Olvasási idő: 6 perc
Idén is megszervezésre került az MCC pályaorientációs napja.
"Tervezz, kérdezz, tapasztalj!" címmel került megrendezésre az MCC Középiskolás Program januári pályaorientációs nyílt napja, melyet a járványügyi helyzetre való tekintettel online formában tartottunk meg.
A szakmai programot Boldog Zoltán magyar és történelem szakos tanár, újságíró és kritikus „Mire jó az érettségi?" című előadása nyitotta meg, ezt követte Veres Edit (főosztályvezető, Oktatási Hivatal/Felsőoktatási Elemzési Főosztály) „Diplomán túl” című prezentációja. Az előadásokhoz csatlakozók többek között arra a kérdésre kaphattak választ, mennyire tartós tudást szerezhetnek az érettségivel, illetve mi az, amit használhatnak belőle később az egyetemen, majd felnőtt életük során, ahogy arról is szó esett, mi vár rájuk a diplomán túl.
A délelőtti programkínálatot Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán (MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője) izgalmas előadása zárta „Miből lesz a startup?” címmel, mely többek között arra a kérdésekre is reflektált, hogy hogyan lesz egy ötletből vagy technológiai újdonságból startup, illetve mi szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen.
A délutáni pályaorientációs beszélgetések során a Budapesten tanuló MCC-s egyetemistákkal és végzett diákjainkkal első kézből nyílt lehetőség információ- és tapasztalatcserére hét tudományterületi szekcióban. Mindemellett a téma iránt érdeklődők a külföldi tanulmányutakról, ösztöndíjakról kapcsolatos kérdéseiket is feltehették egy kifejezetten erre a területre fókuszáló, kis csoportos foglalkozáson.
A szakirányú beszélgetések mellett párhuzamosan futó programjainkat legfőképp a 9-10. évfolyamosok figyelmébe ajánlottuk: Ábrahám Zsolt (Case Solvers) foglalkozásának fókuszában a fakultációválasztás állt, míg Kozma-Vízkeleti Dániel (Iskolavezető, MCC Mindset-Pszichológia Iskola) "A meló - nyűg, fesztiválbelépőjegy vagy értékes tapasztalat?" című interaktív műhelymunkája azt a kérdést járta körül, miért érdemes az iskola mellett dolgozni.
A pályaorientációs napról Burzán Anna KP-s diák készített beszámolót:
Az MCC Középiskolás Programja 2021 első KP szombatját január 16-ára szervezte, melyen én is részt vehettem a digitális világ segítségül hívásával. Az eseményre nem KáPé-s diákok is becsatlakozhattak, így ők is részesei lehettek a sok érdekes és hasznos előadásnak a pályaorientációs napon belül.
A rövid bevezetőt követően Boldog Zoltán gimnáziumi tanárral mélyedtünk el az érettségi világában. Izgalmas hasonlatokon keresztül érthettük meg, miért is fontos ez a vizsga, és milyen kompetenciákat igényel. Az előadó személyes példákat is felhozott saját gimnáziumi éveiből, elmesélte, hogyan került a tanári pályára.
Ezután az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Elemzési Főosztályának vezetőjével, Veres Edittel ismerkedtünk a diplomán túli élet rejtelmeivel. Statisztikákon keresztül szemléltük meg, milyen lehetőségek nyílnak ki egy friss diplomás előtt, illetve Edit összevetette a diplomás és nem diplomás állások közti bérkülönbséget.
A délelőtt utolsó harmada Dr. Cséfalvay Zoltáné, az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetőjéé volt, aki a start-upokról mesélt nekünk bemutatójában. Elmondta, hogy milyen buktatókkal kell szembenéznie egy induló vállalkozásnak, emellett kiemelt néhány híres start-upot, köztük több magyart is, például a Prezit.
Ezután különböző foglalkozások, szakirányú beszélgetések következtek. Én a Nemzetközi Kapcsolatok Iskola beszélgetésén vettem részt, melyben három MCC-s egyetemista diák mesélt nekünk a kollégiumi programokról, ösztöndíjas lehetőségekről, valamint magáról a felvételiről is. Sok kérdésre kaptunk választ, és a diákok arra is kitértek, hogy miből érdemes emelt szinten érettségizni, ha a már említett pályán szeretnénk folytatni tanulmányainkat.
Nagyon élveztem ezt az online KP szombatot is, hiszen amellett, hogy sok új információval gazdagodtam, egy élménydús szombat délelőttben és délutánban volt részem. A széles skálán mozgó témák és az interaktív prezentációk garantálták, hogy senki se „térjen haza üres kézzel”: a megválaszolt kérdések senkiben nem hagytak egy szemernyi kétséget sem az előadások témájával kapcsolatban.
Nekem nagyon sokat adott ez a pályaorientációra szánt nap, hiszen végzősként egyre közelebb van a döntés, hogy hol folytassam tanulmányaim, ebben mind az előadók, mind a szakirányú beszélgetések hatalmas segítséget jelentettek, mert az esemény végén már egy sokkal tisztább kép jelent meg a fejemben a jövőmmel kapcsolatban, mint amikor reggel leültem az íróasztalhoz.
Összességében az MCC-től ismét egy színvonalasan megszervezett napot kaptunk. Remélem, hogy legközelebb is részt tudok majd venni a KP szombaton, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogassanak el az MCC programjaira.
Burzán Anna