Olvasási idő: 5 perc
A délután már véget ért, mikor a KáPé diákjai és vezetői a Nemzeti Színház, pontosabban a Nemzet Színháza előtt kisebb csapatokba verődve beszélgettek arról, mi történt velük, mióta nem látták egymást. Csak a Bajor Gizi park mellett haladó 7-es HÉV zavarta meg a társalgásunkat.
Egyszer csak, a csaknem 50 főből álló csapatunk megindult a Nemzeti Színház üvegkapui felé. Az épületbe lépve elénk tárult az oszlopokkal díszített előterem, amellyel átellenesen a ruhatár található. Az előtérben az izgalomtól hosszúnak tűnő várakozás után bemutatkozott a hölgy, aki később körbevezetett minket a színház díszes épületében.
Az utolsó felakasztott kabát jelentette a körbevezetés megkezdését. A vezetőnk először a 180 férőhelyes Gobbi Hilda terembe vitt minket, ahol Az ajtó című színdarab főpróbája előtt megtekinthettük a próba előtti preparációt. Az idő szorított bennünket, mivel minden színházi próba teljesen zárt, mi pedig majdhogynem belelógtunk a produkció idejébe. Gyorsan feljebb mentünk egy szinttel, ahol a Nemzet Színésze címet viselők képsorát tekintettük meg. A díjról sok információt tudtunk meg, többek között azt, hogy csakis az nyerheti el, aki a 65. életévét betöltötte és 40 évet dolgozott már színészként. A félkör alakú folyosón Gobbi Hildáról készült képeket nézhettünk meg, amelyek „civilben” és játszás közben készültek. A vezetőnk a helyiséget elhagyva bevezetett minket a Nemzeti Színház történelmébe: hallhattunk többek között a korábban Blaha Lujza téren álló felrobbantott Nemzeti Színházról, a téglajegyekről és a színház idős látogatóinak történeteiről is. Számomra ez volt a látogatásunk legérdekesebb része, mivel mindig is érdekeltek a hasonlóan nagyszabású magyar épületek és a közösségek történetei. Ezt követően egy újabb, a méretéhez képest hatalmas történelemmel és jelentéssel bíró, kisebb terembe érkeztünk. Itt megtudtuk, milyen két mozgalom miatt alakult és maradt meg a színjátszás Magyarországon, valamint a korábbi nemzeti színházakról is tanultunk. Ezt követően egy felbecsülhetetlen értékű, kézzel készített jelmezt is szemügyre vehettünk. Ezekből a jelmezekből 3000 darab készült, nem létezik két egyforma darab. Eredeti padokat és bársonyfüggönyöket érinthettünk és csodálhattunk meg, ezek mind a felrobbantott Blaha Lujza téren található korábbi színházból származnak.
Idegenvezetésünk lassan a végéhez ért, felsétálhattunk egy lépcsősorral feljebb, ahol a dramaturg előadásában, valamint közönséggel való beszélgetésében lehettünk volna részesek, de a diákcsoportunk inkább a közös szórakozást és csevejt választotta.
Egyre jobban megtelt a színház előtere, a büfések is elkezdtek serényebben dolgozni, és a vendégek már a magyar színekben pompázó süteményeket is elfogyasztották. A kellemes beszélgetéseket megszakítva megszólalt a hívóhang, jelezve azt, hogy lassan eljött az idő, hogy elfoglaljuk a helyünket. Ezt követően pedig már el is kezdődött a Mester és Margarita című színdarab. Elvárásaimmal ellenkezőleg a Nemzeti Színház színpada és közönségtere nem volt különösen nagy, ez viszont nem befolyásolta a darab minőségét.
Személy szerint még nem láttam és nem is olvastam a művet, még rövidített formában sem, ennek következtében minden teljesen új volt. Az egyes részek értelmezéséhez, amelyeknek a megértése nehézséget okozott számomra, az olvasottabb barátaim segítségét kellett kérnem. A darabban nem csalódtam, a színészek színpadi játéka lenyűgöző élmény volt. Egyedül az okozott bennem némi kétséget, hogy voltak olyan színészek, akik meghajlás közben sem tudtak felszabadulni. Lebilincselő volt számomra a főgonoszt, Wolandot alakító színész sokoldalú játéka. Úgy gondolom, hogy az egyik legjobb közösségi élmény a színházba járás, az MCC-s közeg pedig csak hozzáadott az élményhez.
Végül átszellemülten vettük át ruháinkat, majd a BKV jegyek kiosztása után visszaindultunk a központ felé. Sétánk során kitárgyaltuk a látottakat, hallottakat: mindenkiben pozitív élményként maradt meg a színházelőadás, a színészek játéka mindannyiunkat ámulatba ejtetett. A központba visszaérve már izgatottan vártuk a másnapi, 1956-os témájú KP Szombatot.
Nem csoda, hogy többszörös túljelentkezés volt a KáPéntek programjára. Számomra ez volt az egyik legjobb eddigi KáPé-s élmény, és bizakodva várom a következő alkalmakat, amikor ilyen vagy ehhez hasonló programokat élhetek át diáktársaimmal. A KáPéntekek újbóli megszervezése véleményem szerint egy nagyon jó kezdeményezés, főleg a közösségépítés szempontjából. A legutóbbi pénteki alkalom bebizonyította, milyen csodálatos társaság tud összegyűlni, és milyen maradandó emlékek tudnak kialakulni, ha a megfelelő emberek kerülnek össze.
írta: Gecsei Márton, győri KáPés diák
