éves korosztályban –, de a gyerekvállalás egyre jobban kitolódik. Európában ma már átlagosan 30 éves korban születik az első gyermek; Olaszországban ez az arány különösen drámai, holott ott hagyományosan a nagycsalád volt a norma.
A második szint az intézményi válság: a legtöbb fejlett ország politikája az idős generációra koncentrál, miközben a fiatalokat – a jövő munkaerőpiaci és adóalapját – magukra hagyja. A magyar kormány családpolitikája ebben kiemelkedő: kimondottan a fiatalokat helyezi előtérbe. A harmadik – és talán a legmélyebb – szint a kulturális válság: a vallási, helyi és hagyományos közösségek meggyengültek, az egyéni boldogulás vette át a helyüket.
"Régen nemcsak egy ember dolga volt a gyereknevelés, hanem az egész közösségé. Ma sokszor a nagyszülőktől távol, egyedül kell helytállni – és ez óriási teher” – álltja Kiss-Kozma Georgina.
A kutató szerint a család az első és legfontosabb szociális közeg: ha ott erős az összetartozás, a digitális kultúra nyomása is kisebb. A fiatal nem a közösségi médiából tanulja meg, hogyan kell boldogulni, hanem otthonról hozza az értékeket. Ha ez a kapocs meggyengül, az illúzióra épülő online világ veszi át a szerepét.
Nem véletlen, hogy azok a közösségek maradnak termékenyek, amelyekben erős a vallási vagy egyéb kollektív kötődés. Ezek az emberek nem individualista, hanem közösségi keretben gondolkodnak a jövőről, és ez az életérzés önmagában is több gyermek születéséhez vezet.
A megoldás tehát nem csupán anyagi ösztönzőkben rejlik. Amit az állam tehet: olyan gazdasági és lakhatási környezetet teremteni, amelyben a gyerekvállalás nem jelent hátrányt – de a valódi változás a kis közösségek szintjén dől el. Család, anyaklubok, intergenerációs kapcsolatok, szomszédsági hálók: ezek azok a keretek, amelyekben a fiatalok segítségre lelhetnek, bátrabban vállalhatnak gyereket, és amelyek védelmet nyújthatnak az elmagányosodás ellen is.
