Olvasási idő: 5 perc
Az európai munkanélküliség és a mezőgazdaság szűkössége, valamint az Amerikai Egyesült Államok megnövekedett, benépesítendő földterülete nyújtotta lehetőségek együttesen indították el azt a magyar kivándorlási hullámot a Monarchia idején, amelyet csak az I. Világháború tudott lefékezni – mondta el miskolci előadásában Pálvölgyi Balázs, az az MCC Társadalom- és Történettudományi Iskola kutatótanára. A történésszel a dualizmus kori kivándorlásról, az emigránsok helyzetéről és az anyaországgal való kapcsolatukról beszélgettünk.
El kell különíteni a mai migrációt a 19. századi kivándorlási folyamatoktól. Annak idején az emberek családostul érkeztek egy másik kontinensre azért, hogy ott integrálódjanak és új életet kezdjenek – mondta el Pálvölgyi Balázs, aki előadásában kitért arra, milyen átalakulások zajlottak a 19. században, illetve hogyan reagált a politika erre a jelenségre, hogyan jelentek meg a magyar kivándorlók az anyaország gondolatában.
A migráció egyidős az emberiséggel, minden korban megtalálható ez a jelenség – mondta a kutató. A 19. században az amerikai kontinens kiemelt célponttá vált, főleg az északi kontinens, ahová nemcsak Magyarországról, de a világ más részeiből is érkeztek kivándorlók.
Hogy miért éppen Amerika? Az igények találkoztak: az európai ember attól szenvedett, hogy nincs elég megművelhető földterület, az Egyesült Államok pedig 1846 után olyan területek birtokába jutott – elsősorban Mexikótól –, amelyeket be kellett népesíteni, élettel kellett megtölteni. Ennek érdekében minden feltételt biztosított, többek között azt is, hogy a kontinensre szállítsa az embereket. Ebben az időszakban építették ki a transzatlanti vasútvonalat, ami összekötötte a keleti és a nyugati partot, emellett nagyon kedvező feltételek mellett adtak földterületeket az ide érkezőknek. Mindennek a híre eljutott Nyugat- és Közép-Európába is, illetve a nyugati partot illetően Kínába is – ekkor jöttek létre a mai is létező kínai negyedek például San Franciscoban.
Egy másik nagy változás is elősegítette a kivándorlási folyamatot: egy technológiai váltás korszaka volt ez, ekkor történt meg az átállás a gőzhajózásra. Létrejönnek a nagy gőzhajó társaságok, amelyek szállítják a bevándorlókat. A kivándorlás jó üzletté vált, megsokszorozódott a transzkontinentális migrációs csatornák forgalma. Elsősorban az észak-német kikötők válnak fontossá, erre indulnak el a magyar kivándorlók is, akiknek a 90%-a elsősorban az Amerikai Egyesült Államok felé vette útját.
Azok indultak el az Újvilág felé, akik szerettek volna földhöz jutni, de vagy nem volt pénzük, vagy nem volt a környezetükben megvásárolható földterület. A Monarchia idején dinamikusan nőtt ugyanis a népesség, és kevés volt a földterület, az ipar pedig még nem teremt elegendő munkahelyet és megélhetést.
A történész beszélt arról is, milyen volt a hozzáállása az akkori politikának a migrációhoz, és ennek kapcsán elmondta, Széll Kálmán idején alakult ki egy új kivándorlási politika, amelynek az volt a célja, hogy maradjanak a látókörben a kivándorlók, illetve legyen egy magyar kiindulási pont. Ekkor kezdődött meg a fiumei kikötő kiépítése, és beindultak a városi fejlesztések is. Klebersberg Kuno miniszter pedig már egy nemzetpolitikai víziót is megfogalmazott, mely szerint fontos, hogy „rálássanak” a magyar kivándorlókra, illetve, hogy azok megőrizzék a magyar identitásukat.
Nagyrészt ez meg is valósult, hiszen az amerikai kontinensen a kint élő magyarok létrehoztak önsegélyező szervezeteket, nemzetiségi alapon működő felekezeteket, saját sajtót és nyelvi közösségeket, azaz kis „bevándorlóvilágok” jöttek létre, amelyek valóban segítették az identitás megőrzését.
Ez a kivándorlási folyamat ugyanakkor biztonsági kockázatot is jelentett, hiszen az orosz titkosszolgálati erők dolgoztak a kivándorolt közösségekben is, tehát ezért is volt fontos, hogy felderítse az anyaország ezeket a szervezeteket.
A kivándorlási hullámot az I. Világháború fékezte meg, amikor is a kapcsolattartás egyre nehézkesebb lett, a hajóforgalom a háború elején felborult. Olaszország hadba lépésével az Adria lezárult, 1917 után pedig már nincsenek diplomáciai kapcsolatok sem az Egyesült Államok és a Monarchia között. Az I. világháború után pedig már kvótatörvények szabályozták, hogy az egyes nemzetekből hányan mehetnek ki az Egyesült Államokba, ahonnan arányaiban csak kevesen tértek vissza az anyaországba.
