Az írói tehetség sokszor szabálytalan, nem illeszkedik rendszerekbe, úgy, ahogy egy regény is sokféle úton születhet meg. Néha pontos tervezés, tudatos szerkesztés és határidők nyomán, máskor szereplői önálló életre kelő karakterei útján, mintegy magától, vagy éppen valamilyen felső sugallatra… De hozza létre akár tudatosság, akár ösztönösség, legyen az író precíz kreátor vagy ihletett médium, a történet, a könyv születése végtelenül izgalmas folyamat, ahogy egy történész vagy éppen jogász íróvá válása is.
Ezekről a kérdésekről beszélgetett Karády Anna, Bán János író és Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója az MCC szombathelyi képzési központjának legutóbbi rendezvényén.
Változó világunk változó olvasási szokásokat hozott. A folyamatos multitasking mellett nehéz visszalassulnunk és fókuszálnunk, belehelyezkednünk egy történetbe. A könyvek egykor nemcsak útitársak voltak, hanem az utazás lehetőségei is, általuk barangolva be képzeletben a messzi tájakat. A ma élő generációk számára azonban kattintásnyi távolságba kerültek azok a helyszínek, ahová korábban csak a regények által juthattak el az olvasók. Ez is magyarázza napjainkban a fantasy-irodalom népszerűségének növekedését a fiatalok körében, hiszen ezek azok a világok, melyeket a szöveg által csak a fantázia tud megteremteni. Ahhoz pedig, hogy megnyerjük a fiatalokat az olvasásnak, az idősebb generációk személyes példamutatásán túl olyan történetek kellenek, melyek képesek megragadni őket.
Az ősidőktől a történetmesélés különbözteti meg az embert más fajoktól. Történetekből tanulunk. A regények pedig a feltöltődésen és inspiráción túl a több nézőpontúság és egy-egy esemény más-más olvasatának bemutatásával kritikus gondolkodásra is taníthatnak. Ezért lehet különösen nagy felelősségük az olyan könyveknek, melyek Karády Anna és Bán János tollából is születnek, akik íróvá válásának történeteit ismerhettük meg az este folyamán.
Ezeken túl pedig – történelmi regényeik kapcsán – szó esett még a történelemszemlélet kérdéseiről: a történelem relativitásáról, forráskérdésekről, az események többféle olvasatáról, a kontextusok számának végtelenségéről, a történelem és a történelmi regény viszonyáról és arról, mennyire is van nehéz dolga egy ilyen terepen az írónak.
Abban azonban mind egyetértettek, hogy történelemképünk személyre szabott, s azt sokkal inkább az irodalmi és filmművészeti alkotások határozzák meg, mint a történészek szakmunkái, hiszen előbbiek nemcsak az intellektusunkat, hanem az érzelmeinket, a lelkünket is képesek megérinteni. S ha ezt megteszik, megmutatva azt, amire a múltunkban büszkék lehetünk, akkor már megérte megszületniük.
